Doktori képzés és fokozatszerzés - Hírek

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem főtitkárának

PÓTFELVÉTELI FELHÍVÁSA

PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre

 

 

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) főtitkára a rektor jogkörében eljárva a 2010. januári pályázati felhívás, a Doktori Tanács június 22-i, valamint a Szenátus június 30-i döntése alapján pótfelvételt hirdet meg az egyetemen folyó PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre a 2010 szeptemberétől kezdődő tanulmányi időszakra vonatkozóan.

 

A pótfelvételi eljárásra — a teljes pályázati anyag benyújtásával — a rendes (tavaszi) felvételi eljárásnál megadott módon és formában lehet jelentkezni azoknak, akik igazolható és méltányolható okból a rendes felvételi időpontjáig pályázatukat nem tudták benyújtani.

 

A Szenátus határozata alapján pótfelvételi eljárásra jelentkezhetnek továbbá mindazok, akik a Doktori Szabályzat 20. § (1) bekezdésének módosulása következtében egyetemi oklevelük minősítésére hivatkozva a rendes felvételi eljárásból kizárásra kerültek, illetve ezen ok miatt az eljárásban nem vehettek részt. Pótfelvételre jelentkezhetnek azon pályázók is, akiknek a felvételhez szükséges, de hiányzó publikációi a rendes és a pótfelvételi eljárás közötti időszakban megjelentek.

 

A részletes pályázati felhívás

 

A pályázati felhívás mellékletei:

1.      A Hadtudományi Doktori Iskola kutatási témái

2.      A Katonai Műszaki Doktori Iskola doktori témái

3.      Jelentkezési lap doktori (PhD) képzésre

4.      Jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek

5.      Világnyelvek jegyzéke

6.      A doktori képzésért felelős koordináló szervek és vezetőik

7.      Alkalmazott rövidítések jegyzéke

           Publikációs jegyzék (minta)

           Különlenyomat formai követelményei (minta)

 

1. Hadtudományi Doktori Iskola kutatási témái
 
2. Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái
 
3. Jelentkezési lap doktori (PhD) képzésre
 
Jelentkezési lap (nyomtatható)
 
4. Jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek
 
5. Világnyelvek jegyzéke
 
6. A doktori képzésért felelős koordináló szervek és vezetőik
 
7. Alkalmazott rövidítések jegyzéke
 
Publikációs jegyzék (minta)
 
Különlenyomat formai követelményei (minta)
 

 


Vissza a főoldalra

Segítség