TUDOMÁNYOS KATASZTER

Bevezetés

Az egyetem karainak, intézeteinek és más kutatási egységeinek adatszolgáltatáson alapuló nyilvántartási rendszere létrehozásával az volt a célunk, hogy a felsőoktatási intézményekre jellemző összetett, szerteágazó tudományos kutatási tevékenységet, valamint ennek eredményeit áttekinthető, informatív módon tegyük közzé. A nyilvántartási rendszer alapját képező Tudományos Információs Adatbázis (TIR) számos olyan mutatót, adatot tartalmaz, mellyel a szervezeti egységek, az oktatók és kutatók tudományos tevékenységéről, teljesítményéről átfogó képet kaphatunk.

Az egyetem tudományos kataszterének fejlesztése már rövid távon is hozadékkal járhat, amennyiben a kutatókat érő statisztikai adatgyűjtési teher mérsékelhető, továbbá a koncentráltan elérhető információk hozzájárulnak a statisztikai és más összegzések gyors elkészítéséhez, illetve a kulcsinformációk feltalálására fordítandó idő csökkentéséhez. A tudományos kataszterben lényegében minden, az intézmény tudományos tevékenységéhez köthető háttéradatnak, illetve a különféle felmérések, elemzés eredményeinek helyet kívánunk biztosítani.

A TIR adatbázisban található információk nyilvánosak, a teljes nyilvánosság az adatok internetre való felkerülésével valósul meg. Terveink szerint a tudományos kataszterben található adatok, leírások rendszeres időközönkénti frissítéssel megjelenő kiadványban is helyet kapnak, melyet minden adatszolgáltatónak térítésmentesen megküldünk.

További információ:

ZMNE Tudományszervező Központ

tk@zmne.hu;

zmnetk@gmail.hu

Tel.: (+36 1) 432-9019

Fax: (+36 1) 432-9239

MTA Doktorai

Hadtudomány tudományágban

1974.

Bognár Károly

1977.

            Lapos Mihály

1982.

            Cog Gennadij

            Deák Péter

1983.

            Bokor Imre

            Móricz Lajos

1984.

            Kalló Péter

            Thürmer Gyula

1985.

            Csatári Sándor

1988.

            Janza Károly

            Kőszegvári Tibor

            Mórocz Lajos

            Stefán Géza

            Szabó József

1989.

            Pick Róbert

1990.  

            Dombrády Lóránd

            Halász László

1991.

            Ősz Sándor

1992.

            Seres György

            Solymosi József

            Ungvár Gyula

1993.

            Szabó János

1994.

            Ács Tibor

2003.

            Horváth Miklós

Nagy László

2004.

            Kende György

            Szabó Péter

2005.

            Matus János

 

2007.

            Padányi József

2008.

            Munk Sándor

DOCTOR HONORIS CAUSA

cím adományozási feltételei

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem – az 1993. évi LXXX. törvény alapján – a kiváló elméleti és gyakorlati eredményeket elért hazai és külföldi szakembereknek, köztük az egyetem oktatóinak és kutatóinak is, tiszteletbeli doktor (doctor honoris causa) címet adományozhat.

A kitüntető cím adományozását a javasolt személy szerint illetékes kar dékánjánál, illetve intézet igazgatójánál kell kezdeményezni, aki a javaslatot a kari, illetve intézeti tanács véleményét kérve a rektorhoz terjeszti. A rektor a javaslat ügyében a Doktori Tanács állásfoglalását kéri (amelyet az illetékes programtanács véleményét is meghallgatva alakít ki), majd döntésre a Szenátus elé terjeszt.

A ZMNE rektora a tiszteletbeli doktor (doctor honoris causa) cím használatára jogosító oklevelet ünnepélyes keretek között adja át.

A tiszteletbeli doktori cím érvénye nem köthető határidőhöz.

Tiszteletbeli doktori címmel kitüntetettek névsora

Pro Militum Artibus

kitüntető cím adományozása 

(1) A „Pro Militum Artibus” kitüntető címet az Egyetemi Professzori Tanács javaslatára, és a Szenátus döntése alapján, az egyetem rektora adományozza.

(2) A részletesen indokolt javaslatot az Egyetemi Professzori Tanács elnöke terjeszti az Egyetemi Professzori Tanács és a Szenátus elé. A Szenátus minden év június 30-ig hozza meg döntését.

(3) A cím azoknak a tudományos fokozattal nem rendelkező nyugállományú tábornokoknak és tiszteknek adományozható:

-       akik aktív pályafutásuk során hosszú éveket vezető beosztásban töltve a honvédség vezető szervei, a fegyvernemek, vagy szakszolgálatok élén, szakmailag elismert, meghatározó jelentőségű katonai vezetővé, főnökké, elméleti szakemberré váltak és döntő szerepet játszottak a honvédség és a honvédelem fejlesztésében;

-        akiknek, mint elismert szaktekintélyeknek meghatározó szerepük volt a fegyvernem vagy a szolgálati ág tevékenységének elméleti megalapozásában, fejlesztésében és gyakorlati irányításában;

-        akik hosszú éveket tanszékvezetői vagy tanári beosztásban töltve elévülhetetlen érdemeket szereztek a hivatásos állomány képzésében, a fiatal generáció hivatástudat formáló nevelésében, tudományos pályára irányításában;

-        akik a gyakorlati munkájuk végzése során szerzett tapasztalataikat tudományos igénnyel rendszerezve jelentősen gazdagították a magyar katonai szakirodalmat és járultak hozzá a Hadtudományok és a Katonai Műszaki Tudományok elméletének hazai fejlődéséhez;

-        akik más fegyveres szervnél végzett vezető munkájukkal jelentősen hozzájárultak a honvédség feladatai sikeres teljesítéséhez, a honvédelem elméleti és gyakorlati kérdéseinek eredményes megoldásához.

(4) A „Pro Militum Artibus” kitüntető cím évente 5 főnek adományozható.

(5) A cím postumus is odaítélhető, évente 5 főnek.

(6) Az egyetem rektora a „Pro Militum Artibus” kitüntető címet és oklevelet ünnepélyes keretek között adja át.

  Pro Militum Artibus kitüntető címben részesültek

PROFESSOR EMERITUS

cím adományozási feltételei

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szenátusa a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 92. § (1) bekezdése alapján "Professor Emeritus" címet adományozhat azon polgárának, aki főiskolai, illetve egyetemi tanári címmel rendelkezik, és nyugdíjazására tekintettel foglalkoztatását megszüntetik.

A cím egy-egy meghatározott tudományszakban kifejtett kiemelkedő tudományos teljesítmény, huzamos időn át végzett magas színvonalú oktató-nevelő tevékenység és aktív tudományos szervező és közéleti tevékenység végzését tanúsítja.

Az adományozás rendje

 A cím adományozásának szempontjai:

a)       Hosszú ideje végzett magas színvonalú oktató-nevelő tevékenység az alapozó képzésben, valamint a szakmai és tudományos továbbképzésben, különös tekintettel a professzor által nevelt tanítványok teljesítményére, valamint egyetemi tankönyvek, jegyzetek, stb. elkészítésében való részvételre.

b)      Kiemelkedő tudományos teljesítmény, valamint a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétel, illetve tudományos publikációs tevékenység (monográfiák, könyvek, tanulmányok) elnyert tudományos pályázatok.

c)      Az egyetemi, valamint a tudományos szervező és közéleti tevékenységben való részvétel, különös tekintettel az egyetem, valamint az oktatási-kutatási egységek vezetésében betöltött funkciókra, oktatói és tudományos profilú bizottságokban, illetve tudományos folyóiratok szerkesztésében való részvételre.

d)      Az oktatási és tudományos együttműködésben való részvétel, tudományos társaságokban, testületekben való tagság.

e)       Elnyert tudományos fokozatok és címek, tudományos és állami kitüntetések.

A „Professor Emeritus” cím adományozására vonatkozó javaslatot a ZMNE karai (intézetei) – a kari (intézeti) tanácsok véleményezésének kikérésével – évente egyszer, június 30-ig tehetnek. Az egyetem rektora közvetlenül is tehet előterjesztést a cím adományozására. A javaslatot a Professzori Tanács is véleményezi.

A cím adományozásáról a javaslat alapján a Szenátus dönt.

A ZMNE rektora a cím használatára jogosító oklevelet ünnepélyes keretek között adja át.

A Professor Emeritus jogosult:

a)       a neve mellett használhatja a „Professor Emeritus” (Prof. Em.) megjelölést;

b)      élhet az önálló előadás hirdetés jogával (venia legendi) abban a tudományágban, amelyben a habilitációt elnyerte;

c)      felkérésre részt vehet szigorlati, illetve záróvizsga bizottságban, továbbá doktori (PhD) és habilitációs eljárásokban;

d)      továbbra is tagja lehet az egyetem Professzori Tanácsának, Doktori Tanácsának és Habilitációs Bizottságának;

e)      jogosult az egyetem infrastruktúrájának használatára, az oktató és kutatómunkájához a szükséges feltételeket az egyetem biztosítja.

A Professor Emeritus köteles:

a)       részt venni a tudományos kutatómunkában, a tananyag fejlesztésében;

b)       betartani a ZMNE előírásait, a tudomány etikai normáit.

A Professor Emeritus cím megvonható, ha:

a)       a tudományos és pedagógiai etika normáit súlyosan megsértette, vagy más okból méltatlanná vált a cím viselésére, vagy

b)       azt, maga írásban az egyetem rektorától kéri.


„PROFESSOR EMERITUS” CÍMMEL KITÜNETETTEK:

Prof. Em. Dr. Simon Sándor
Prof. Em. Dr. Ungvár Gyula
Prof. Em. Dr. Kőszegvári Tibor

A MESTEROKTATÓI, MESTERTANÁRI CÍM

cím adományozásának rendje

(1) A Szenátus a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 92. § (2) bekezdése c) pontja alapján a kiemelkedő gyakorlati oktató munkát végző óraadó oktatónak mesteroktatói címet adományozhat.

(2) A Szenátus a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 92. § (3) bekezdése alapján az intézményben tanári munkakörben foglalkoztatott, kiemelkedő gyakorlati oktató munkát végző tanár részére mestertanári címet adományozhat.

(3) A cím adományozására vonatkozó javaslatot az egyetem karai – a kari tanácsok véleményének kikérésével – évente kétszer, január 31-ig és szeptember 31-ig tehetnek a Szenátus titkárának. A javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt személy adatait (születési hely, év, hó, nap), szakmai munkásságát, valamint a címadományozás indokoltságát. A cím odaítéléséről a karok javaslata alapján a Szenátus dönt.

(4) A Szenátus titkára a döntésről – az összes adat megküldésével – írásban tájékoztatja a Tudományszervező Központ igazgatóját.

(5) A cím adományozásáról a Tudományszervező Központ a 3. számú mellékletben foglalt minta szerinti oklevelet állít ki és azt anyakönyvben rögzíti.

(6) Az egyetem rektora a cím használatára jogosító oklevelet ünnepélyes keretek között adja át.

(7) A cím megvonható, ha a mestertanár, illetve mesteroktató:

a)      a pedagógiai etika normáit súlyosan megsértette, vagy más okból vált méltatlanná a cím viselésére, és ezt etikai vizsgálat keretében megállapították;

b)      a mestertanár, illetve mesteroktató azt maga írásban, az egyetem rektorától kéri;

c)      ha a kiemelkedő gyakorlati jellegű oktatói tevékenység megszűnt.

(8) A cím visszavonása az adományozással azonos ügyrend szerint történik.

Mestertanári címben részesültek

A PRO SCIENTIA ARANYÉREM ODAÍTÉLÉSE

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1988-ban elhatározta, hogy az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, szaktudásának elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából Pro Scientia Aranyérmet alapít.

Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget. Az első odaítélést (1989) követően két évenként országosan 45 érem kerülhet kiosztásra.

 PRO SCIENTIA ARANYÉREM ODAÍTÉLÉSÉNEK FELTÉTELEI

1)  A Pro Scientia Aranyérem elnyerésére pályázatot kell benyújtani.

2) Pályázatot csak az aktuális vagy korábbi Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) első helyezést elérő fiatal nyújthat be. (Korábban szerzett jogosultság

esetén feltétel az eredményes szereplés az aktuális évi OTDK konferencián is.)

3) A pályázati korhatár az OTDK-n való részvételi feltételekkel egyezően: a benyújtás időpontjában graduális képzésben résztvevő hallgatók vagy az OTDK-t megelőző évben végzettek adhatják be a pályázatot.

4)  A Pro Scientia Aranyérem egy személynek csak egyszer adható.

5) A beadott pályázat formailag akkor elfogadható, ha tartalmazza a kitöltött és aláírt űrlapot és az igazoló dokumentumokat:

-        TDK tevékenység: pályamunkák adatait, TDK konferenciákon való részvételt és eredményeket, egyéb TDK tevékenységet;

-        a diákköri nyilvánosságon túlmutató, dokumentált tudományos eredményeket: hazai és külföldi publikációkat és konferencia-előadásokat, illetve az egyes szakterületeken ezekkel egyenértékű specifikus eredményt megjelenítő formákat, külföldi résztanulmányokat, tanulmányutakat, egyéb szakmai tevékenységeket, tudományos társulati tagságot;

-        a pályázó dokumentált tanulmányi eredményeit (index másolat);

-        idegen nyelv-ismeret igazolását (legalább egy idegen nyelvből C típusú középfokú állami vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga);

-        a pályázó felsőoktatási intézménye diákköri tanácsának szöveges ajánlását.

Az odaítélésnél előnyt jelentő körülmények:

-        a pályázati feltételül meghatározott OTDK eredményen felüli kiemelkedő tudományos

-        diákköri teljesítmény;

-        kimagasló tanulmányi eredmény;

-        kiterjedt publikációs és/vagy előadói tevékenység;

-        több idegen nyelv dokumentált ismerete.

6) A Pro Scientia Aranyérmet a szakmai bizottságok felterjesztettjei közül a döntés-előkészítő albizottságok rangsorolását követően az OTDT által kiküldött ad hoc odaítélő bizottság döntése nyomán a Tanács elnöke ítéli oda.

Pro Scientia Aranyéremmel kitüntetettek

 


Vissza a főoldalra

Segítség