HADTUDOMÁNY–HADÜGY
Kõszegvári Tibor
A nemzetközi terrorizmus elleni harc katonai feladatai
Az emberiségét fenyegetõ veszélyek között a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hivta fel figyelmet a terrorizmus elleni harcra. A szerzõ – aki több éve foglakozik a jövõ század kihívásaival, a lehetséges veszélyek, közöttük a terrorizmus kérdéseivel, – az alábbi cikekkében áttekintést ad a nemzetközi terrorizmus jellemzõirõl, fõbb módszereirõl, erõriõl és szervezeteirõl, vázolja a terrorizmus elleni harc katonai feladatait és utal a Magyar Honvédség felkészítésének irányaira.
Az Amerikai Egyesült Államok elleni terrortámadások kíméletlensége és áldozatainak nagy száma megrázta a fejlett világot. Az Oszama bin Laden és követõi által meghirdetett újabb terrortámadások lehetõsége, valamint a biológiai fegyverként alkalmazható, lépfenével fertõzött postai küldemények által okozott megbetegedések és halálesetek rettegésben tartják nemcsak az észak-amerikai kontinens, hanem a többi földrész, különösen Európa lakosságát.
Az amerikai törvényhozás és az elnök által válaszként elrendelt katonai mûveletek méretei, erõi és eszközei felhívták a hivatásos katonák és a biztonságpolitikai szakértõk figyelmét a terrorizmus elleni fellépés olyan módszereire, melyek korábban ismeretlenek voltak, vagy soha nem alkalmazták azokat.
Magyar kormányzati körökben és a hivatásos katonák által is elfogadott volt az a törvényben is rögzített elv, hogy a terrorizmus elleni fellépés nem tartozik a Magyar Honvédség feladatai közé. Ez a kitétel az elmúlt években és évtizedekben magyar vonatkozásban logikusnak tûnt, mivel hazánkban ez ideig csak egyetlen esetben fordult elõ terrortámadás a Budapesten átutazó és Izraelbe tartó orosz zsidókat szállító busz ellen a ferihegyi repülõtérre vezetõ úton. Ennek elkövetõit még ma is keresi a rendõrség. A többi, a rendõrség által „terroristaellenes akciónak” nevezett rendõri intézkedés pedig nem terroristák ellen, hanem közönséges bûnözõk, bankrablók és a szervezett bûnözés különbözõ szereplõi ellen irányult. Vagyis hazánkban ez ideig a terrorizmus nem jelentett közvetlen veszélyt a lakosságra és az állami intézményekre. Ennek következtében nem is épült ki az a védelmi rendszer, amelynek rendeltetése a terrorizmus elleni hatékony fellépés.
Az új helyzet, a nemzetközi terrorista szervezetek korábban nem tapasztalt agresszív támadásai a fejlett demokráciák ellen, szükségessé teszik, hogy hazánk is felkészüljön az ilyen típusú veszélyek elhárítására. Ezt elõsegítve a tanulmányban – a nemzetközi terrorizmus fogalmából kiindulva – arra kívánok választ keresni, hogy a terrorizmusnak milyen erõi és eszközei vannak, mik a történelmi elõzményei és milyen katonai erõkkel és eszközökkel kell felvenni a harcot ellene.
A nemzetközi terrorizmus fogalma, jellemzõi, fõbb módszerei, erõi és eszközei
A terrorizmus nem a 21. század szülötte. Minden korban alkalmaztak – egy határozott politikai (ideológiai, vallási) cél elérése érdekében – olyan erõket, eszközöket és módszereket, amelyek rendeltetése a megfélemlítés, a rettegés és a pánik elõidézése volt.
Õsi kínai mondás így határozta meg a terrorizmus lényegét: „Ölj meg egyet, hogy megfélemlíts tízezret!”
A megfélemlítési szándék mögött mindig meghatározott ideológia található, melyet a politikai (állami vagy nacionalista), vallási vagy etnikai (törzsi) ellentétek táplálnak és a szemben állókra irányuló akciók rendszerint kíméletlen módszerekkel és eszközökkel kerülnek végrehajtásra. A szakirodalomban használt terminológiai fogalmak is a terrorizmusnak ezeket a jellemzõit emelik ki és határozzák meg.
Mivel az utóbbi idõben az Amerikai Egyesült Államokban következtek be a nemzetközi terrorizmus legdurvább és legkegyetlenebb támadásai, ezért célszerû elõször az amerikai szakkönyvekben található fogalmakat bemutatni.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma által kiadott szakkönyvekben a következõ fogalmak találhatók a terrorizmusra:
1.
„Az erõ vagy erõszak törvénytelen (jogtalan) felhasználása egyes személyek vagy tulajdontárgyak (objektumok) ellen, hogy a kormányokat vagy társadalmakat a politikai, vallási vagy ideológiai célok elérésére kényszerítsék vagy megfélemlítsék.” (Department of Defense of Military and Associated Terms, JOINT PUB 1–02, Washington, 1989. december 1.)
2.
„A törvénytelen erõszak vagy avval való fenyegetés elõre kiszámított alkalmazása félelemkeltés céljából; a kormányok vagy társadalmak arra való kényszerítése vagy megfélemlítése, hogy a terroristák politikai, vallási vagy ideológiai céljaikat elérjék.” (DoD O–2000.12H „Combatting Terrorism Program”, Washington, DC. 1993. február 19.)
A brit tudományos körök a terrorizmus alábbi meghatározását fogadták el: „Az erõszak, vagy az erõszakkal történõ fenyegetés felhasználása, különösen politikai célokért.” (Forrás: Oxford Advanced Learner,s Encyclopedic Dictionary, Oxford University Press, Oxford, 1992.)
A német Duden szótár1 meghatározása szerint a terror: a félelem és rémület szisztematikus terjesztése erõszakos akciók útján (politikai célok elérése érdekében); a terrorizmus: a kitûzött (politikai) célok elérése és megtartása terror útján.
Magyar katonai szakértõk a terror fogalmát az alábbiak szerint definiálták: „Terror, megkülönböztetés nélküli támadás: minden olyan erõszakos cselekmény, vagy azzal való fenyegetés, amelynek elsõdleges célja, hogy rettegést keltsen a polgári lakosság körében.” (Hadtudományi Lexikon 1324. old., Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995.)
A felsorolt fogalmakból és meghatározásokból, majd minden forrásnál kivehetõ az erõszak alkalmazása és a félelemkeltés a politikai vagy más célok elérése érdekében. A magyar Hadtudományi Lexikon megfogalmazása kissé leszûkítve a terrorizmus fogalmát a polgári lakosságra gyakorolandó rettegés keltésére korlátozza. Ez így nem fogadható el, hiszen az esetek zömében a terrortámadások fõ célpontjai a kormányok, az állami, katonai vagy gazdasági intézmények voltak és várhatóan a jövõben is ezek lesznek.
A terrorizmus minden korban támaszkodott az erõszakra, a félelemkeltésre és a kitûzött célok lehetõ legeredményesebb elérésére. Az elmúlt évszázadokban végrehajtott terrorista akciók rendszerint egyes állami vagy egyházi vezetõk ellen irányultak, célként tûzve ki azok meggyilkolását, ezáltal az uralkodó családok és egyházi körök megfélemlítését. A terrorakcióban is rendszerint egy vagy néhány mindenre elszánt terrorista vett részt és a támadást különbözõ eszközökkel éles tárggyal (tõr, reszelõ), kézi lõfegyverrel vagy robbanóanyaggal hajtották végre. Ilyen támadásnak volt áldozata Erzsébet osztrák császárné, Ferenc Ferdinánd fõherceg, II. Sándor orosz cár. Mi, magyarok ilyen jellegû akciónak értékelhetjük Matuska Szilveszter által a biatorbágyi vasúti híd felrobbantását 1931-ben.
A modern kori terrorizmus a technikai haladással lépést tartva és annak vívmányait kihasználva egyre váratlanabb és pusztítóbb hatású akciókra képes. A terrorszervezetek az egész világot behálózó informatikai és híradó rendszerek segítségével szinte másodpercek alatt képesek fontos információkat szerezni a támadásra kijelölt személyekrõl és objektumokról, valamint kapcsolatot tartani a más kontinensen tartózkodó terroristákkal.
A korszerû légi közlekedés eszközeinek igénybevételével órák alatt képesek több ezer kilométernyi távolságról megközelíteni a terrortámadás célpontjait, illetve az akció után gyorsan elhagyni a támadás területét (országát).
A 20. század második felében, a rendszerint egyes terroristák által végrehajtott akciókat, felváltották az önálló terrorszervezetek, gyakran nemzetközi terrorszervezetek által végrehajtott terrortámadások.
Megjelentek az államok által támogatott és az államok által irányított terrorszervezetek is. Elegendõnek tûnik ennek kapcsán utalni a különbözõ arab, palesztin, líbiai, szíriai, iraki és északi terrorszervezetekre (lásd késõbb az ismertebb terrorszervezetek felsorolását). Az ezek által végrehajtott terrorakciók veszélyessége, személyi és anyagi veszteségek nagysága messze felülmúlta a korábbi korok terrorista akció által okozott károkat.
A terrorszervezetek mindig olyan struktúrában mûködnek, amely alkalmazkodik ahhoz a környezethez, amelyben a terrorakciókat tervezik végrehajtani.
A terrorszervezetek rendszerint sejtekbõl épülnek fel. Az egyes sejtek, kisebb akciócsoportokban, egymástól elkülönülve, a részükre meghatározott speciális feladatot hajtsák végre. Ezek lehetnek: felderítés, elhárítás, logisztikai támogatás és terrortámadások.
A sejtszerû felépítés védi a terrorszervezet egészét és az egyes terroristákat is. Egy terrorista fogságba esése, lebukása vagy árulása esetén csak a sejt néhány tagja válik ismertté és ezáltal veszélyeztetté. Néhány terrorszervezet többfunkciós sejteket mûködtet, amelyek több feladat végrehajtására képesek, míg más terrorszervezetek csak a tervezett akciók elõtt állítják össze a megfelelõen felkészített csoportot.
Mivel a terroristák, általában, velük szemben álló (ellenséges) környezetben tevékenykednek, rendkívüli gondot fordítanak a biztonságra és titoktartásra.
A nagyobb nemzetközi terrorista szervezetek, amelyek állománya több száz vagy több ezer fõs, rendszerint egy központi és több regionális parancsnoksággal rendelkeznek. (Lásd a fenti ábrát!)
A regionális parancsnokság irányítja az adott földrajzi térségben tervezett akciókat végrehajtó operatív és támogatósejteket. A kisebb terrorszervezetek, amelyek állománya nem haladja meg az 50 fõt, rendszerint csak egy parancsnoksággal rendelkeznek, amely közvetlenül irányítja az összes operatív és támogatósejt akcióit.
Egyes európai terrorszervezetekre (pl. a német RAF-ra – Rote Armee Fraction –, vagy az olasz Vörös Brigádokra) jellemzõ volt az, hogy az akciókat, amelyek rendszerint NATO-parancsnokságok, tábornokok és tisztek, valamint politikusok és üzletemberek ellen irányultak, kollektív (4–5 fõs) vezetõség irányította, amely lehetõvé tette azt, hogy az egyes vezetõk lebukása után is folytatódtak a terrorakciók.
A terrorakciókat igen gondos tervezõ- és szervezõmunka után, a lehetõ legrövidebb idõ alatt, igen határozattan hajtják végre.
A terrorakció célját (személyek vagy objektumok) olyan eszközökkel és fegyverekkel támadják meg, amelyek garantálják a biztos megsemmisítést. Egyes személyek (államférfiak, gazdasági vezetõk, stb.) likvidálását nagy távolságról leadott célzott lövéssel (ahogyan Kennedy elnököt meggyilkolták 1963 novemberében), vagy távirányítású aknacsapda felrobbantásával (ahogyan több amerikai és francia tábornokot és tisztet likvidálták 1960 és 70 között).
Az utasszállító repülõgépek, hajók, vonatok és gépkocsik elleni terrortámadások leggyakrabban használt eszköze a robbanóanyag (rendszerint Semtex, vagy C–4 típusú plasztik robbanóanyag), a kézigránát vagy a kézbõl indítható rakéta (Stinger, Igla, RPG–7, stb.).
A nemzetközi terrorszervezetek a támadások eszközeként gyakran használják a robbanóanyaggal szerelt gépjármûveket (ahogyan ezt tették Libanonban 1983-ban az ott ENSZ-feladatot teljesítõ amerikai tengerészgyalogos erõk elhelyezési körlete elleni támadáskor vagy 1993-ban a New York-i World Trade Center elleni robbantásos terrorakciónál), illetve robbanóanyaggal töltött csónakokat (mint a Cole nevû amerikai hadihajó elleni támadásnál az adeni kikötõben 2000 október 12-én).
A felsorolt terrortámadási eszközöknél sokkal hatásosabbak és veszélyesebbek a tömegpusztító (ABV-) fegyverek, amelyek feltehetõen a jövõbeni terrorakciók eszközei lesznek. Meg kell jegyezni, hogy közülük a biológiai fegyver bevetésére (bár még nem bizonyított a bevetést végrehajtó személy vagy szervezet) már sor került az Egyesült Államok és néhány más állam területén a lépfenével (antraxszal) fertõzött postai küldemények formájában.
A terrorizmus elleni harc katonai feladatai
A nemzetközi terrorszervezetek által az elmúlt évtizedben végrehajtott terrorakciók – amelyek leginkább az Amerikai Egyesült Államok lakosságát, kormányszerveit és fegyvereit erõit érintették, de majdnem hasonló mértékben sújtották az Egyesült Királyság, Spanyolország és Oroszország területét is – felhívták a kormányok figyelmét arra, hogy megfelelõ védelem létrehozása szükséges a terrorakciók és a terrorszervezetek ellen.
A szakértõk bevonásával végrehajtott elemzõmunka alapján megállapították, hogy a növekvõ terrorveszély miatt a lehetõ legrövidebb idõ alatt ki kell jelölni azokat az erõket, amelyek hatékonyan vehetik fel a harcot a terrorizmus ellen. A kutatások azt igazolták, hogy a terrorizmus elleni harcot nemcsak a védelem, hanem a támadás eszközeivel és módszereivel is folytatni kell. Megállapították, hogy az igen erõs és nagy létszámú terrorszervezetek (ilyen az al-Kaida, az Oszama bin Laden által vezetett szervezet is) elleni harcot ki kell terjeszteni a terroristák honára, a bázisokra, a kiképzõ- és toborzóközpontokra, valamint a vezetõ személyekre és az õket támogató országokra egyaránt.
A nagy távolságra lévõ, védett objektumokban települõ, korszerû fegyverekkel rendelkezõ terrorszervezetek elleni harcra csak a modern fegyveres erõk erre a feladatra kiképzett és felkészített alakulatai alkalmasak. Erre a feladatra korszerû felderítési eszközök, harci repülõgépek, hadihajók és különlegesen kiképzett katonák kellenek.
Az amerikai, a brit, a francia és az olasz kormány rövid idõ alatt kijelölte azokat a katonai erõket, amelyeket már bevetettek vagy hamarosan bevetnek elõször az al-Kaida, majd a többi nemzetközi terrorszervezet ellen.
Itt célszerû felvetni azt a szakmai problémát, hogy hazánkban miért nem a honvédséget, hanem a rendõrséget bízta meg a kormány a terrorizmus elleni harccal és utalt ki a BM részére 19 milliárd forintot a feladatra való felkészülés támogatására.
Véleményem szerint a terrorizmus elleni harcot a rendvédelmi szervek számára nem lehet feladatul szabni, mert azok nem rendelkeznek:
Hadd fejezzem ki magánvéleményemet ezzel kapcsolatban. Úgy vélem, hogy a BM állománya, a rendõrség, valamint a készenléti rendõrség állományából kijelölt kis létszámú alegység, amely a médiában mint „kommandó” szerepel, valószínûleg nem alkalmas arra, hogy a nemzetközi terrorizmus tervezett akciói ellen eredményesen lépjen fel.
Ezen véleményemet a következõ tényekre alapozom. Elõször: a nemzetközi terrorista szervezetek által végrehajtandó akciók megszervezése rendszerint a célországon kívül kerül végrehajtásra, ahonnan a rendõrség nem tud felderítési adatokat beszerezni; másodszor: a terrorista támadás olyan eszközökkel és jármûvekkel (pl. utasszállító repülõgép) kerül végrehajtásra, melyek elhárítására a rendõrség nincs felkészülve a megfelelõ védelmi fegyverek hiányában; harmadszor: a nemzetközi terrorszervezetek támadása egy idõben több cél ellen irányulhat (lásd: 2001 szeptember 11-én a New York, Washington és feltehetõen Camp David elleni támadást), amelyek elhárítására a rendõrség szintén képtelen a megfelelõ nagyságú erõk és gyorsan manõverezõ védõfegyverek hiányában; negyedszer: a terrortámadások megelõzése feltételezi a nemzetközi terrorista szervezetek bázisai, vezetési és kiképzõ központjai elleni akciókat is, amelyekre a rendõri állomány nincs felkészítve; ötödször: a rendõrség állományában nincsenek olyan szakemberek és eszközök, amelyek alkalmasak a sugárzó, biológiai és vegyi harcanyagok felderítésére és hatástalanítására. Ilyen szakemberekkel, szakalegységekkel és eszközökkel csak a haderõ rendelkezik.
Véleményem kialakításában, természetesen, jelentõsége van a különbözõ fejlett nyugati országokban elfogadott és gyakorlatban is alkalmazott elvnek, mely szerint: a nemzetközi terrorizmus elleni harc a fegyveres erõk alapvetõ feladata. Ezt igazolják a többek között a NATO 1999 áprilisában elfogadott stratégiai koncepciója és az Amerikai Egyesült Államok nemzeti katonai stratégiája is.
A NATO stratégiai koncepciójának 24. pontja megállapítja azt, hogy: „…A szövetség biztonsági érdekeire hatással lehetnek más, szélesebb körû kockázatok is, mint a terrorizmus, a szabotázs…”, majd a szövetség katonai erõinek fõbb feladatait részletezõ 53. pontjában elõírja azt, hogy: „… h.) a szövetség védelmi felépítményének rendelkeznie kell a szövetség lakosságát, területét és haderejét fenyegetõ ABV fegyverek és hordozóeszközeik elterjedése elleni hatékony védekezés képességével. A katonai erõ, a válaszadási képességek és a megerõsített védelem arányos keverékére van szükség; i.) a szövetség katonai erõit, infrastruktúráját meg kell védeni terrorista támadásokkal szemben…”2
Az Amerikai Egyesült Államok nemzeti katonai stratégiája3 az USA biztonságát fenyegetõ veszélyek közé sorolja a terrorizmust. A stratégia arra is utal hogy a nukleáris háború veszélye megszûnt és kialakulóban van egy stabilabb, békésebb világ. Ugyanakkor fennmaradt egy sor bizonytalansági tényezõ, melyek közül néhány potenciálisan és komolyan veszélyezteti az Egyesült Államok biztonságát. Ezek közül kiemelkednek: a regionális veszélyek; az aszimmetrikus kihívások; a transznacionális (nemzetek feletti) fenyegetések és az elõre nem látható (kiszámíthatatlan) veszélyek.
Az új amerikai katonai stratégia a terrorizmust az aszimmetrikus kihívások közé sorolja. A fegyveres erõk, az elnök és a Kongresszus felhatalmazásával készen állnak arra, hogy önállóan vagy a partnerekkel együtt fellépjenek a nemzetközi terrorizmus ellen honi területen vagy külföldön egyaránt.
A NATO és az Egyesült Államok stratégiai koncepciói egyértelmûen utalnak a nemzetközi terrorizmus elleni katonai feladatokra. A nemzetközi terrorizmusnak az egyes országok és a NATO biztonságára gyakorolt fokozódó veszélyére hívta fel a figyelmet az a nemzetközi tanácskozás is, amelyet 2001. november 8-án tartottak a magyar Országgyûlés házában.
A tanácskozás során felszólalt Guido Venturoni tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke is. A tengernagy arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok ellen szeptember 11-én végrehajtott terrortámadás után, a terrorizmus elleni küzdelem feladataiból adódóan a NATO-ra új kötelezettségek hárulnak, megfelelõ lépéseket kell tenni tevékenysége átalakítására. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szövetségnek az eddiginél hatékonyabban kell felkészülnie a nukleáris, a biológiai és a vegyi fegyverek elleni védelemre, az ilyen fegyverrel végrehajtott támadás következményeinek gyors felszámolására.
A tengernagy szerint, a NATO-nak fel kell számolnia az „európai korlátokat” és fel kell készülnie arra, hogy az eredetileg meghatározott területen (a washingtoni szerzõdés 5. és 6. cikke – a szerzõ megjegyzése) kívül is képes legyen a szükséges katonai mûveletek végrehajtására.4
A múlt század 90-es éveiben kidolgozásra kerültek olyan amerikai kézikönyvek, amelyek részletesen taglalták a fegyveres erõk feladatait a terrorszervezetek és terroristák akciói elleni felkészülés során. Ezek közül, az USA védelmi minisztérium által kiadott kézikönyv5 alapján a négy legfontosabb katonai feladatra utalok:
– felderítés;
– a veszély elemzése;
– biztonsági – mûveleti, személyi és fizikai – védelmi rendszabályok foganatosítása;
– a bevetendõ erõk felkészítése mûveleti kiképzõ központokban;
Ezek a feladatok, elsõsorban arra a helyzetre vonatkoznak, amikor a katonai vezetõk és objektumok elleni terrortámadás veszélye áll fenn. Érthetõ, hogy egy 1993-ban kiadott kézikönyv még nem tartalmazhatta azokat a feladatokat, amelyeket a nemzetközi terrorszervezetek ellen harcoló katonai erõk napjainkban hajtanak végre Afganisztánban vagy a Föld más régióiban.
A nemzetközi terrorizmus ellen felhasználható katonai erõk
Amikor a terrorista szervezetek és akciók ellen felhasználható katonai erõk kijelölésére vállalkozunk, mindenekelõtt abból kell kiindulni, hogy a terroristák az esetek zömében rendkívül elszánt (gyakran fanatikus) és jól kiképzett személyek, akiknek akcióit alaposan elõkészítik, megtervezik és váratlanul hajtják végre. Tehát az ellenük bevetendõ erõk katonáinak is hasonló, de ha lehet, még jobb feltételekkel kell rendelkezniük.
A terroristák támadásainak célpontját képezõ fejlett államok fegyveres erõinek állományában vannak ilyen katonák. Ezek a katonák a különleges hadviselési erõk különbözõ alakulatainál teljesítenek szolgálatot. Ilyen alakulatok majd minden fejlett állam fegyveres erõinek struktúrájában megtalálhatók.
Mindazon államok, amelyek fegyveres erejébe különleges hadviselési csapatokat szerveztek, arra törekszenek, hogy ezeknek a csapatoknak a személyi állománya mindenkor készen álljon a legszélsõségesebb körülmények között is a meghatározott feladatok végrehajtására. Ezeket a katonákat felkészítik, hogy éjjel és nappal, sivatagi forróságban vagy sarkköri dermesztõ hidegben, lakott vagy lakatlan térségekben, vízen, szárazföldön és a levegõben is képesek legyenek eredményesen tevékenykedni. Az ilyen viszonyok közötti feladat eredményes végrehajtására alkalmas katonák toborzása, kiképzése és megfelelõ ellátása rendkívül költséges, ezért csak a nagyhatalmak és a gazdag országok tartanak állandó készenlétben ilyen erõket. Az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia), Olaszország, Franciaország és Oroszország is nagy gondot fordít a különleges hadviselési erõk fenntartására és folyamatos korszerûsítésére.
q Az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erejének mindhárom haderõnemében vannak szervezetszerû különleges hadviselési alakulatok.
A szárazföldi haderõnél különleges erõk (Special Forces), ranger, különleges – mûveleti repülõ, lélektani hadviselési és polgári ügyi – alakulatok találhatók. Ezek az alakulatok igen széles körû harci lehetõségekkel rendelkeznek. Részt vesznek a kiképzésben, hadmûveletekben és a belsõ rend helyreállításában, segítik a baráti országok védelmi felkészülését, továbbá humanitárius segítséget nyújtanak a válságkörzetekben. Ezek az erõk a terrorizmus elleni harcban is képesek eredményesen tevékenykedni.
A légierõ állományához a különleges hadmûveleti repülõ-alegységek tartoznak, amelyek végzik a különleges erõk légi szállítását, biztosítják az utánpótlást, valamint lélektani hadviselési és tûztámogatási feladatokat hajtanak végre.
A haditengerészet különleges hadviselési erõit a SEAL-csoportok és az azokat szállító alegységek és a különleges hajóegységek képezik. Ezek az erõk rajtaütéseket, felderítõakciókat, járõrözést, a parti ellenség bénítását, a partraszállítási hídfõ felderítését és megjelölését, valamint más speciális feladatokat hajtanak végre.
Külön említést érdemel a Delta Force megnevezésû alakulat, amelynek fõ feladata a terrorizmus elleni harc. Ezt a kb. 800 fõs állománnyal rendelkezõ egységet a múlt század 80-as éveiben állították fel Fort Braggban (Észak-Karolina állam). Az alakulat szervezetét és feladatait a legszigorúbb titokként kezelik. Csupán annyi szivárgott ki alkalmazásáról, hogy bevetését általában légi úton tervezik és a légi szállítóeszközöket a floridai Eglin légi támaszpontról biztosítják a Delta Force katonái számára.
A felsorolt erõk hadmûveleti vezetését mind háborús, mind békefeladatok végrehajtása során az 1986-ban felállított összhaderõnemi vezetési szerv, az USA Különleges Hadmûveleti Parancsnoksága végzi – bár azok továbbra is megmaradnak a haderõnem alárendeltségében. Ez a parancsnokság az elnök és a Vezérkari Fõnökök Egyesített Bizottsága utasításainak megfelelõen tervezi a különleges erõk alkalmazását.
Az amerikai különleges hadviselési alakulatok nagy része napjainkban Afganisztán vagy a szomszédos államok területén tartózkodik és végzi az al-Kaida terrorszervezet megsemmisítésére, valamint Oszama bin Laden elfogására tervezett mûveleteket.
q Nagy-Britannia fegyveres erõi állományában is fontos szerepet töltenek be a különleges hadviselési csapatok. A második világháborúban a német Wehrmacht által megszállt Nyugat-Európa tengerparti objektumai ellen, valamint az észak-afrikai hadszíntéren a német és az olasz csapatok hátában hajtottak végre felderítõ- és diverziós akciókat.
A világháborút követõen is fenntartották a különleges rendeltetésû erõket, amelyek mind a szárazföldi erõk (SAS-ezredek), mind a haditengerészet (commando) állományában megtalálhatók. Ezek a speciálisan kiképzett katonák sikeresen tevékenykedtek, mind a Falkland-szigeteken, mind az Arab-öbölben lefolytatott hadmûveletekben. Jelenleg a boszniai válságtérségben tartózkodik több tucat SAS-katona azzal a feladattal, hogy foglyul ejtse és a hágai nemzetközi bíróság elé állítsa a háborús bûnösöket. A SAS-ezred zöme Afganisztán területén tevékenykedik. Fõ feladatuk Oszama bin Laden foglyul ejtése.
q Olaszország is rendelkezik különleges rendeltetésû katonai alakulatokkal, amelyek alapvetõ rendeltetése a felderítés és a diverziós akciók végrehajtása az ellenség hátában. Az utóbbi években e feladatok mellett elõtérbe került a nemzetközi békemûveletekben való részvétel is. Így megjelentek az olasz különleges erõk egységei Libanonban, Szomáliában és Albániában is. A Szomáliában bevetett Folgore-dandár katonái ellen eljárást indítottak a helyi lakossággal szembeni kegyetlenkedések miatt.
Az olasz fegyveres erõk állományában három, különbözõ rendeltetésû különleges alakulat található. Az elsõ a szárazföldi haderõ alpesi dandára, amelynek feladata a határok védelme a magashegyi körzetekben. Az alpesi dandár katonái kiváló fizikai adottságokkal rendelkeznek, különösen a sziklamászás és a sízés terén.
A második különleges rendeltetésû alakulat, a San Marco-zászlóaljharccsoport a haditengerészethez tartozik. Fõ feladata a partraszállási mûveletekben való részvétel, a hídfõ felderítése, fontos parti objektumok birtokbavétele vagy rombolása. A San Marco-zászlóalj harccsoport katonái már 1982-ben bekapcsolódtak a nemzetközi békefenntartási akciókba is, amelyek során 1984-ig Libanonban végeztek meghatározott feladatokat.
Az olasz fegyveres erõk harmadik különleges rendeltetésû alakulata a Folgore-ejtõernyõsdandár, ennek állományában található egy, az amerikai Special Forces mintájára kiképzett különleges zászlóalj, amelynek alaprendeltetése az ellenség hátában folytatandó felderítés és diverziós akciók végrehajtása. A háború idejére meghatározott alapfeladat mellett egyre gyakrabban kerül sor olyan békefenntartó és békekikényszerítési feladatokra (pl. Szomáliában és Albániában), melyekre az elsõ lépcsõben a Folgore-dandár erõit vetik be.
q Franciaország fegyveres erõinek állományában is komoly erõt képviselnek a különleges rendeltetésû alakulatok. Ezek közül elsõ helyen kell említeni a francia idegenlégió mintegy 8000 katonáját, akik, mind kiképzésüket, mind felszerelésüket illetõen, alkalmasak a terrorizmus elleni sikeres harctevékenységre. Rajtuk kívül a szárazföldi erõk állományában két légideszantezred és két helikopter-zászlóalj áll bevetésre készen különleges hadviselési feladatokra, ideértve a terroristák elleni harcot is.
q Oroszország fegyveres erõinek állományában is jelentõs nagyságú különleges rendeltetésû alakulat található. Mind a szárazföldi csapatok, mind a haditengerészet rendelkezik olyan különlegesen kiképzett és felszerelt egységekkel és alegységekkel, amelyek fõ feladata az ellenség hátában végzendõ felderítés és fontos objektumok megsemmisítése. Ezen alakulatok orosz megnevezése Szpecnaz (szpecialnoe naznacsenie = különleges rendeltetés), amelyet a nemzetközi sajtó is széleskörûen használ.
Bár az orosz fegyveres erõk struktúrájában jelentõs változások történtek az elmúlt néhány évben, és jelenleg is folyik egy haderõreform, annyi mégis ismert, hogy a szárazföldi csapatok állományában továbbra is mintegy 7 dandárba szervezett, 20–25 ezer fõnyi különleges rendeltetésû erõ van. Minden hadsereg egy zászlóalj és minden front (katonai körzet) egy dandár (esetleg ezred) nagyságú Szpecnaz-erõvel rendelkezik.
A Szpecnaz-egységek katonáinak kiképzésénél felhasználják az afganisztáni harcok tapasztalatait, de keresik az alkalmazás új formáit és módszereit is. Megbízható nemzetközi sajtóközlemények tudósítottak arról, hogy ezek az egységek egyre gyakrabban kerülnek bevetésre a belsõ, polgárháborús konfliktusokban. Így történt ez 1991-ben Litvánia elszakadása törekvéseinek meggátlása céljából, valamint a csecsenföldi polgárháborúban is. Emellett a Szpecnaz-katonák megjelentek az ENSZ különbözõ békefenntartási mûveleteiben is.
Az orosz haditengerészet jelenleg 5–10 ezer fõnyi, különlegesen kiképzett Szpecnaz-katonával rendelkezik a tengerészgyalogság állományában. Ezek a katonák század és zászlóalj nagyságú alegységek harcrendjében az ellenség part menti erõi és objektumai ellen kerülnek bevetésre. Béke idején ezek az alegységek belsõ konfliktusok vagy nemzetközi békemûveletek során is felhasználhatóak.
Nem zárható ki az, hogy az amerikai katonai vezetés felhasználja az Afganisztánban harcolt orosz katonák tapasztalatait és orosz Szpecnaz-tanácsadókat is igénybe vesz az Afganisztán területén folyó katonai mûveletekben.
A tanulmányban leírtak összegezéseként az alábbiak megfogalmazását tartom szükségesnek:
A tanulmányban leírtak zömében a szerzõ magánvéleményét tükrözik. A szerzõ gondolatébresztõnek szánta írását és várja a szakemberek véleményét a leírtakkal kapcsolatban.
Az ismertebb terrorszervezetek
FELHASZNÁLT IRODALOM
A Magyar Köztársaság alkotmánya, Magyar Közlöny, 1990 augusztus 24.
Az 1993. évi CX törvény, Magyar Közlöny, 1993 december 27.
A XXI. századi hadviselés, ZMNE Doktori Iskola, egyetemi jegyzet, 2000
Az Országgyûlés 94/1998. (XII. 29.) OGY határozata a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelveirõl, Magyar Közlöny, 1998. december 29.
A szövetség stratégiai koncepciója, Washington, 1999. április 23–24, NATO-tükör Dokumentáció, 1999. nyár
National Military Strategy of the United States of America, 1997. CJCS, Washington
Terrorism: US Policy Options, 1993, Congressional Research Service
America Under Attack, Newsweek, Extra Edition, 2001. szeptember
Terry White: Eliteverbände der Welt, Motorbuch Verlag, 1998., Stuttgart
Kõszegvári Tibor: A jövõ század hadviselése és a különleges erõk; Hadtudomány 1997/4. sz. 45–58. old
1
Duden Deutsches Universalwörterbuch, p. 1527., Dudenverlag, Mannheim-Leipzig, 1996.
*
A külföldi akciócsoportok személyi állománya rendszerint csak az akció idejére kerül összevonásra. Addig „alvó” szerepet töltenek be.
2
A szövetség stratégiai koncepciója, Washington, 1999 április 23–24., NATO tükör-Dokumentáció, 1999 nyara.
3
National Military Strategy of the United States of America, 1997., CJCS, Washington.
4
Magyar Honvéd, 2001. november 16., 1. old.
5
DoD Directive O–2000, DoD Combatting Terrorism Program 1993, Washington D. C.