(FÓRUM, '98/3.)

ZMNE honlap
Elõzõ rész
Tartalom

EGÉSZSÉGÜNK


PÁNIKBETEGSÉG

A pánikbetegség a szorongásos betegségek csoportjába sorolt betegség, amely megjelenhet önmagában vagy felléphet orgorafóbiás tünetekkel együtt (ez utóbbi gyakoribb). A pánikbetegség hátterében feltételezik a lelki háttér kóroktani szerepét, de a kutatások biológiai okokat is feltételeznek. A pánikbetegség alapjai az úgynevezett pánikroham, hirtelen intenzív feszültségi, félelmi állapottal, mely gyakran társul a fenyegetõ megsemmisülés érzésével, halálfélelemmel. A pánikroham kifejlõdéséhez általában tíz percnél kevesebb idõ kell és igen gyakran kíséri halálfélelemmel a megsemmisülés félelmével kevert szorongás, fejvesztett menekülési vágy. A fenti két fõtüneten kívül még legalább négy tünet jelenléte szükséges ahhoz, hogy pánikrohamot diagnosztizáljunk. A következõ panaszok jelentkezhetnek egy pánik roham kapcsán. Szívdobogásérzés, szapora szívverés, izzadás, remegés, reszketés, légszomj vagy nehézlégzés, torokszorítás (gombócérzés a torokban), mellkasi fájdalom vagy nyomásérzés, hányinger vagy hasi panaszok, szédülés, bizonytalanság - ájulásérzés, önmagának idegenként való megélése, az ismert környezet idegenségérzése, megörüléstõl való félelem, zsibbadásérzés, kipirulás, hidegrázás. Pánikroham pszichés traumák, súlyos katasztrófák után is felléphet, természetes védekezõ reakció a szervezet részérõl, ezért minden esetben szükséges a körülményeket tisztázni, amelyek esetén a pánikroham fellépett. A pánikbetegségre a többször váratlanul, nem jósolhatóan fellépõ pánikroham jellemzõ. A pánikbetegségben visszatérõ pánikrohamokat találunk (akár hetente többször is). A beteg már elõre szorong, mikor jelentkezik a következõ s milyen következményei lesznek. Félelmei miatt megváltozik magatartása, életstratégiája. A pánikrohamhoz hasonló tüneteket tud produkálni a túlzott koffein-, alkohol-, cigarettafogyasztás és a pajzsmirigy túlmûködése is. Sokan legalább négy pánikroham lezajlását tartják szükségesnek ahhoz, hogy kimondják, hogy pánikbetegségrõl van szó.

Statisztikai felmérések szerint a pánikbetegek között a nõk aránya magasabb, mint a férfiaké, elõfordulási gyakorisága 1,5-3,5%. Gyakori a félelem, hogy a pánikroham valami rejtetten lappongó betegség tünete, ami az életet fenyegeti (szívbetegség, epilepszia, stb). Minden megnyugtató orvosi kivizsgálás ellenére fennmarad ez a félelem, a betegek nem meggyõzhetõek arról, hogy nincs súlyos betegségük. A pánikbetegek gyakran esnek túlzásba, amikor az egészségükrõl esik szó, enyhe tüneteket is végzetes bajnak tulajdonítanak, például enyhe fejfájás esetén rögvest az agyban fészkelõ ráktól félnek vagy légszomj, szívtáji fájdalom esetén infarktustól tartanak. Ezek a betegek kevéssé tûrik a gyógyszerek mellékhatásait is, mivel azok is súlyos betegség fantáziáit keltik bennük. E félelmek kapcsán lassan állandó szorongás lesz úrrá rajtuk, ami csökkenti szellemi teljesítményüket. Mindezek következtében csökkentértékûség lép fel, a magabiztosságuk csökken, gyakori az elbizonytalanodás az egyszerû helyzetekben is, visszahúzódnak az emberektõl, a kihívásoktól, például nem fogadnak el elõléptetési vagy új munkalehetõséget. Elfogadják azt, amit a környezetük gondol róluk: gyengék, nincs akaraterejük. Differenciál-diagnosztikai problémát jelenthet a pánikbeteg elkülönítése a depressziós betegtõl, sok esetben a pánikbetegség hátterében is depresszió áll. A pánikbetegnél jelentkezõ alvászavarra jellemzõ, hogy az elalvással vannak gondjai. A pánikbetegség tipikusan a serdülõkor végén és a harmincas évek közepén szokott jelentkezni. 45 év feletti betegségkezdet szokatlan és ritka.

A következõ részben a pánikbetegség feltételezett okairól és kezelésérõl ejtünk néhány szót.

(Folytatása következik)

Dr. Gyõri Katalin