|
egyetemi docens, tanszékvezető helyettes |
|
Életrajz
1961. július 29-én született Salgótarjánban.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában folytatta a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskolában.
1979-1983-ig a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola rádióelektronikai harc szakán tanult.
1983-ban az első tiszti beosztása Gödöllőn a Rádióelektronikai Ellenőrző Központban volt, ahol ellenőrzést irányító központ váltásparancsnoki beosztásban tevékenykedett 1986-ig. Tevékenyen részt vett a Rádióelektronikai Ellenőrző Központ SZIGMA számítógéppel támogatott vezetési rendszerének csapatpróbáján és javaslatokat tett a rendszer hatékonyabbá tételére.
1986-ban beiskolázást nyert a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia rádióelektronikai harc szakára, ahol 1989-ben szakirányú diplomát szerzett.
1989-ben az akkori Zrínyi Miklós Katonai Akadémia rádióelektronikai harc tanszékére került oktatói beosztásba, ahol 1991-ben egyetemi tanársegéddé, 1993-ban pedig egyetemi adjunktussá nevezték ki.
1996-ban az elektronikai harc tervezésével - szervezésével, vezetésével és ezek korszerűsítésével kapcsolatos kutatási eredményeit, javaslatait, “A gépesített hadosztály elektronikai harcának megtervezése, megszervezése és vezetése, különös tekintettel az elektronikai helyzetértékelés korszerű módszereire” című egyetemi doktori értekezésében foglalta össze, melyet - az opponensek és a bíráló bizottság által elfogadott két új tudományos eredménnyel - védett meg.
1997-ben 3 hónapos angliai nyelvtanfolyamon vett részt, melynek végén a nyelvismeretet tanúsító STANAG 6001 NATO bizonyítványt szerzett.
1998-ban az egyetem doktori tanácsa jóváhagyta egyetemi doktori fokozata doktori (PhD) fokozattal való egyenértékűségének megállapítását, és részére doktori (PhD) fokozatot adományozott.
1998-ban egyetemi docenssé nevezték ki.
1998-ban a tanszéki értekezlet javaslata alapján megbízást kapott a tanszékvezető helyettesi beosztás ellátására.
1994-1996 között a ZMKA Anyagi-Technikai Fakultás Kari Tanácsának tagjaként tevékenykedett.
1996-ban az újonnan alakult Vezetés- és Szervezéstudományi Kar Kari Tanácsának tagjává választották melynek az 1998-as választást követően is tagja maradt. Tagja a Kari Oktatási Bizottságnak.
1993 óta tagja a Magyar Hadtudományi Társaság Elektronikai - Informatikai szakosztályának.
1999-től tagja az AFCEA magyarországi tagozatának.
Oktatói,
oktatásszervezői tevékenység ![]()
Kilenc éves oktatói tevékenysége során alapvetően az elektronikai hadviselés elméleti és gyakorlati kérdéseit, az elektronikai hadviselés tervezését, vezetését, az elektronikai harc csapatok alkalmazásának kérdéseit oktatta. E témában több elméleti és alkalmazói tananyagot dolgozott ki, valamint számos szakmai publikációnak - köztük egy angol nyelvű tanulmánynak - volt szerzője, társszerzője.
Oktatóként közreműködik a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktori programja “E” stúdiumában.
Az utóbbi években a ZMNE-n és a BJKMF-n több hallgató tudományos diákköri dolgozatának és szakdolgozatának konzulense illetve bírálója volt.
Oktatásszervezői munkája során aktív szerepet vállalt az új rendszerű egyetemi képzési struktúra kialakításában, az elektronikai hadviselés oktatásának korszerűsítésében. Részt vett a haditechnikai menedzser szak szakalapítási kérelmének kidolgozásában. Vezette az új rendszerű képzésben résztvevő katonai elektronikai szakirányú osztály részletes tanmenettervének kidolgozását, amelyben első ízben kapott helyet az új típusú, NATO elveknek megfelelő elektronikai hadviselés oktatás.
1. A már megkezdett elektronikai hadviselés térinformatikai alapú vezetési rendszerének fejlesztése, ezen belül:
2. Az elektronikai hadviselés NATO elvek szerinti vezetésének, azon belül tervezési, szervezési - folyamatának, - munkamódszerének kutatása, kidolgozása.
3. Az információs műveletek, információs hadviselés, vezetési hadviselés.
Cikkek, pályaművek, tanulmányok:
Egyetemi jegyzetek: