Vegyi- és környezetbiztonsági tanszék |
| Történetünk | ||
| Végzett hallgatóink | ||
| Törzstiszti osztályok | ||
| Tanszékvezetők, helyettesek | ||
| Eddigi oktatóink | ||
| Doktoranduszaink |
A tanszék 1955. december 1-én alakult meg „Atom- és vegyi kiképzési tanszék”
megnevezéssel. 1957. novemberétől „Vegyi tagozat”, majd 1958 októberétől 1959.
novemberéig, valamint 1967. novemberétől 1978-ig „Vegyitanszék”. Közben 1959. és
1967.
között, illetve 1979. januárjától „Vegyivédelmi tanszék” néven működött.
Feladata kezdetben a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának és az ellenük való
védelem,
majd 1963-tól a vegyi- és sugárvédelem oktatása a akadémia hallgatóinak. A feladat
1957.
április 8-tól az első vegyivédelmi /átképző/ osztály beindításával kibővült,
a vegyivédelmi
tisztek magasabb képzettségű vegyivédelmi tisztté történő felkészítésével. A
harcászati- és a
hadműveleti vegyibiztosítás elmélete és gyakorlata tudományos kutatómunkán
alapuló
fejlesztésével és a hadtudományi továbbképzéssel.
1989-ben a vegyivédelmi laboratórium megszűnt, helyette a tanszék számára
szakkabinetet
hoztak létre, amelyben korszerű, audiovizuális és számítógépes oktatástechnikai
eszközök
segítik a hallgatók és a tanárok munkáját.
Az akadémiai képzés rendszerében 1992-től bekövetkezett változások alapján a
tanszék áttért
a törzstiszti képzésre. Három vegyivédelmi törzstiszti osztályt bocsátott ki
1995-ig. Nappali
képzés nem indult, viszont vegyivédelmi tisztek kétéves összfegyvernemi szakra
lettek
beiskolázva akik szakmai képzését a tanszék irányította és szakdolgozataikat a
vegyivédelmi
támogatás témaköréből írták.
A tanszék 1997. szeptember 1-el felvette a ” Vegyi- és környezetbiztonsági
tanszék „ nevet.
Alapvető feladata a vegyivédelmi támogatás és a környezetbiztonság kérdéseinek
kutatása és
oktatása a hadsereg jövőbeni megváltozó feladataihoz igazodva. A tanszéken korszerű
számítógépes rendszer épült ki. Napjainkban a KKBK feladatainak átvételével
szellemi bázisa
kíván lenni a hadsereg illetve a védelmi szféra környezetvédelmi feladatainak
megoldásában.
A fő célkitűzések érdekében a doktorandusz képzéssel tudományos műhely
kialakítása
kezdődött meg.
Az 1998/2001-es tanévben hároméves kiegészítő levelező képzést indítottunk be
15
hallgatóval. A következő tanévben környezetbiztonsági hadmérnök szakirányú
továbbképzési
szak indítását tervezzük. Terveinkben szerepel környezetvédelmi labor kialakítása.
vissza
| I. Osztály C-10 1955-58. Szirtes Károly őrgy. Antal Miklós szds. Bányai Antal fhdgy. Hajósi János szds. Kőházi Antal szds. Lassú Béla szds. Nagy Gyula őrgy. Pető László szds. Szabó László szds. Sztanó Géza szds. Teleky Lajos szds. Trunk László fhdgy. Willand Jenő szds. |
II. Osztály D-16 1957-61. Takács János szds. Almási István szds. Bende Mihály fhdgy. Győri Gyula fhdgy. Hudák János fhdgy. Lohn Ferenc fhdgy. Lukács Béla szds. Márkus József fhdgy. Rácz József fhdgy. Szabó Ferenc fhdgy. Zámbó B. Endre fhdgy
|
III. Osztály D-7 195862. Lassú Béla szds. Bányai Antal szds. Balaskó Sándor fhdgy. Bernáth István szds. Dubecz Osztár szds. Garamvölgyi T. szds. Horváth Dénes fhdgy. Kovács Gyula fhdgy. Merényi József fhdgy. Répási József fhdgy. |
IV.Osztály D-7 1961-65. Takács János őrgy. Agárdi Elek szds. Ádom Gábor fhdgy. Antal Ferenc fhdgy. Bónus István szds. Forgács György szds. Gyarmati Pál szds. Medvecz Sándor szds. Molnár Ambrus szds. Molnár Imre szds. Nagy András szds. Pap József szds. Olesz János szds. Petz László szds. Sápi Béla szds. Szente János szds. |
| V.Osztály D-9 1962-66. Bányai Antal őrgy. Ábrahám Oszkár szds.. Bedő Gábor szds. Czakó Bálint szds. Fejes Lajos szds. Forgács Ferenc szds. Hajdú József szds. Kámán László fhdgy. Kovács Pál szds. Kozma Gyula szds. Kökény István fhdgy. Mellan Vendel szds. Ramecz István fhdgy. Soós Ferenc szds. Tóth Miklós szds. |
VI.Osztály A-6 1965-68. Takács János Fekete Lajos szds. Hermann János szds. Kormos István szds. Lévai József szds. Nitsch László szds. Okváts Imre őrgy. Orosz Gyula szds. Sajtos Mihály szds. Schaffer Márton szds. Veszelovszki Gyula szds. Vojtko László szds. Török Tibor fhdgy. Uszkai Béla fhdgy |
VII. Osztály A-5 1968-71. Kovács Pál őrgy. Császár József szds. Cserhalmi Mihály fhdgy. Gaál Károly őrgy. Horváth András őrgy. Kiss Géza szds. Kovács Mátyás őrgy. Kovács Nándor szds. Kun Gábor szds. Molnár Sándor őrgy. Papp Sándor szds. Szakács Gusztáv szds. Tolnai Sándor szds. |
VIII. Osztály A-3 1971-74. Kovács Pál őrgy. Bőti József szds. Adorján József szds. Cserjési Ferenc szds. Damjanovich Imre szds. Hőbl Béla szds. Gesztesi Árpád fhdgy. Kriston István szds. Nagy Dániel szds. Nyilas László őrgy. Móger Vince szds. Poszovácz János szds. Szénási Mihály szds. Varga Rezső szds. Varga Sándor szds. Venyige László fhdgy |
| IX.Osztály A-21 1974-77. Szakács Gusztáv alez. Adamik Mihály fhdgy. Balog István fhdgy. Farkas Imre szds. Gerse Kálmán fhdgy. Horváth Lajos szds. Hunyadi György fhdgy. Kabai József szds. Köteles Jenő fhdgy. Kurucz József fhdgy. Kuti Domonkos fhdgy. Máté Kálmán fhdgy. Németh Lajos fhdgy. Nagy László fhdgy. Varga István fhdgy. Vető József fhdgy. Szikora Mihály fhdgy. |
X.Osztály A-20 1977-80 Szakács Gusztáv alez. Bencze János szds. Bodnár Zoltán fhdgy. Bognár Zoltán fhdgy. Börcsök Rudolf szds. Ferencz Lajos fhdgy. Geri Lajos fhdgy. Göndör Tibor fhdgy. Grósz Zoltán fhdgy. Havai Gábor fhdgy. Hellvig Gyula fhdgy. Herendi Dezső szds. Kapás Pál fhdgy. Kiss Károly szds. Kovács Albert szds. Kozma Nándor szds. Lokody Attila szds. Magyar István fhdgy. Piros András szds. |
XI. Osztály A-14 1980-83. Móger Vince alez. Aszódi Albert szds. Deminszky Imre fhdgy Gottfried Béla szds. Grünwald Imre szds. Hunyadi László szds. Jakab László szds. Kiss Sándor szds. Kovács István szds. Lajtos Béla szds. Nagy Gyula szds. Papp János őrgy. Tárczy Csaba szds. Verdes István szds. Faggyas zoltán szds. |
XII.Osztály A-14 1983-86. Móger Vince alez. Bánfalvi Ferenc fhdgy. Bojti Imre fhdgy. Bordi László fhdgy. Helyes Péter fhdgy. Húri László fhdgy. Kertész László fhdgy. Koncsek Antal fhdgy. Molnár Jenő fhdgy. Nagy Gábor fhdgy. Pónya Szabolcs fhdgy. Szakács László fhdgy. Szekér Ferenc fhdgy. Vidumánszki Tibor fhdgy. Volentér Mihály szds. Zelenák János fhdgy. |
| XIII.Osztály A-71 1986-89. Móger Vince alez. Bőti József alez. Farkas Ferenc fhdgy. Fóti Károly szds. Földesi Attila fhdgy. Micskey Gusztáv fhdgy. Péter Gábor fhdgy. Schrett Lajos fhdgy. Szente György fhdgy. Szombati Zoltán fhdgy. Takáts Kornél szds. Tollár Tibor fhdgy. Tóth György fhdgy. Trencsényi János fhdgy. |
A-72 1989-92. Bőti József alez. Blanyár Zoltán szds. Börcsög László szds. Csikós László őrgy. Hadabás József szds. Iván Imre szds. Kádár László szds. Pálinkás Gyula szds. |
||
| vissza |
| I. Osztály TA-71 1992-93. Szakács Gusztáv Asztalos Tibor fhdgy. Berkó József szds. Birki János szds. Böcz Zoltán szds. Csutorás Gábor szds. Dávid Gábor fhdgy. Fekete Gyula szds. Karóczkai János fhdgy. Koncz Árpád szds. Osán László őrgy. |
II. Osztály TA-72 1993-94. Kiss Károly alez. Angyal Gyula szds. Balogh István szds. Csurgai József szds. Fehér Tamás szds. Fülöp Lajos őrgy Hajdú József szds. Juhász László szds. Madar Imre szds. Miksó Lajos fhdgy. Pál Attila fhdgy. Pozsonyi Béla őrgy. Takács Lajos szds. |
III. Osztály TA-73 1994-95. Grünwald Imre alezr. Borsos József fhdgy. Ceglédi Zsolt fhdgy. Ferenczy Sándor fhdgy. Körtési Attila fhdgy. Molnár Zoltán őrgy. Négyesi Imre szds. Somodi Tibor fhdgy. Szentner Attila szds. Tajti Miklós fhdgy. Trinder László őrgy. |
| vissza |
| Tanszékvezetők | Helyettesek |
| Szabó Sándor alez. 1955-1958 Szabó László őrgy. 1958-1961 Kőházi Antal alez. 1961-1967 Madaras Péter ezds. 1967-1986 Molnár Sándor ezds. 1986-1993 Bognár Botond mk. alez. 1993-1996 Kovács Albert alez. 1996-1998 Dr. Solymosi József.mk. ezds. 1998- |
Takács János fhdgy. 1955-1956 Madaras Péter fhdgy. 1956-1958 Kőhalmi Antal őrgy. 1958-1959 Madaras Péter őrgy. 1961-1967 Lohn Ferenc alez. 1967-1983 Dr. Kovács Ignác alez. 1967-1982 Dr. Palásthy István alez. 1982-1989 Molnár Sándor alez. 1983-1986 Bányai Antal alez. 1986-1989 Bodnár Botond alez. 1989-1993 Kovács Albert alez. 1994-1996 Dr. Kiss Károly alez 1996-1997 Grósz Zoltán alez. 1997- |
| vissza |
| Balaskó Sándor alez. 1955-1975 Balázs Sándor fhdgy. 1956-1957 Bartha Imre fhdgy. 1956-1959 Bányai Antal alez. 1958-1989 Bedő Gábor fhdgy. 1956-1957 Bodnár Botond mk.alez. 1984-1994 Bőti József alez. 1983-1994 Sík István fhdgy. 1955-1956 Csonka Lajos őrgy. 1968-1972 Damjanovich Imre alez. 1984-1988 Erdős József fhdgy. 1955-1957 Forgács Ferenc őrgy. 1957-1967 Földi László mk. szds. 1999- Dr. Grósz Zoltán alez. 1995- Grünwald Imre alez. 1993- Hajdú József fhdgy. 1956-1962 Hajgató József fhdgy. 1956-1962 Dr. Halász László 1998- Hídvégi Mihály őrgy. 1957-1977 Juhász Zoltán fhdgy. 1967-1972 Dr. Kiss Károly alez. 1986-1997 |
Kiss Sándor szds. 1962-1963 Kovács Albert alez. 1994-1997 Dr. Kovács Ignác mk.alez. 1956-1982 Kovács Gyula szds. 1957-1958 Kovács Pál alez. 1966-1979 Kőházi Antal alez. 1958-1967 Kubovics János fhdgy. 1955-1956 Lassú Béla szds 1958-1961 Lohn Ferenc alez. 1963-1983 Madaras Péter ezr. 1955-1986 Merényi József alez. 1974-1979 Móger Vince alez. 1978-1988 Molnár Sándor ezr. 1983-1993 Nagy Károly mk. őrgy. 1998- Nitsch László alez. 1962-1965 Nyilas László alez. 1980-1984 Olesz János szds. 1963-1973 Ordasi István fhdgy. 1957-1967 Dr. Palásthy István mk.alez. 1957-1989 Pataki István mk.őrgy. 1994-1998 |
Peres Sándor fhdgy. 1956-1958 Rácz József alez. 1976-1985 Répási József szds. 1962-1968 Sántha Károly alez. 1957-1965 Sándor Antal alez. 1962-1983 Simon Ákos alez. 1974-1984 Sipos Ferenc fhdgy. 1957-1959 Dr. Solymosi József 1997 - Sűrű Jenő fhdgy. 1957-1958 Szabó Károly fhdgy. 1956-1957 Szabó László őrgy. 1959-1961 Szabó Sándor alez. 1955-1958 Dr. Szakál Béla őrgy. 1983-1993 Szakács Gusztáv alez. 1972-1994 Szirtes Károly őrgy. 1957-1971 Takács János őrgy. 1955-1976 Dr. Takáts Kornél őrgy. 1989-1995 Török Tibor alez. 1978-1983 Udvardy Endre őrgy. 1988-1995 Dr. Vincze Árpád ka. 1998- |
| vissza |
Doktori képzésben részvevő hallgatók
| Nappali | Levelező |
| Juhász László mk. őrgy. 1998- Csurgai József mk. őrgy. 1998- Dr. Huszár András o. alez. 1998- |
Kovács Albert alez. 1997- Nagy Károly mk. őrgy. 1998- Pataki István mk. őrgy 1998- Pellérdi Rezső alez. 1998- Nagy Lajos tűo. ezds. 1998- Gyulai Gábor mk. őrgy. 1998- Földi László mk. őrgy. 1998- Dr. Szakács Ágnes o. őrgy. 1998- Dr. Bubanyi Mária 1998- Börcsög László mk. alezredes 1999- Csutorás Gábor mk alezredes 2000- |
| vissza |
Utolsó módósítás:
2000. június 09.