Fórum '99/2

ZMNE honlapra
Tartalom

SPORT AZ EGYETEMEN




Egyetem napi teremfoci
A H. Zrínyi SE tenisz szakosztály tájékoztatója
Alba Volán - Zrínyi SE



Egyetem napi teremfoci


Ha jól emlékszem, öt vagy hat éve ünnepeljük az Akadémia illetve az Egyetem Napját február 02-án.

Humán osztály által összeállított gazdag programba (állománygyûlés, fórum, stb.) szervesen illeszkedett a hallgatók és oktatók körében oly népszerû teremfoci bajnokság is. A vizsgaidõszak miatt csak 4 csapat vett részt a versenyen. Két biztonságpolitikai osztály, a BVA-1 és a BVA-2, a hadmûveleti-harcászati tanszék együttese és egy hallgatói-tanári vegyes alakulat.

A sorsolás szeszélye a két civil osztályt hozta össze egymással, ahol a tapasztaltabb BVA-1 3:1-re hozta a 2x15 perces mérkõzést.

Az egyetem jelenlegi egyik legsportosabb tanszéke, a Dr. Hajdú István által vezetett harcászok 6:0-ra lelépték a Dr. Gligor Jánossal erõsített vegyes csapatot. A kisdöntõt a civil osztály 4:3 arányban nyerte a vegyes csapat ellen és így megszerezte a harmadik helyet.

A nagydöntõn a rutin diadalmaskodott a fiatalos lendület felett. A tanárok itt is okítottak, nemcsak az osztályteremben. A Horváth András, Balogh Zoltán, Magyar István, Magyar Tibor, Komjáthy Lajos alkotta tanári csapat 2:1-re legyõzte a 3. szemeszteres biztonságpolitikai osztályt.

Az 1999. évi egyetem napi teremlabdarúgó torna végeredménye:

I.

Hadmûveleti-harcászati tanszék

II.

BVA - 1

III.

BVA - 2

IV.

Vegyes csapat

Gratulálunk a résztvevõknek és köszönjük részvételüket.

Oláh Balázs alezredes

- -

A H. Zrínyi SE tenisz szakosztály tájékoztatója

A H. Zrínyi SE tenisz szakosztálya Gábor Imre SE elnök értékelése szerint a legjobb minõsítést kapta az 1998-as évi mûködése, eredménye alapján. Szabó György alezredes a szakosztályvezetõ oktatói tevékenysége mellett 4 csapat - közel ötven fõ szakosztálytag ügyes-bajos dolgait intézi (anyagbeszerzés, belépõk intézése, adminisztráció, stb.)

A szakosztály 1990 óta minden év elején megrendezi a Zrínyi Kupa névre keresztelt páros teniszversenyét. Az idei lesz a kilencedik, amire 54 pár nevezett elõzetesen.

A Rendezõ Bizottság (Szabó György alezredes, Dr. Gõgh Ferenc ezredes, Oláh Balázs alezredes, Tóth Lajos alezredes, Tõkei Elemérné) már 1998. novemberében elkezdte a munkát (versenykiírás elkészítése, médiákban való megjelentetése, szponzorok, védnökök felkérése, stb.) a verseny zökkenõmentes megrendezése érdekében. A "fiatal", az ötven alattiak kategóriájában 32 pár; az "öregek", az ötven fölöttiek versenyében 16 pár, a nõk versenyében 8 pár várta a február 3-ai sorsolást.

A február 28-ai döntõkig közel 100 mérkõzés kerül lejátszásra. A szponzorok által felajánlott díjakat, érmeket, okleveleket Dr. Szabó János fõvédnök, Piószeghy János ezredes, védnök és Gábor Imre SE elnök adja át.

A bajnokság részletes eredményeirõl a Fórum következõ számában értesítem az olvasókat.

Oláh Balázs alezredes

- -

Alba Volán - Zrínyi SE

Öregfiúk labdarúgó mérkõzés
Székesfehérvár, 1999. 02. 09.

Az egyetem sportéletében mindig nagy szerepet játszott a labdarúgás. Kispályás labdarúgó csapataink jól, sõt némelyek kiválóan szerepelnek a különféle bajnokságokban, kupákban és egyéb versenyeken, tornákon. A Zrínyi Sport Egyesület öregfiúk kispályás labdarúgó csapata is öregbítette az egyetem labdarúgásának hírnevét.

1999. február 9-én rendezték meg a székesfehérvári Alba-Volán - Zrínyi SE öregfiúk labdarúgó torna visszavágó mérkõzését Székesfehérváron. A szép tágas sportcsarnokban baráti fogadtatás várta a vendégcsapatot. A barátságos találkozást lázas készülõdés követte. A mérkõzésen a Zrínyi csapata ismét jól szerepelt és 3:2-es gyõzelemmel hagyta el a sportcsarnokot. A gyõzelem értékét növelte, hogy a házigazdák kivétel nélkül jó focisták, ráadásul két - fiatal korukban NB I-ben szerepelt - neves labdarúgó is fémjelzi a csapatot.

A mérkõzés úgy kezdõdött, ahogy várható volt, az Alba-Volán játékosai óriási iramot diktálva rohamoztak. Az elsõ rohamok után az Alba-Volán állandó nyomása mellett a Zrínyi szórványos, de gólveszélyes támadásai jellemezték a mérkõzést. Az elsõ félidõ második részében a vendéglátók állandó nyomása meghozta a várva várt eredményt, Tíber óriási bomba lövése révén megszerezték a vezetést. A játék képe továbbra sem változott, de a vendégek egy sikeres kontrája során Dr. Gligor átadásából Nagy egyenlített.

A második félidõ eleje kiegyenlítettebb játékot mutatott a házigazdák enyhe fölényével. Dr. Padányi révén mégis a Zrínyi szerezte meg a vezetést. Ettõl kezdve a házigazdák tartós rohamai következtek, s eredményeként Dr. Berényi bombalövése meghozta az egyenlítést. A házigazdák a gyõzelem reményében teljesen megfeledkeztek a védekezésrõl, így egy gyors vendég kontra könnyed passzai után Dr. Padányi elé került a labda, aki az üres kapuba gurított, s ezzel beállította a végeredményt.

A házigazdák által bemutatott trükkök egész sora, lendületes támadó játékuk mindvégig a mezõnyfölényüket biztosította sok gólhelyzettel. A vendégek szervezett védelme, taktikai fegyelme, jó kontratámadásaik szintén több gólhelyzetet teremtett, s végül a megérdemelt gyõzelmüket is meghozta.

A mérkõzés utáni jó hangulatú eszmecserén a két csapat megállapodott arról, hogy a nemes vetélkedést tovább folytatja.

Tamáska Lajos