Bolyai János Katonai Műszaki Kar
Kutatás és Fejlesztés

A kar kutatási-fejlesztési tevékenysége elsősorban az alkalmazott kutatásokra összpontosít, alapkutatásokat csak kismértékben folytatunk. A megbízásos kutatások – intézményünk egyedi helyzetéből, valamint a kutatás tárgyának speciális jellegéből fakadóan – elsősorban állami (HM, Magyar Honvédség) megrendelésre folynak. Emellett a kar intézetei és tanszékei által művelt tudományterület(ek), -ágak és -szakok kihívásaira keresik a tudományosan megalapozott válaszokat, megoldási módokat. A megrendelésre végzett tudományos kutatások – a hadtudomány valamint a katonai műszaki tudományok specifikumából adódóan – elsősorban a védelmi szektort érintő problémák megoldására irányultak illetve irányulnak, e kutatások számát a megrendelői igények határozzák meg. A HM által megrendelt kutatásokra jellemző, hogy ezekért a kutatást végző tudományos szakmai műhely nem kap pénzügyi támogatást, mivel az egyetem a HM-től költségvetési támogatásban részesül, és annak felhasználása az egyetem központi költségvetése alapján történik.

A karon törekszünk arra, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység többnyire kapcsolódjon a katonai fejlesztési programokhoz, a központi állami kutatási programokhoz és egyes ipari fejlesztésekhez is. Ennek eredményeként a Magyar Honvédség fejlesztési koncepciójának kialakításával és az egyes szakági fejlesztések beindításával a tárcaszintű kutatási tevékenységben való részvételünk megélénkült, és tovább erősödik. A kutatási tervekben szereplő témák számadatait évenkénti bontásban az alábbi táblázat mutatja:

 

Kutatások 2003 2004 2005 2006 2007 2008
Hazai külső együttműködésben folyó kutatások 43 38 11 16 15 12
Külföldi együttműködésben folyó kutatások 9 5 4 2 4 4
Megrendelt kutatások 14 10 1 2 1 2
Egyetemi / kari /tanszéki kutatások 145 115 94 114 107 115
Összesen 211 168 110 134 127 133

A kar kutatási területeihez (programjaihoz) szervesen kapcsolódnak a doktori képzésben meghirdetett kutatási témák is.
A karon 2003 óta folyó megbízásos és támogatott kutatások adatait és az elért eredményeket a mellékelt táblázat mutatja.

Az egyéni kezdeményezésű kutatások többnyire a szakmai érdeklődésen és a tananyagfejlesztés iránti igényen alapulnak. Karunk több oktatója egyéni kutatásuk támogatása érdekében ösztöndíjpályázatokat nyújtanak be. Ennek keretében az elmúlt években oktatóink Széchenyi Professzori Ösztöndíjban, fiatalabb oktatóink Széchenyi István Ösztöndíjban, Békésy György Posztdoktori Ösztöndíjban illetve Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesültek (lásd kari ösztöndíjasok listáját).A kar, illetve a tanszékek és a különböző tudományos szakmai műhelyek több alkalommal nyújtottak be pályázatot (EU/HEFOP, GVOP, NKTH stb.) a K+F tevékenység támogatása érdekében. Az önállóan vagy más hazai intézményekkel, szervezetekkel, cégekkel indított közös kutatási pályázatok – a kar és az egyetem speciális helyzete és kutatási irányultsága ellenére – változó sikerrel zárultak. Ennek ellenére a kari kutatás-fejlesztés támogatás egyik legfőbb forrásának a pályázatokon való részvételt tekintjük. Ezért szorgalmazzuk, hogy a kar tudományos szakmai műhelyei más felsőoktatási intézményekkel és gazdasági társaságokkal közösen, konzorciumi formában pályázzanak hazai és EU forrásokért. Ezen az úton a kezdeti lépéseket megtettük, jelenleg karunk oktatói, szakmai műhelyei ilyen nyertes pályáztok (pl. EU FP7; Jedlik Ányos Program) résztvevői.A kar K+F+I tevékenység fejlesztésének fő területei a nemzetközi és hazai kutatási programokban való részvétel, a kutatási infrastruktúra fejlesztése, az oktatók tudományos potenciáljának növelése, a tehetséggondozás, és a publikációs lehetőségek köré csoportosíthatók. A nemzetközi és hazai kutatási programokban való részvételt kiemelt fontosságúnak tartjuk. A kutatási programok meghatározása során azonban továbbra is maximálisan figyelembe vesszük a megrendelői (elsősorban a védelmi) szféra kutatási igényeit. Ennek új távlatait jelenti a hazai és nemzetközi projektekben, hálózatokban való fokozottabb részvétel.

Ennek érdekében a lehetőségek függvényében növeljük a különböző NATO programokban való szerepvállalásunkat. Fenn tartjuk és erősítjük a NATO RTO (Research and Technology Organisation) a SAS (Studies, Analysis and Simulaton), és a SET (Sensor and Electronics Technology) paneljeiben meglévő helyzetünket, szerepünket, de terveink között szerepel más RTO panelek, mint az IST [Information System Technology], AVT [Applied Vehicle Technology] munkájába való bekapcsolódás is. A már meglévő kapcsolatok mellett keressük a közös kutatás-fejlesztési lehetőségeket más hazai és külföldi intézményekkel és szervezetekkel, hogy eredményesen szerepelhessünk az EU-s és a kiemelt hazai pályázatokon. Ennek keretében kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a más felsőoktatási intézményekkel, kutató helyekkel és a különböző KKV-kal közös, konzorciumi formában megvalósuló kutatási együttműködéseknek. Ezek lehetőséget teremtenek az interdiszciplináris és nemzetközi kutatások arányának növelésére is.

Tudományos szakmai műhelyek

A kar szakmai műhelyeit a BSc és MSc szakok köré szerveződött kutatási, fejlesztési témával rendelkező szakmai közösségek adják, melyek szorosan kapcsolódnak a tanszékek és az intézetekhez. intézetekhez. A karon jelenleg 16 nevesített tudományos szakmai műhely működik, amelyek mindegyike egy (esetenként kettő) szakhoz kötődik, azon a szakterületen folytat kutató tevékenységet. A szakmai műhelyek többsége külső, esetenként külföldi partner intézményekkel közösen folytat kutatásokat. A kutatások eredményei különböző publikációkban, tanulmányokban, hazai és nemzetközi konferencia előadásokban; PhD (MTA doktori) értekezésekben; új tananyagokban (jegyzet, e-jegyzet, multimédiás oktató program); nemzetközi képzési programokban, gyakorlatokban; MH szintű doktrínákban, szabályzatokban; szakmai bemutatókban és konkrét megvalósult technikai, technológiai fejlesztésekben öltenek testet. Ezek részletes adatait a tudományos szakmai műhelyek listája melléklet tartalmazza.

A kar tanszékei és intézetei az oktatás színvonalának folyamatos emelése és az eredményes tudományos kutatómunka érdekében intenzív és szoros kapcsolatokat ápolnak hazai és nemzetközi intézményekkel, szervezetekkel, illetve a gazdasági élet szereplőivel. A kar oktatóin keresztül intenzív szakmai közéleti tevékenységet folytat. A kar szakmai kapcsolatait és az oktatók szakmai közéleti tevékenységét felsoroló listából látható, hogy az elmúlt években a szakmai kapcsolatok intézeti és tanszéki szinten is megvalósultak. Több intézet és tanszék folytat közös kutatásokat más hazai esetleg külföldi partnerekkel, közös pályázatokon vesznek részt, mint a konzorcium egy tagja.

Tudományos szakmai műhelyek részletes adatai »

A kar szakmai kapcsolatai »

Szakmai közéleti tevékenység »

Ösztöndíjasok

A kar oktatói számos alkalommal részesültek Széchenyi Professzori Ösztöndíjban, fiatalabb oktatóink Széchenyi István Ösztöndíjban, Békésy György Posztdoktori Ösztöndíjban illetve Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban.

A kari ösztöndíjasok listája

K+F hasznosulás

A kutatási-fejlesztési eredmények hasznosulása és megjelenési formái a publikációs tevékenységben, a PhD értekezésekben, az oktatási tevékenység eredményességét befolyásoló tananyagfejlesztésben, illetve technikai és technológiai fejlesztésekben realizálódik.
A karon folyó kutatások eredményeit elsősorban és túlnyomórészt a Magyar Honvédség és a szélesebb értelemben vett védelmi szféra hasznosítja. A kari kutatások eredményeinek jelentős szerepük van a Magyar Honvédség szervezeti, technikai, alkalmazásbeli korszerűsítésében. A kar oktatói, tudományos szakmai műhelyei által végzett vizsgálatok eredményeit - amelyek többnyire PhD doktori értekezésekben és azok tudományos eredményeiben, illetve doktrínákban, szabályzatokban jelentkeznek – a teljes védelmi szféra (honvédség, rendőrség, katasztrófavédelem) felhasználja.
A karon bár elsősorban katonai, védelmi jellegű kutatások folynak, ugyanakkor oktatóink, kutató csoportjaink konzorciumi tagként részt vettek/vesznek olyan eszközök, technológiák kutatásában és fejlesztésében, amelyeket a polgári életben hasznosítanak. Az elmúlt években ilyen kutatási eredményeink voltak pl.:

A kar oktatói az elmúlt években számos tudományos publikációt jelentettek meg. A BJKMK elmúlt három tanév tudományos publikációs tevékenységének részletes számadatait az alábbi táblázat illetve grafikonok szemléltetik.

A BJKMK PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK ADATAI

Tanév

2005/2006

2006/2007

2007/2008

Oktatói létszám

121

108

108

Publikációk

könyv, könyvrészlet

Idegen

Magyar

4

7

2

jegyzet, segédlet

Idegen

1

3

Magyar

15

24

23

cikk

Idegen

39

52

41

Magyar

106

189

106

konferencia kiadvány

Idegen

21

16

8

Magyar

28

49

20

Publikáció összesen

214

337

203

Publikáció/oktató

1,77

3,12

1,88

Konferencia előadások

Idegen nyelven

Külföldön

17

22

19

Itthon

19

15

19

Magyar nyelven

Külföldön

3

5

Itthon

57

85

75

Konferencia előadás összesen

93

125

118

Konferencia előadás/oktató

0,77

1,16

1,1

Természetesen törekszünk arra is, hogy kutatási eredményeinket a lehető leggyorsabban átültessük az oktatásba. Ezért azokat nyomtatott és elektronikus egyetemi jegyzetek, multimédiás tananyagok formájában jelenítjük meg. A karon az elmúlt években (2003-tól) 123 jegyzet, e-jegyzet, tankönyv, tansegédlet készült.
Különösen fontosnak tartjuk kiemelni, hogy egyes kutatási eredmények nemzetközi szinten is hasznosulnak. Erre adnak jó példát azok a gyakorlatok (FOURLOG, MAGLITE, COMMIT), amelyeken intézeteink és tanszékeink oktatói és hallgatói brit, francia, cseh, szlovák, osztrák és román partnerekkel együtt vesznek részt, és ahol a logisztika vagy a híradás biztosítását gyakorolják. 
A fent leírtakon kívül törekszünk arra, hogy az elért eredmények megfelelő alapot adjanak további kutatások folytatásának, TDK témák kiírásának, PhD kutatási témák kidolgozásának, kutatási ösztöndíjak elnyerésének.


Vissza a főoldalra

Segítség