HALLGATÓI TAGOZAT - PARANCSNOKI FOGLALKOZÁS

Parancsnoki foglalkozások

A katonai szocializáció részét képező parancsnoki foglalkozások tartalma

A hallgatók napirendjébe illesztett parancsnoki foglalkozásokon, illetve a havi egy alkalommal lebonyolításra kerülő un. tematikus parancsnoki napon az alábbi témakörök kerülnek feldolgozásra:

1. Katonai készségek fejlesztése:

Gyakorlati foglalkozások keretében a hallgatók elmélyítik a szaktanszékek által oktatott, illetve a katonai alapképzés keretében elsajátított katonai ismereteiket. A tárgykör keretében a hallgatók lő készsége és a terepen történő tájékozódási képessége kerül fejlesztésre, valamint a missziók során előforduló legalapvetőbb katonai ismeretek és szakmai fogások kerülnek begyakorlásra. A katonai készségfejlesztésben – egyebek mellett – air-soft fegyverek használata segíti a hallgatókat a valóságot megközelítő helyzetek szimulálásában.

2. Missziós tapasztalatok feldolgozása:

A tárgykör keretében előadásokat tartanak a különféle missziókból (Irak, Afganisztán, Koszovó, Ciprus) hazatért tisztek, annak érdekében, hogy a hallgatók megismerjék a missziók feladatrendszerét, a misszió személyi állományával szemben támasztott követelményeket, illetve a tisztekre váró kihívásokat.
A modern tiszt nélkülözhetetlen tulajdonsága a jó kommunikációs készség, a megfelelő „média-képesség”. Ennek fejlesztése érdekében előadások, kommunikációs tréningek, a hatékony és eredményes média-szereplést elősegítő felkészítő foglalkozások kerülnek levezetésre.

3. Szabályzat ismeret, alaki felkészítés:

A tárgykör keretében a hallgatók megismerik a Magyar Honvédség tevékenységének kereteit meghatározó szabályzatokat, illetve azok legfontosabb rendelkezéseit. Az alaki felkészítés keretében félévente egy alkalommal alaki szemle, illetve évente menetdal-verseny kerül végrehajtásra.

4. Fizikai állóképesség fejlesztés:

A tárgykörhöz kapcsolódó foglalkozások a hallgatók fizikai felkészítését, állóképességük fejlesztését, illetve az egészséges életmódra nevelést szolgálják.

5. Egészségügyi ismeretek, pszichológiai felkészítés:

A mentális és fizikális egészség elengedhetetlenül szükséges a megterhelő kiképzési követelmények teljesítéséhez. A tárgykör keretében kiemelt figyelmet kell fordítni a hallgatók egészséges életmódra történő nevelésére, pszichológiai felkészítésére, különös tekintettel a missziós feladatok során a fiatal tisztekre várhatóan nehezedő fokozott pszichés-, és fizikai terhelés elviselésére. A DADA programban a meghívott előadók a káros szenvedélyek veszélyeire és a fizikai teljesítőképességre, illetve az egészségre gyakorolt hatásaira hívják fel a hallgatók figyelmét.

6. Közéleti ismeretek, aktuális tájékoztatók:

A tárgykör keretében a hallgatók megismerkednek a legfontosabb világpolitikai eseményekkel és azok hátterével, a Magyarországot érintő biztonsági kihívásokkal, valamint előadások keretében tájékoztatást kapnak a globális környezeti problémákról, az azok káros hatásai elleni küzdelem-, illetve a megelőzés lehetőségeiről.
Ugyancsak e tárgykör keretében a hallgatók előadásokon ismerkedhetnek meg a magyar társadalom legégetőbb szociológiai problémáival, illetve azoknak a haderőben történő megjelenési formáival, annak érdekében, hogy leendő parancsnokként felkészüljenek ezen problémák hatékony kezelésére.
A foglalkozásokon, a ZMNE-n a közelmúltban végzett fiatal tisztek is tartanak előadásokat, fórumokat, melyek keretében megosztják tapasztalataikat a hallgatói állománnyal, valamint bemutatják alakulatukat.

7. Katonai hagyományőrzés, egyetemes kultúra:

A tárgykör a tiszt társasági életéhez alapvetően szükséges műveltségi és kulturális ismeretek bővítéséhez segíti hozzá a hallgatókat. A társadalmi normák elsajátítása, a katonai etikai normák, a társasági élet etikett szabályainak megismerése és elmélyítése elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a tiszti hivatás társadalmi presztízse növekedjen.

8. Század-foglalkozások:

A parancsnoki foglalkozások tematikájában kerül tervezésre a század mindennapi életének szerves részét képező kötelező karbantartások, szemlék, állománygyűlések, parancsnoki tájékozatók.

Általános katonai felkészítés

Feltöltés alatt...


Vissza a főoldal tetejére

Segítség