RENDVÉDELEM




Sallai János

A magyar–ukrán határ
az euroatlanti csatlakozás tükrében*

Az elmúlt idõszakban az EU- és NATO-csatlakozásunk kiemelt érdeklõdésre tartott számot a szomszédos országok politikai, biztonságpolitikai élet közszereplõi részérõl. Különösen azon szomszédos országok esetében, amelyek az EU bõvítés elsõ körébõl várhatóan kimaradnak, és feltehetõen hosszú ideig az EU vízumkötelezett listáján fennmaradnak. A földrajzi, társadalmi, gazdasági és politikai helyzete miatt Ukrajna sajátos (nehéz) helyzetbe kerül, mivel az önállóvá válását követõ gazdasági–társadalmi állapotok ma még csak a partnerséget, az együttmûködést teszik lehetõvé mind a NATO, mind az EU politikai szervezeteivel, így a csatlakozás reális esélyét nehéz megjósolni. A szerzõ cikkében magyar–ukrán határ, határterület fontosabb jelllemzõire utalva bemutatja, hogy az utóbbi tíz évben a határforgalom és a határsértések miként alakultak, majd ismerteti az euroatlanti folyamatok függvényében az EU-s normáknak megfelelõ határrendészet néhány fontosabb elemét.


A Magyar Köztársaság 2004. május elsejei tagságát követõen várhatóan hosszú ideig – hasonlóan a lengyel–ukrán és a szlovák–ukrán határhoz – a magyar–ukrán államhatár „külsõ határként1 fog funkcionálni, és egyidejûleg fog érvényesülni az államhatár híd-, szûrõ és az elválasztó szerepe. Ahhoz, hogy a kialakult helyzet elemzését elvégezhessük és a jövõre vonatkozólag következtetéseket vonjunk le, az elmúlt több mint egy évtized határkapcsolatát kriminálföldrajzi módszerrel feldolgoztam, továbbá a szóban forgó államhatár mentén empirikus kutatásokat folytattam. Több alkalommal a helyszínen tanulmányoztam a magyar határ menti településeken lakók életviszonyait, illetve a Kárpátalján élõk életét. A személyes tapasztalatok tovább inspiráltak arra, hogy a határ menti térség kutatását ne hagyjam abba, mert hosszú ideig nem lehet arra számítani, hogy a „periféria perifériájává2 vált Északkelet-Alföld és Kárpátalja helyzete megváltozzon.

A kialakult helyzet sajátosságát igazolja az a tény is, hogy a magyar–ukrán határ mindkét oldalán magyar etnikai lakosság van jelen. Kárpátalján, az Ukrajnához tartozó, felsõ-Tisza-vidéki területen az 1989-es népszámlálás alkalmával 155 711 lakost írtak össze magyar nemzetiségûként. Ez a szám némileg eltér a ténylegesen magyarnak minõsíthetõk (194 ezer fõ) és a magyarul is beszélõk (220 ezer fõ) számától.3

A társadalmi gazdasági nehézségek mellett fontos megemlíteni, hogy az elmúlt évtizedekben bekövetkezett természeti katasztrófák (árvizek, Csernobil) is közös gondolkodásra és cselekvésre ösztönzik a határ mindkét oldalán élõket. A veszélyforrások elleni fellépés szintén határon átnyúló együttmûködést igényel. Megnõtt az árvíz-elõrejelzés súlya, illetve a különbözõ környezetvédelmi katasztrófák elkerülése céljából kialakított információcsere iránti igény.

A problémák feltárására, alternatívák kidolgozására a Kárpátok eurórégió pályázati felhívására három szervezet, az ukrán Nemzetbiztonsági Hivatal Kárpátontúli Részlegének Regionális Információs és Elemzõ Központja, a szlovák Külpolitikai Kutatóközpont és a Nyíregyházi Fõiskola Európai Tanulmányok Központja közösen írt és nyert el a térség lakosságát érintõ témában kutatói pályázatot. A kutatás célja, hogy megvizsgálják a térségben, hogyan érinti a schengeni egyezmény az egyes országokat és azok közös határain a határforgalmat. Ennek részeként a kutatócsoport tagjai elemezték a határok kriminálföldrajzát, a határforgalom alakulását és a konferencia idejére elkészítették a saját viszonylatuknak megfelelõ tanulmányt. A kutatócsoport tagjaként a magyar–ukrán államhatár témakörének felkutatása és tanulmány elkészítése rám hárult. Ennek felhasználásával készítettem el publikációmat, amely a térség földrajzi bemutatását követõen a határ statisztikai adatainak elemzésére épül és a jövõre vonatkozó elképzelésekkel, ajánlásokkal, következtetésekkel zárul.

Az államok szuverenitása, egyenjogúsága megköveteli egymás jogos érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartását. E nemzetközi jogi kötelezettség teljesítése és annak jogos elvárása valamennyi államot terheli és megilleti. Ennek szükségessége legjobban a szomszédos államok egymás közötti viszonyában jelentkezik legtöbbször és legélesebben.

Az államhatár4 fogalmát az 1997-ben elfogadott, a határõrizetrõl és a Határõrségrõl szóló törvény így rögzíti: „A Magyar Köztársaság államhatára: A nemzetközi szerzõdésekben meghatározott azon képzeletbeli, függõleges síkok összefüggõ sorozata, amelyek Magyarország területét a légtérben, a föld (víz) felszínén, valamint a föld (víz) mélyében a szomszédos államok területérõl elválasztják.”5

Az államhatár6 fogalmából adódik, hogy az nemcsak elválaszt, hanem össze is köt, ezért a hozzá kapcsolódó vagy az államhatáron realizálódó jogok érvényesítése, kötelezettségek teljesítése meghatározott rendet követel. E folyamatot a nemzetközi jog határrendként jelöli.

Az államhatár megállapítása két szomszédos állam viszonylatában mindig politikai kérdés. A határvonal megjelölésére, a határrend fenntartására, a határforgalom ellenõrzésére a Magyar Köztársaságnak minden szomszédos országgal érvényes nemzetközi szerzõdése van. Ezek a határszerzõdések tartalmuk szerint lehetnek: határrendi, határjellel kapcsolatos, határforgalmi és a határhoz kapcsolódó egyéb szerzõdések.

A magyar–ukrán határ, a határterület jellemzõi

Az államhatár hossza 136,7 km. A magyar–ukrán határt sík vidék és a Tisza ( kb. 44 km-en) jellemzi. Az Alföld Munkács és Ungvár alá felnyúló részén, a Latorca és a Szernye mentén nagyrészt már lecsapolt területek vannak, amelyeken mezõgazdasági mûvelés folyik. E terület aránylag ritka úthálózattal rendelkezik, viszonylag ritkán lakott, esõs idõben nehezen járható. A Beregi-síkság átlag 100–110 m magas mocsaras terület, járhatósági viszonyai rosszak. A síkságból emelkednek ki a vulkanikus eredetû mezõkászonyi (210 m) és beregszászi hegyek (360–370 m), amelyekrõl a környék jól áttekinthetõ. A magyar-Alföld Tiszától északra esõ keleti beöblözõdése a Máramarosi-medence. Jól járható, útban gazdag, aránylag sûrûn lakott és mûvelt terület. A mélységben húzódó Északkeleti-Kárpátok, a Máramarosi-havasok nagy szélessége, rossz járhatósága, az utak hiánya, valamint a zord éghajlata miatt jelentõs elterelõ szerepe van.

A Tisza mint határfolyó kismértékben természeti akadályt képez. Szélessége 30–90 m, mélysége 1–2 m, folyási sebessége 2–3 m/s. A viszonylag sekély határvíz lassú folyásával és nem jelentõs szélességével könnyen leküzdhetõ akadályt képez. Medre a felsõbb szakaszán sziklás, mellékterepe lapos, megközelítését holtágak, sûrû fûzesek és vadvizek nehezítik.

A magyar–ukrán határterületen kilenc átvezetõ és a határhoz kifutó út van. Jelentõs a harántutak száma. Egy vasútvonal fut át a határon, a nyomtáv eltérése miatt a vonatvárakozások jelentõsek.

A kriminálstatisztika a társadalmi jelenségek tanulmányozásának része, ezért ma már (szakítva a korábbi idõszak gyakorlatával, amely tabuként, titkosan kezelte ezeket az adatokat) mind a szakemberek, mind az érdeklõdõk hozzáférhetnek. A kriminálstatisztika alakulását befolyásolja a határforgalom, a határforgalom-ellenõrzés, illetve a határterületeken határõrizeti szolgálatot végrehajtók jelenléte, mozgása, szolgálati tevékenységük végzése. Ezt igazolja például a határregisztráció bevezetését követõ gépkocsilopások csökkenése vagy az idegenforgalom ugrásszerû emelkedésével járó bûncselekmények számainak növekedése.

A kriminológusok, a statisztikusok és a társadalomföldrajzzal foglakozók körében régóta ismert, hogy a bûncselekmények elkövetõi és a helyszín között összefüggés mutatható ki, illetve a bûncselekmény elkövetésnek helye determinálja az esemény hovatartozását. Ennek egyik speciális területe lehet az államhatár és a hozzá kapcsolódó különféle szabálysértés, bûncselekmény. Ugyanakkor a kriminálföldrajz módszere segítségével lehetõségünk nyílik a kialakult helyzetben a bûncselekmények–elkövetõk–helyszín közötti összefüggés megismeréséhez, azaz a megrajzolt térképrõl leolvashatjuk a bûnelkövetések térbeli eloszlását.7

A Magyar Köztársaságnak EU-csatlakozását követõen külsõ határai mentén az EU biztonságát is szavatolnia kell. Ahhoz, hogy a veszélyforrások nagyságáról, helyszíneirõl pontos képpel rendelkezzünk, továbbá össze tudjuk majd hasonlítani a csatlakozás elõtti és utáni határ menti bûnügyi helyzetet, folyamatosan mérni, elemezni és publikussá kell tenni az államhatár kriminálföldrajzát megjelenítõ elemeket.

A magyar–ukrán határtérség a nemzetgazdaság szempontjából periferikus, amelybõl kapu szerepe miatt csak Záhony emelkedik ki. A ’90-es években megnyitott határátkelõhelyek forgalma ugyan nagy, de Záhony vasúti és közúti dominanciáját megõrizte. Várhatóan azonban az ukrán és magyar érdekek is a térség fejlesztését fogják szolgálni, amelyhez a regionális8 tapasztalatokat, és lehetõség szerint az EU-s támogatásokat fel fogják használni. A Kárpátok Eurórégiónak az intézményrendszerére támaszkodva valószínûleg tartalmasabb együttmûködés jöhet létre, amelynek az alapjait a térség országai már le is rakták.

A határhoz kapcsolódó jogellenes tevékenységek száma növekedõ: 1990 és 2000 között, tehát tíz év alatt 22–23 ezer között mozogott.

Ukrajnából elsõsorban a kínai, vietnami és afganisztáni illegális migránsok átszöktetésére szakosodott embercsempész-tevékenység a jellemzõ. Az embercsempészet szervezése és végrehajtása  a magyar és az ukrán állampolgárságú személyek közül tevõdik ki, míg a hamisított úti okmánnyal a határátkelõhelyen megjelenõ illegális migránsok mögött azonos állampolgárságú embercsempészek állnak.

A fentiek mellett megemlítem, hogy a határsértõk lakhelye eleinte a Szovjetunió mélységi területén volt, illetve az azon túli ázsiai országokén. Nagy elszántság és alapos felkészültség jellemezte õket. Nemegyszer a lakott helyeket kikerülve, zajló folyókon is átkelve mozogtak. A Szovjetunió felbomlása után egyre nagyobb számban fordult elõ ázsiai államok polgárainak határsértési kísérlete.

A korabeli híradások szerint a túloldali területen ugrásszerûen nõtt a tiltott határátlépési kísérletek száma. 1992 elsõ négy hónapjában például kb. 600 fõ, amelybõl sok, a volt Szovjetunió területérõl érkezett ázsiai állampolgár Ukrajna területérõl nem volt hajlandó visszatérni hazájába azért, hogy illegálisan – részben hazánkon keresztül – nyugatra jusson.

Természetesen az 1990–91-es években a Szovjetunió fennmaradásig nem beszélhettünk ukrán nemzetiségiekrõl, ezért a magyar statisztikai kimutatások csak 1992-tõl tesznek említést Ukrajnáról és az ukrán etnikai jelenlétrõl. Az illegális határátlépõk nemzetiségei között az ukrán nemzetiség elenyészõ. Ennek egyik valószínû oka, hogy a Magyar Köztársaság területére vízummentesen, legálisan bejuthatnak az ukrán állampolgárok (és viszont a magyarok).

A határhoz kapcsolódó összes bûncselekmény elkövetõit illetõen – a ’90-es évek elejét leszámítva – emelkedõ tendenciáról beszélhetünk, amely csak hatékony rendészeti és magyar–ukrán rendvédelmi együttmûködéssel ellensúlyozható. Az emelkedõ tendenciában meghatározó jellegûek az ukrán gazdasági válság miatt cserekereskedelmet folytató ukrán nemzetiségûek által elkövetett bûncselekmények.

1999-ben az elõzõ évhez viszonyítva nõtt a feszültség a határövezetben és mintegy 16–18%-kal a határõrizettel kapcsolatos tevékenység volumene is. A határõrség egységei mindösszesen 2330 napnyi megerõsített és 1850 napnyi csökkentett létszámú szolgálatot adtak. A feltartóztatott határsértõk száma 8%-kal emelkedett… 1,6-szeresére nõtt a zöldhatáron át kísérletezõk száma, különösen a román, a magyar, a szlovák és az orosz határszakaszokon. Másfélszer több embercsempészbandát fedtek fel.9

A magyar–ukrán határforgalom alakulása a ’90-es években

A határforgalom-ellenõrzés terén markáns változások voltak megfigyelhetõk. A vizsgált idõszakot megelõzõen mind a személy, mind a jármûforgalomban az 1989-es év volumene volt a legmagasabb. A következõ két évben mindkét területen jelentõs visszaesés volt megfigyelhetõ. A forgalomcsökkenés elsõsorban a szovjet részrõl megszüntetett kishatárforgalom miatt következett be. 1992-ben kisebb arányban nõtt a személyforgalom, majd ugrásszerûen több mint a duplájára emelkedett 1993-ban. Ez az emelkedõ tendencia 1995-ben érte el a csúcsot (több mint 14 millió személy, több mint 5 millió gépjármû), majd fokozatosan jelentõsen (milliókkal) csökkentek a határforgalmi adatok.

Az országos adatokkal való összehasonlításnál (mintegy 7%-os a személyforgalom és 9–10%-os a gépjármûforgalom aránya) is jól kitûnik, hogy a magyar–ukrán határ kiemelt szerepet játszik a magyar viszonylatok közül. Az országos adatok összehasonlítása tükrében is kitûnik, hogy a személyforgalomban az 1994–96 kiugróan magas adatokat produkált, emellett a jármûfogalom folyamatosan magasabb számban van jelen. Ez utóbbi a magyar–ukrán, továbbá a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokra utal.

A ’90-es évek második felére a személyforgalom stagnál, míg a teherforgalom visszaesését az orosz válsággal lehet indokolni.

A 2000. évben lezárt statisztikai elemezést követõen napjainkig az alábbi folyamatok mentek végbe az magyar–ukrán zöldhatáron:10

Amint azt az adatok is jól szemléltetik: a magyar–ukrán zöldhatár az elmúlt másfél évben is folyamatosan bizonyította, hogy nem véletlenül került az érdeklõdés központjába. Továbbra is jelen van a csoportos embercsempészés és egyes kurrens áruk (benzin, dohány, ital) határátkelõhelyek közötti terepszakaszon történõ átjuttatása.

A határforgalom-ellenõrzés során 11 162 258 fõ és 5 654 077 db jármûvet léptettek át, mely az idõszakokat tekintve folyamatos növekedést jelent. Továbbra is meghatározó az ún. „bevásárlóturizmus”. Az utazóközönség 71%-a ukrán, 27,6%-a magyar és csupán 1,4%-a egyéb állampolgár.

A bûncselekmények, szabálysértések elkövetése terén a következõ helyzet alakult ki a közös határátkelõhelyek magyar viszonylatában:11

Az ukrán társadalmi viszonyokban bekövetkezett változásokat szemlélteti, hogy az elmúlt idõszakban már bizonyos körülmények között a magyar–ukrán határról is hozzáférhetõvé váltak statisztikai adatok.

Új elem a magyar–ukrán viszonylatban a határsértõkre vonatkozó adatközlés is, amelyben szintén van differencia magyar adatokhoz képest. További feladatként fog jelentkezni annak tisztázása, hogy az ukrán kollégák kit értenek migráns és kit határsértõ alatt.

A jövõ szempontjából fontos, hogy egy adott országban milyen az illegális migráció iránya, hisz a Magyar Köztársaság EU-tagságával célterületté változik jelentõs számú illegális migráns számára. Ezek a tényezõk motiváltak akkor, amikor az elmúlt három év ki- és befelé irányuló illegális határátlépési statisztikai adatait is megvizsgáltam, amely a következõ:

Tiltott határátlépések ki- és befelé 2000–2002 között

Év/
viszonylat

osztrák

szlovén

horvát

jugoszláv

román

ukrán

szlovák

2000

ki

3449

2629

405

42

41

5

248

be

46

39

16

545

739

874

32

2001

ki

2482

1551

276

12

24

3

1291

be

31

27

7

399

1086

1216

46

2002

ki

2997

161

9

19

26

3

613

be

61

12

9

2525

605

744

13

Egyértelmûen látható, hogy leendõ belsõ határokon az illegális migránsok el kívánják hagyni hazánk területét és ezekre az eseményekre reagálás esetszámai teszik ki a Határõrség tevékenységének zömét.

A keleti, délkeleti határszakaszainkon (a magyar–ukrán határon is) a befelé irányuló illegális kísérletek domináltak. A kialakult helyzetet hosszú ideig eszkalálhatja, hogy Ukrajna keleti határai ma még esetenként csak jelképesek és az Ukrán Határõrség nem képes megakadályozni Oroszországból a kelet–nyugati irányú illegális migrációt. A fentieket támasztja alá, hogy az Ukrán Határõrség végrehajtó állománya az elmúlt idõszakban 1992–2002 között 192 ezer határsértõt fogott el, továbbá 18 087 darab fegyvert, valamint 2 795 561 darab12 lõszert kobzott el.

A térség politikai térképének néhány jellemzõje EU-csatlakozásunk után

A 2003. április 16-án aláírt csatlakozási szerzõdés szellemében Magyarország Szlovéniával és Szlovákiával 2004. május 1-jével nyeri el az EU-tagságot. Ez esetben a magyar–osztrák, a magyar–szlovén és a magyar–szlovák határ belsõ határrá válik, és a határforgalom-ellenõrzést várhatóan 2007 körül felszámolják.

Románia, Jugoszlávia, Horvátország és Ukrajna kívül marad, az ezen országokkal közös határ az EU külsõ határa lesz, így itt a szigorúbb határvédelmi rendszert teljes hosszúságban és mélységben (a megkezdettek szerint) ki kell építeni. A külsõ határok a schengeni végrehajtási egyezmény 3. cikkelye szerint:

„(1) A külsõ határok elvben csak a kijelölt határátkelõhelyeken és csak azok nyitvatartási ideje alatt léphetõk át. A részletesebb rendelkezéseket, valamint a kivételeket, a kishatárforgalom módját, továbbá a speciális tengeri forgalom, például a kiránduló hajózásra vagy a parti hajózásra vonatkozó szabályokat a Végrehajtó Bizottság állapítja meg.

(2) A Szerzõdõ Felek kötelezettséget vállalnak a kijelölt határátkelõhelyeken-, illetve a nyitvatartási idõn túli, engedély nélküli határátlépés szankcionálására.

A demokratikus társadalmak jellemzõjébõl fakadó azon politikai szándékra tekintettel, hogy a határok ne elválasszák, hanem összekössék a népeket, a Magyar Köztársaság érdekelt a belsõ határ liberális, a külsõ határ szigorú ellenõrzése mellett a szabad átjárhatóság megvalósításában. Egyfajta értelemben az EU (schengeni) külsõ határnak – amilyen a magyar–ukrán határ is lesz néhány éven belül – a jogkövetõ állampolgár részére lehetõleg szabad átjárást kell biztosítania, míg a jogsértõ, illegális migránsokkal szemben falat, szigorú szûrõt kell képeznie – az „europolgárok” biztonsága érdekében.

Csatlakozásunkat követõen az EU-s normákat alkalmazó határrendészetünk tekintetében a szomszédos országok részérõl nem várható ellenérdekeltség kialakulása. Tény azonban az, hogy a leendõ külsõ határokon végzett szigorú ellenõrzés hatására megnövekedhet a be nem léptetett személyek száma, az illegális migrációs irányok hatékonyabb lezárása, ami a szomszéd államok ellenõrzõ szervei munkamódszerében változást kényszeríthet ki.

A szigorúbb ellenõrzés miatt – elsõsorban a kezdeti idõszakban – várható a határátléptetések ütemének lelassulása, ami viszont a határforgalmi válságkezelési jegyzõkönyvben foglaltak érvényesítésével vagy annak esetleg szükségszerû módosításával, illetve új átkelõhelyek nyitásával, a meglévõk korszerûsítésével, bõvítésével kezelhetõ válik.

A nemzetközi bûnözés visszaszorításában mindkét ország érdekelt, amelynek alapja a kor kihívásainak megfelelõ választ adó rendõri, igazságügyi együttmûködés.

A magyar–ukrán határforgalomban továbbra is az ukrán nemzetiség fog dominálni, amelynek szintén gazdasági, illetve geopolitikai okai vannak.

A ’90-es évek kezdetétõl megfigyelhetõ, hogy az európai illegális migrációra egyre szorosabban és hatékonyabban épül rá az embercsempész-tevékenység. Napjainkra ez a bûnelkövetési forma a kábítószer-, a gépjármû- és a fegyvercsempészet, valamint a prostitúció mellett a legkifizetõdõbb bûnözési ággá vált. Az embercsempész-szervezetek már a kiindulási területektõl a célországokig igyekeznek megszervezni hálózatukat, kialakítani az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. A szervezõk az útvonalhoz tartozó országok polgárai közül keresnek és találnak olyanokat, akik a szállításban, a határokon történõ átvezetésben, a hosszabb-rövidebb ideig tartó elrejtésben, pihentetésben közremûködnek. Egy-egy embercsempész-szervezet tevékenysége hónapokig, esetleg néhány évig is folyamatos, eközben változtatják az elkövetési útvonalakat, a módszereket, néhány esetben változik még az általuk szöktetettek állampolgársági összetétele is. Meglehetõsen profitorientáltak, és arra törekednek, hogy lehetõség szerint minden pénzt, értéket az általuk végzett úgynevezett szolgáltatásért kicsaljanak. Ha szükséges, még azt is vállalják, hogy ingyen juttatják el a célországba a tiltott határátlépõket, akik megérkezésük után munkájukkal vagy a bûnözésbe való bekapcsolódással (pl. prostitúciós nõcsempészet) egyenlítik ki tartozásukat.

A határszélen élni mindig veszélyt, bizonytalanságot jelentett. Különösen igaz ez a magyar–ukrán határra, amely a XX. században többször változott, és a térség lakossága több államhatalom fennhatóságát élte meg. A ’90-es évek határkapcsolatát meghatározta a Szovjetunió szétesése és az azt követõen kialakult helyzet, Ukrajna önállósodása, majd gazdasági problémáival való küzdelme. Magyarország részrõl a térség életét befolyásolta a külpolitikában és a gazdaságban bekövetkezett orientációváltás, amely a határforgalomra is közvetlen hatást gyakorolt.

A magyar–ukrán határtérség a nemzetgazdaság szempontjából periferikus, amelybõl Záhony csak kapuszerepe miatt emelkedik ki. A ’90-es években megnyitott határátkelõhelyek forgalma ugyan nagy, de Záhony megõrizte vasúti és közúti dominanciáját. Várhatóan azonban az ukrán és a magyar érdekek is a térség fejlesztését fogják szolgálni, amelyhez a regionális13 tapasztalatokat, és lehetõség szerint az EU-s támogatásokat fel fogják használni. A Kárpátok Eurórégiónak az intézményrendszerére támaszkodva valószínûleg  tartalmasabb együttmûködés jöhet létre, amelynek az alapjait a térség országai már le is rakták, valamint a jövõben is meghatározó lesz a határokon átnyúló testvértelepülési, kulturális, sport-, gyógyturizmus, vallási, oktatási, gazdasági14 és kereskedelmi kapcsolat. A határ két oldalán tapasztalható életszínvonalbeli különbség hosszú ideig arra kényszeríti a kárpátaljai lakosokat, hogy megélhetésük reményében nap mint nap átkeljenek a határon.

Mivel a magyar–ukrán határtérség nemzetiségi jellege homogénnek (döntõen magyar etnikumúnak) tekinthetõ, ezért a jövõben is meghatározó lesz a magyarmagyar kapcsolattartás. Ennek megvalósulási lehetõségét biztosíthatja: a magyarigazolvány, a (schengeni) nemzeti vízum, illetve egy, a kor kihívásainak megfelelõ kishatárforgalmi egyezmény.

Végezetül fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Magyar Köztársaságnak az EU-taggá válását követõen a nem EU-taggal szomszédos államok határai egyben az EU külsõ határai lesznek, ezért annak õrizetéért ezt követõen az EU is felelõsséget kell érezzenie. (Várhatóan a következõ idõszak nagy kérdése Románia csatlakozási folyamatának és az EU keleti – ukrán, orosz – irányba való gazdasági terjeszkedõ elképzeléseinek realizálódása.) Ebbõl adódóan az EU-nak is érdekében áll, hogy külsõ határai mentén rendezett határviszonyok uralkodjanak. Fontos tudni továbbá azt is, hogy külsõ határ a jogkövetõ állampolgárok számára nem jelenthet akadályt, míg a jogsértõk, valamint a nem kívánatos személyek számára gátat, szûrõt kell hogy jelentsen – az EU és természetesen a magyar állampolgárok érdekében.

A jövõt vetítik elõ az elmúlt idõszakban egyre gyümölcsözõbb magyar–ukrán határõrkapcsolatok, amelynek egyik várható eredménye lehet az Európában egyelõre egyedül álló jelenség a készülõ, kétnyelvû, magyar–ukrán határõr kézikönyv.




FELHASZNÁLT IRODALOM

Ukraine’s direct neighbourhood with the EU: the non-transparent borders or the new co-operation impulses” Uzhgorod on November 7–9, 2002. konferencia anyaga

Baranyi Béla: Az államhatár elválasztó és összekapcsoló szerepe, avagy a határmentiség kérdõjelei az Északkelet-Alföldön; in: Határok és régiók; Szeged, 1999. 187–196. p.

Dancs László: Határon átnyúló kapcsolatok az Északkelet-Alföldön; in: A határmentiség kérdõjelei az Északkelet-Alföldön. Pécs, 2001. 257–294. p.

H. Varga Marianna: Bûnözés, büntetõ igazságszolgáltatás és kriminológia a posztszovjet Ukrajnában; in: BM Szemle, 2002. 4. sz. 160–170. p.

Hardi Tamás: magyar–ukrán határkapcsolatok, RKK 2001. Gyõr, kézirat gyanánt

Jegyzõkönyv a Magyar Köztársaság Határõrsége és Ukrajna Határõrsége közötti együttmûködésérõl; Kijev, 1993.

Jelentés az ukrajnai magyarság helyzetérõl; HTMH, Budapest, 2002.

Kiss János Péter: A határátkelõk szerepe a határ menti kapcsolatokban az Alföldön; in: Határok és régiók. Szeged, 1999. 133–142. p.

Kobolka István: A határ menti területek biztonságára ható tényezõk, kiemelten a migráció negatív hatásaira; in: „Határok és régiók” c. nemzetközi konferencia, 1999. november 29–30, JATE TTK Szeged 113–120. p

Országhatár magazin 1990–1998 évfolyam számai

Ritecz György–Sallai János: Az államhatár 1998. évi kriminálföldrajza; Bp. RTF Rendvédelmi Füzetek, 1999. 10. sz.

Sallai János: Az ukrán–magyar határ kriminálföldrajza az 1990-es években és a magyar–magyar kapcsolattartás jövõje a külsõ határ mentén; MeH, 2003. Bp.

Siposné Kecskeméthy K.–Nagy M.: Szomszédoló, Ukrajna: Önálló államiság göröngyös útja (kézirat)

Szergej Dimitrov: A katonai és politikai helyzet az ukrán államhatárokon; in: Új Honvédségi Szemle, 2002. 9. sz. 65–69. p.

Tóth Antal: A bûnözésföldrajz kutatásának nemzetközi története a II. világháború idõszakáig; F 025552. sz. OTKA pályázat, Debrecen

Ukrajna nyugati kapuja 2001. június 14. (Bereginfo) http://www.bereg.uzhgorod.ua/binfo/

*

Az MHTT 2002. évi pályázatára beküldött tanulmány rövidített, szerkesztett változata.

1

„Belsõ határ: a Magyar Köztársaság és a schengeni egyezmény részes államainak közös szárazföldi és vízi határszakasza, valamint a nemzetközi légi forgalom számára megnyitott repülõtér és kikötõ belsõ járatok fogadására vagy indítására kijelölt területe. Külsõ határ: a Magyar Köztársaság szárazföldi és vízi határszakasza, repülõterei és kikötõi, ha azok nem minõsülnek belsõ határnak. Forrás: 1997. évi XXXII.tv, 2001. évi módosítása 4. § (1)

2

Baranyi Béla: Schengen elõtt – Schengenre várva: euroregionális szervezetek és új interregionális szervezõdések Magyarország keleti államhatárai mentén, 2000. Debrecen, 1. p.

3

Kocsis Károly–Kocsisné Hodosi Eszter: Magyarok a határainkon túl; Tankönyvkiadó, Budapest 1992.

4

Az államhatár új felmérésével, felújításával és karbantartásával kapcsolatos földmérési feladatokat, a Belügyminisztérium koordinációja mellett, az Földmérési és Távérzékelési Intézet államhatárügyi osztálya végzi. A munkák eredményét a szomszédos országok mûszaki szakértõivel egyeztetett és megfelelõ szinten jóváhagyott határokmányok foglalják össze. (Forrás: Földmérési és Távérzékelési Intézet honlap 2001. 06. 22.)

5

1997. évi XXXII. tv. 3. §. (1)

6

„A határok és a határmentiség kérdéseinek, a politikai államhatárok elválasztó és összekapcsoló szerepének a kutatása napjainkban megkülönböztetett jelentõséggel bír, különös tekintettel a jelenben zajló európai integrációs folyamatokra. Az európai együttmûködést és egyesülést a múltból öröklött területi-etnikai problémák nehezítik Keletközép-Európa politikai államhatárai mentén, különösképp a volt szocialista országok utódállamaiban, köztük Magyarországon. A globalizációs és integrációs tendenciák jelentõs akadályai azok a határszakaszok, amelyek mentén rendezetlen gazdasági–társadalmi–etnikai kérdések halmozódtak fel, s maradtak fenn mind a mai napig. Ilyen problematikus területnek tekinthetõk Északkelet-Magyarország „periféria perifériáira” szorult határ menti térségei és települései is. Ezeken a kiterjedt országhatár menti peremvidékeken húzódó területek tömörítik magukba talán legtípusosabban a halmozottan hátrányos perifériahelyzet, a „határmentiség” sajátosságait, jellegzetességeit.”( Balcsók István–Baranyi Béla–Dancs László: A határmentiség és a határon átnyúló kapcsolatok jellemzõi az Északkelet-Alföldön; Debrecen.)

7

A határ kriminálföldrajzáról bõvebben: Ritecz Gy.– Sallai J.: Az MK határainak 1998. évi kriminálföldrajzi elemzése; Bp. 1999. RTF Rendvédelmi füzetek, 1999/10. sz.

8

A kárpátaljai különleges gazdasági õvezet megalakulása óta igen szoros és gyümölcsözõ kapcsolatokat ápol a határ túloldalán fekvõ Záhony és térsége vállalkozási övezettel, amely a kölcsönös elõnyök alapján a jövõben is meghatározó lehet a határon átívelõ gazdasági kapcsolatok fejlesztésében.

9

Szergej Dimitrov: A katonai és politikai helyzet az ukrán államhatárokon, In.:Új Honvédségi Szemle 2002/9. 65. p.

10

Adatbázis: Jegyzõkönyv a Magyar Köztársaság és Ukrajna határügyi fõmegbízotti ülésérõl, Ungvár 2002 okt. 30. háttéranyaga.

11

Ua.

12

Sisolin A. P.: Ukrajna Határõrsége: Kialakulása, szervezeti felépítése, feladatai, fejlõdésének irányai; Bp. 2003.

13

A kárpátaljai különleges gazdasági övezet megalakulása óta igen szoros és gyümölcsözõ kapcsolatokat ápol a határ innensõ fekvõ Záhony és térsége vállalkozási övezettel, amely a kölcsönös elõnyök alapján, a jövõben is meghatározó lehet a határon átívelõ gazdasági kapcsolatok fejlesztésében.

14

A gazdasági együttmûködés esélyeit rontja, hogy a „periféria perifériájára szorult ukrán–magyar határ térségek nem vonzzák sem a külföldi, de a belföldi befektetõket sem. A részben történeti (pl. megkésett fejlõdés, Trianon), részben a szegényes természet-, gazdaság- és településföldrajzi adottságok, részben pedig a korábbi kedvezõtlen makro- és mikrogazdasági tényezõk és hatások következményei, a piactól való távolság, a mezõgazdasági alapanyag-termelésre alapozott egyoldalú gazdaságszerkezet, a gazdaság alacsony jövedelemtermelõ képessége, az infrastrukturális elmaradottság, a jelentékeny ipari termelõkapacitás hiánya, a ma még inkább csak hátrányokat magában foglaló határ menti fekvés, a városhiányos jelleg, a krónikus tõkehiány, az akut foglalkoztatási válság egyaránt a marginális fekvésû és helyzetû térségek és településeik fejlesztését sürgetik.” (Balcsók István–Baranyi Béla–Dancs László: A határmentiség és a határon átnyúló kapcsolatok jellemzõi az Északkelet-Alföldön; Debrecen, 2002. OTKA T 023004 és a T 031943 számú kutatási projekt.)

15