Az önálló magyar katonai térképészet 80 éve

I. RÉSZ

Katona térképészeink a napokban ünnepelték az önálló magyar katonai térképészet 80. évfordulóját. Az ünnep apropóján szeretnénk az egyetem oktatóinak, hallgatóinak egy rövid történeti áttekintést nyújtani az elmúlt 80 év jelentõsebb mérföldköveirõl.

AZ ELÕZMÉNYEK

Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia 1918-ban történt összeomlása elõtt, önálló magyar térképészet nem jöhetett létre. A felméréseket a bécsi Katonai Földrajzi Intézet végezte. A kiegyezés után ugyan voltak önálló törekvések, de ezek inkább polgári vonatkozásúak voltak, és csak kis részben valósultak meg. Az összeomlást követõen az országnak, mint önálló államnak létre kellett hoznia mindazokat az intézeteket, amelyek a kettõs monarchiában közös intézményként szerepeltek. Ilyen közös intézet volt korának egyik legkiválóbb intézete a K. und K. Militärgeographisches Institut is.

A bécsi intézet anyagát felosztották az utódállamok között. Magyarország a területet érintõ nyomólemezeket és térképeket kapta meg, ezenkívül elavult nyomógépeket, és régi fajtájú mérõmûszereket. A háború még jóformán be sem fejezõdött, amikor dr. Kogutowicz Károly egyetemi tanár már az önálló magyar térképezésre gondol. Támogatóival - Hajts Lajos tábornokkal, aki késõbb a magyar Állami Térképészeti Intézet elsõ vezetõje, és Kirchlechner Károly tábornokkal - együttesen tervezetet terjesztettek elõ a honvédelmi minisztériumba az "Állami Térképíró és Földleíró Intézet" felállítása érdekében.

A KATONAI TÉRKÉPEZÕ CSOPORT LÉTREHOZÁSA

A memorandumot a honvédelmi minisztérium 1919 februárjában elfogadta és megalakította saját hatáskörében az Állami Térképezõ Csoportot. A csoport a háború elõtt és alatt kiképzett tisztekbõl, valamint a bécsi intézet egykori tagjaiból állt. Feladatuk a szervezõmunka és a feladatok felmérése volt. Igen nehéz körülmények között indulhatott meg a tevékenység, hiszen a kis számú szakképzett tiszt mellõl hiányzott a szakszemélyzet (mûvezetõk, szakmunkások), utánpótlásukra kilátás nem volt. A legnagyobb problémát mégis az jelentette, hogy hiányoztak az alapanyagok, térképek, háromszögelési hálózat leírásai és adatai. A mûszerek elavultak, és a szakszerûtlen tárolásban tönkrementek. A háromszögelési pontok nagy része a helyszínen elpusztult, adataik pedig három vetületi rendszerben, hatféle koordinátával, nem közös alapszintre vonatkozó sokféleségbõl álltak. Ezt az állapotot kellett 1920-ban a magyar katonai térképészetnek rendbe hozni.

Megkezdõdött az anyagok gyûjtése, tanfolyamok szervezése, a mûszerállomány kiegészítése. A nyomda kialakításához a polgári nyomdai intézetektõl kértek és kaptak segítséget. Az elõkészítõ munkákat gátolta az a bizonytalanság, hogy nem dõlt el: a térképezés a továbbiakban egységes lesz-e, vagy továbbra is két irányba halad. A dilemma végére a békeszerzõdés tett pontot, mikor kimondta: Magyarországon térképezést csak polgári feladatokra szabad végezni. Hatására az országos kataszteri felmérés az Állami Földmérés nevet vette fel. A katonatisztekbõl álló Katonai Térképezõ Csoport pedig kikerült a honvédelmi minisztérium hatásköre alól és a békeszerzõdés kijátszása céljából a Pénzügyminisztérium XIII/c. osztályává alakult át.

A monarchia utolsó térképészeti mûve a III. katonai felmérés volt, melyet neveztek Ferenc József féle, de gyakrabban Kuhn - féle felmérésnek is. A békeszerzõdésben foglaltak szerint ennek a térképmûnek a magyar területre esõ 1:25 000 méretarányú felmérési, és az 1:75 000 méretarányú részletes térképek összes felmérési alapanyagát, eredeti rajzait és nyomólemezeit kapta meg Magyarország. Valójában eredeti felvételi lapok csak Budapest területérõl, részletes térképek pedig csak a Duna vonala mellõl, és a nyugati országhatár környékén levõ területekrõl álltak rendelkezésre.

A Katonai Térképezõ Csoport elsõ munkafeladata az volt, hogy a katonai térképek nyomólemezein a német felírásokat magyarra ültessék át, és a nagyon elavult lapokat helyszíni helyesbítéssel használhatókká tegyék. Legfõbb tevékenységük azonban egy új felmérés elõkészítése volt. A szaktudományok fejlõdése során új osztályokat (légi fényképmérés, fotogrammetria) kellett felállítani, elavult eljárásokat (rézmetszés) megszüntetni, egyúttal helyébe a legmodernebbeket bevezetni. A kiképzés és a szakemberek utánpótlása állandóvá vált, 1926-tól kezdve az új térképezõ intézet birtokában volt már a legújabb felszereléseknek, és minden akadályon túl zavartalanul fejlõdve végezte feladatait.

AZ ÁLLAMI TÉRKÉPÉSZET ÉS A TÉRKÉPÉSZETI INTÉZET

A békeszerzõdés tiltó rendelkezései idõvel hatályukat vesztették. Létrejött az Állami Térképészet, késõbb Térképészeti Intézet. Az Állami Térképészet a régi térképanyag gyors és gyökeres megújítását tûzte ki feladatul. A megújítás alapanyagát az eredeti 1:25 000 méretarányú térképszelvények 1920-ban megkezdett helyszíni felújítása (reambulálása) szolgáltatta, az 1: 75 000 méretarányú térképeket pedig igen alapos helyszíni helyesbítéssel (revízióval) igyekeztek némileg használhatóvá tenni. Közel 23 ezer négyzetkilométert reambuláltak négy év alatt, és a magyar térképészet számára jelentõs eredmények születtek. Ilyen eredménynek tekinthetjük az egységes vetületet, a magyar névrajzot, a 1: 75 000 méretarányú térképek több színû nyomását.

A megújult Térképészeti Intézet szakemberei rövidesen rájöttek, hogy helyszíni helyesbítéssel korszerû új térképeket nem lehet készíteni, így 1926-ban ezt a munkát be is fejezték. 1927-1929 között megértek a feltételek az új felvételek végrehajtására. Az új felmérés létrejöttét segítette, hogy a háromszögelést átvállalta a Háromszögelési Hivatal, a felsõrendû szintezést pedig szintén polgári intézet végezte. A tervek szerint a korszerûsítést 1927-ben kellett elkezdeni és elõreláthatólag 50 év alatt befejezni. Megindult tehát az új felvétel 1:25 000 méretarányban. Valójában innen számíthatjuk az önálló magyar térképek születését, hiszen az ezt megelõzõen készült térképek úgy tartalmukban, mint kivitelükben erõsen kötõdtek a bécsi alapanyagokhoz, mûszerekhez, technológiához. Az elsõ öt év eredményei reményt adtak az eredeti határidõ felére való lecsökkenésére.

Milyenek voltak ezek az új térképek? Az új felvétel során 1:25 000 méretarányú, négyszínes nyomású, 10 méteres alapszintvonalú térképeket készítettek. Az elõzõ térképekhez viszonyítva tízszeres mérési adatok alapján készültek, így lényegesen pontosabbak és valósághûbbek voltak. Az új 1:75 000 méretarányú térképek szintén négy színben készültek, és a szintvonalakat barnás színû színárnyalással egészítették ki. A domborzatolvasás segítésére felezõ és kiegészítõ szintvonalakat alkalmaztak. A térképek kezelhetõségét jelentõsen javította, hogy az új térképek szerkesztésében új módszereket, és vetületeket alkalmaztak. A régi poliéder rendszert a sztereografikus vetület váltotta fel, a térképlapokat kilométer hálózattal látták el.

Ezek a térképek belsõ tartalmukat tekintve, a kor legmagasabb színvonalú térképeinek sorába tartoztak, s ezt alakjuk és kivitelük még tovább fokozta. A térkép-sokszorosítási technológia is magas szinten állt, a beszerzett új nyomdagépek lehetõvé tették a pontos és szép térképek gyártását. A 1:200 000 és 1:750 000 méretarányú térképek csak részben újultak meg. Színezésük a régi maradt, de belsõ tartalmuk kis mértékben változott. Tiszta nyomásuk megújult térkép benyomását keltette.

A második világháború - bár bekövetkezése elõre látható volt - térképészetileg váratlanul érte az országot. A német stratégák túlságosan bíztak a légi fényképezésben. Valójában a villámháborús tervek végrehajtásához idegen területekrõl csak katonaföldrajzi leírásokkal rendelkeztek. A háború küszöbén 1938-ban lényeges kérdésként merült fel, hogy ezek az egyébként színvonalas korszerû térképészeti anyagok megállják-e a helyüket a harctéren háborús körülmények között.

A HONVÉD TÉRKÉPÉSZETI INTÉZET

A Térképészeti Intézet 1938-ban Honvéd Térképészeti Intézetté alakul át, és elsõ feladataként az elõzõekben feltett kérdésre keresi a választ. A vizsgálat eredménye kimutatta, hogy az új térképek az ország területének alig 1/3 részérõl készültek el, a többi régi. A méretarány nem felel meg a háború várható követelményeinek. A 1:75 000 méretarány bizonyos feladatokhoz túlságosan kicsinek, míg az 1:25 000 túl nagy méretarányúnak, szükségtelenül részletesnek bizonyult a törzsek számára. Olyan egységes térképre volt szüksége a csapatoknak, amely több fegyvernem számára megfelelõ, és az együttmûködés megszervezését is elõsegíti. Más szóval olyan térkép kellett, amelyet egyformán felhasználhat a gyalogság, a páncélos csapatok, a tüzérség, a repülõk, s amely alkalmas tájékozódásra és menetek végrehajtására is. Mindezek alapján az 1:50 000 méretarány mellett döntöttek.

Ebben az idõben Németország, Svájc, Jugoszlávia, Franciaország már alkalmazott 1:50 000 méretarányú térképeket. Mielõtt a Honvéd Térképészeti Intézet parancsnoksága elrendelte az új méretarány bevezetését, kikérte a csapatok véleményét. A fogadtatás kedvezõ volt, mint ahogy azt egy korabeli cikk alá is támasztja:

"Gyalogság részérõl: …az 1:75 000-es térképpel szemben áttekinthetõbb, így tájékozódásra, harcintézkedések kiadására, és végrehajtására alkalmasabb. Nagy elõnye, hogy méretarányánál fogva a harchelyzet és útvázlat szerkesztését megkönnyíti. Zászlóaljköteléknél helyzetnyilvántartásra is alkalmas. Mint lõsegédlet, fenti elõnyeinél fogva, a gyalogság nehéz fegyverei részére is nagyon alkalmas."

"Tüzérség részérõl: A térkép olvashatósága, és áttekinthetõsége rendkívül jó. A térkép mind csapat-, mind lövésszaki szempontból megfelel, az 1:25 000-es térképet lövésszaki szempontból feleslegessé teszi."

A kedvezõ vélemények hatására elkezdték a fotogrammetriai elõkészítésû új 1: 50 000 méretarányú térképek gyártását. A fotogrammetriai módszer tette lehetõvé, hogy nagy területekrõl viszonylag gyorsan sikerült az új térképeket elõállítani. A térképek ötszínes nyomásban készültek, kilométer-hálózattal rendelkeztek, és a szintvonalakat árnyalással egészítették ki. Az új méretaránnyal egy idõben bevezették az új jelkulcsot is, mely elõtérbe helyezte a katonailag fontos információkat, és nem volt tekintettel a továbbiakban a polgári igényekre. Azt tartották fontosnak, hogy az új jelkulccsal készült katonai térképek katonai feladatok végrehajtását szolgálják. A domborzat olvashatóságának megkönnyítésére bevezették az eséstüskét, és az újfajta árnyalást, ami a domborzatot még plasztikusabbá tette.

Az elsõ 1:50 000 méretarányú térképek 1941-ben készültek el, "egységes korszerû csapattérkép"-nek nevezve õket, melyekkel megkezdték a csapatok ellátását. A csapatvélemények igazolták a korábbi feltételezéseket. A térképek elõállítása olcsóbb lett, a csapatokat az új méretarány következményeként jóval kevesebb térképpel kellett ellátni, így az egységcsomagok súlya és terjedelme a felére csökkent. Az idõközben felfüggesztett 1:75 000 méretarányú térképeken dolgozó térképészerõket átcsoportosították az új 1:200 000-es térképek elõkészítésére. Ez utóbbiak elsõsorban a magasabb törzsekben - mint menet- és vezetési térképek - voltak nélkülözhetetlenek. A menetvonalak megtervezését elsõsorban az épített utak és a tájékozódást elõsegítõ objektumok színes felülnyomással történõ kiemelése, a távolságadatok feltüntetése tette egyszerûbbé.

A magyar katonatérképészek jelentõs erõfeszítéseket tettek, hogy a hadsereget ellássák korszerû térképekkel, a kor színvonalán. Keresték az új módszereket, igyekeztek gyorsan dolgozni, és ennek során térképészeink a világ élvonalába kerültek, elismertek lettek. Fodor Ferenc "A magyar térképírás" c. tanulmányában (1954) ezt a következõképpen fejezi ki: "…a magyar katonai kartográfia három évtized alatt annyit cselekedett nemcsak a katonai, hanem a polgári térképírás területén is, amennyit elõtte egy-egy század sem érhet el. Azt az örökséget, amit Bécsbõl kapott csakhamar félretette, nélkülözhette, és önmagának teremtett szellemi tõkét, és szerzett olyan mûszaki készültséget, ami egyenrangúvá állította bármely más külföldi térképészettel."

A Térképészeti Intézet különösen sokat fejlõdött a kartográfia területén. Felkérésre nemcsak katonai térképeket készítettek, hanem más, iskolai, földrajzi, stb., igényeket is kielégítettek. Ennek egyik oka az volt, hogy a Kogutowicz Manó által alapított Magyar Földrajzi Intézet gyakorlatilag leállt, és nem készített térképmûveket. Az ország magas színvonalon elkészült, részletes közlekedési hálózatot és valamennyi települést tartalmazó, színtörléses domborzatábrázolással kiegészített, 1:500 000 és 1:750 000 méretarányú földrajzi térképei késõbb, mint hadmûveleti térkép is jól hasznosíthatóak voltak.

TÉRKÉPEZÉS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚT KÖVETÕEN

A második világháború pusztítása érzékenyen érintette a magyar katonai térképészetet is. A mûszerek, felszerelések, gépek és a térképkészletek jelentõs része megsemmisült, vagy illetéktelen kézbe került. A háborút követõ elsõ feladatok a helyreállításra, az újjáépítésre, és a kiképzésre irányultak. Jelentõs részt vállaltak katonatérképészeink az államhatár kijelölési munkálataiban (1947-1948) is. A rendelkezésre álló alapanyagok és légi fényképek alapján 1950 és 1952 között gyors helyesbítést hajtottak végre a Térképészeti Intézet szakemberei, melynek eredményeként jött létre az 1157 szelvénybõl álló 1:25 000 méretarányú alap térképmû, valamint a belõle levezetett térképsorozat 1:50 000, 1:100 000, 1:200 000, 1:500 000 méretarányokban. E térképek már Gauss-Krüger szögtartó hengervetületben készültek, alapfelületként még vegyesen került alkalmazásra a Bessel- és Krasszovszkij-féle ellipszoid.

A növekvõ pontossági igények és a technológiai fejlõdés eredményeként 1953-ban 1:25 000 méretarányú új felmérés veszi kezdetét és tart 1959-ig. Alapanyagként még hasznosításra kerültek az 1927 és 1940 között készült 1:25 000 méretarányú lapok, de elsõsorban fotogrammetriai alapanyagok kerültek alkalmazásra. Az új térképek alapfelülete és vetületi rendszere a mai katonai térképekkel már megegyezett.

Felhasznált irodalom:

1. Gábor Imre - Horváth Árpád: A haditérképek históriája * Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1979.

2. Dr. Irmédi-Molnár László: Térképalkotás * Tankönyvkiadó, Budapest 1970.

3. Dr. Tremmel Ágoston nyá. mérnok alezredes - Kota Ágnes alezredes: A Magyar Honvédség Térképészeti Hivatal története * MH TÉHI, Budapest 1998.

Fehérvári István alezredes