Katonai oktatás és nevelés a szocializmus rendszerében (1945-1990)

    A II. világháború utáni korszak katonai képzése részévé lett egy, a magyar képzési hagyományoktól gyökereiben is más oktatási és nevelési elvrendszernek, amelyet a politikai célú egységesség és az univerzalitásra való törekvés jellemzett. Az esélyegyenlőség növelésére, a segítségre szoruló tanulók érdekében átszervezték az öt évvel azelőtt létrehozott 8 osztályos népiskolát1 és a több évtizedes hagyományokkal működő 8 osztályos gimnáziumot. Az újonnan létrejött 8 évfolyamos általános iskolában az 1-4. évfolyamon osztálytanítós, az 5-8. évfolyamon szaktanári rendszert hoztak létre, s az általános iskola után egységesített, négyéves középszintű iskolákban (az 1938-tól működő szakjellegű iskolákban vagy az újonnan létrehozott gimnáziumokban) folytathatták tovább a gyerekek tanulmányaikat. 1948-ban az egyházi iskolák államosításával a kommunista párt hatalmi céljai nagyobb megvalósulási teret kaphattak. 1948-tól lényegében 1990-ig az iskolarendszert az állampárt programjából levezetett sajátosságok jellemezték.2 A nevelés tartalmi meghatározottságában kizárólagos lett az állampárt szerepe, a párt irányította a szakminisztériumokat is, így a tanügyigazgatás tulajdonképpen megkétszereződött. A pártintézkedések gyakorlati végrehajtása a tanácsok oktatási osztályaira maradt, ők küldték ki a szakfelügyelőkön kívül a tanulmányi felügyelőket is, akiknek az volt a feladatuk, hogy az egész iskola pedagógiájának gyakorlatát ellenőrizzék. A nevelésben egy beszűkített eszmény, a „szocialista-kommunista ember” eszménye lett az egyetlen mérce. A tananyagot napi politikai szempontok határozták meg, és kötelező volt a materialista-ateista világnézet talaján állni valamennyi pedagógusnak és oktatásirányítónak. Az iskolák alapítása és fenntartása állami monopólium volt, a pártállam valamennyi technikai és operatív kérdésbe monopoljogát gyakorolva szólt bele. Meghatározta az egyes tantárgyak tanítása során egyetlenként használandó tankönyvek körét, eltörölte a kötelezően választható tantárgyakat, marxista-leninista tananyagokkal dúsította fel a tantárgyak hagyományos tananyagait, idegen nyelvként csak az oroszt lehetett tanulni. A pedagógusoknak évközi kötelező tanfolyamokon kellett részt venniük, hogy ideológiailag szilárddá váljanak, és hogy megpróbálják őket felkészíteni az átgondolás nélkül meghozott, a pedagógiai szempontokat figyelmen kívül hagyó változtatásokra.3 A munkás és paraszt származású fiataloknak szakérettségit szerveztek: egy-, majd kétéves internátusi képzéseket, hogy utána érettségi bizonyítványt kaphassanak. A gyorsított oktatás mögött a gyorsított átnevelés szándéka állt – az általános és a szakképzésekben, így a katonai képzésben egyaránt. A nevelés „helyes irányában” való haladás mérföldköve volt, hogy 1957-ben – ugyanabban az évben, amikor az MSZMP létrehozta saját párthadseregét, a munkásőrséget – létrejött az általános iskolai korosztály számára a MÚSZ, a középiskolai korosztály számára pedig a KISZ. A honvédelem szükségességét az általános és a középiskolákban is a lehető legdirektebb és legerőltetettebb módokon jelenítették meg a tanítási órákon egészen 1968-ig, amikor új tantárgyat: a honvédelmi ismereteket vezettek be a 7-8., valamint a középiskolai évfolyamokon. E tárgy feladata volt a helytállásra, áldozatkészségre, a haza iránti kötelezettség teljesítésére való nevelés, valamint a honvédelmi feladatokra való előkészítés. A honvédelmi ismeretek a ’80-as évek végéig a tantervek része volt.
    Változás csak a ’70-es évektől jelentkezett. Az iskolák korszerűsítésének irányába hatott többek között a pedagógiai intézetek létrehozása; a fakultatív tárgyak bevezetése; az audiovizuális eszközök használata; a munkáltató, törzs- és kiegészítő anyagra oszló, gondolkodtató-feladatmegoldó tankönyvek megjelenése. A ’80-as évek megteremtették az autonómia elvi lehetőségét az oktatásban, valamint elvileg alternatív tankönyvek használata is lehetővé vált4; korrigálták a tananyagot; megnőtt az értő olvasás szerepe; létrejöttek az iskolatanácsok; az oroszon kívül más idegen nyelveket is lehetett tanítani az iskolákban; valamint 1990-től az államon kívül más is alapíthatott és tarthatott fenn iskolát. Ez a demokratizálódási folyamat a katonai képzésben is megjelent az 1970-es és 1980-as években…

A katonai képzőintézmények és oktatásuk jellemzői

    A középfokú katonai képzés a II. világháború utáni évtizedekben gyökeresen különbözött az 1898-tól a Horthy rendszer végéig működő irányától:

politikai okokból a képzés nem volt folyamatos, sőt csak 1953-ban indult el, s utána is 16 évig szünetelt;
a katonai pálya csökkent presztízse miatt nem volt keresett a katonai oktatás a továbbtanulás előtt állók és szüleik körében;
ebből következően az erre a képzésfajtára felvett tanulók átlag alatti képességűek és szorgalmúak voltak.

    A középfokú katonai képzés két szálon indult meg az 1950-es évektől: a középiskolás korosztálynak a katonai pályára jelentkező részét részben a tiszti pályára való előkészítésben akarták részesíteni, részben pedig tiszthelyettesi képzést kívántak adni számukra. A tiszti előképzésnek három csomópontja nevezhető meg: az 1953–1958-ig, az 1974–1992-ig és az 1992-től kezdődő szakaszok. A tiszthelyettesképzésben 6 egymást követő szakasz különíthető el: az 1950-es évek elejétől 1957-ig, 1957–1966-ig, 1967–1973-ig, 1973–1985-ig, 1986–1990-ig, valamint az 1990-nel kezdődő szakasz.
    A tiszti előkészítő szerepkörét a szocialista Magyarországon elsőként a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola látta el. Az intézményt 1953-ban hozták létre, vagyis 8 éven át nem tartottak középfokú katonai képzőintézményre igényt. A katonai reáliskolákban és a hadapródiskolákban ugyanis nem folytathatták a képzést, mivel ezek az intézmények „horthysták” voltak, s mivel a bennük folyó képzés időigényessége miatt nem fedte a politikai vezetés célját: mielőbb a rendszerhez hű tisztikart kellett létrehozni. Nem volt idő hosszas előképzőkre, egy-két éves gyorstalpalókon, az ún. fegyvernemi tiszti iskolákban rögvest tiszteket kellett képezni. 1953-ra azonban megváltoztak a körülmények. A szocialista világ békésebb korszakába ért: meghalt Sztálin, a Szovjetunió nemzetközi tárgyalásokat kezdeményezett, Magyarországon Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki egy emberséges, társadalmi – gazdasági – politikai fordulatot ígérő kormányprogramot ismertetett az országgyűlésben. Az is nyilvánvalóvá lett ekkorra, hogy a katonatiszti képzést a minőségi javítás érdekében át kell alakítani: érettségizett fiatalemberekből kiszámítható utánpótlást kell kialakítani. Ezek az okok odavezettek, hogy a fegyvernemi tiszti iskolákat először összevonták, majd meg is szüntették, s 1957-től csak az Egyesített Tiszti Iskola működhetett tovább. Ezek helyett az iskolák helyett jöhetett létre a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola, amely Esztergomban, később Mátyásföldön folytatta tevékenységét.
    Az intézmény, bár természetesen nem mondta ki ezt akkor senki, a Horthy-rendszer katonai képzésének több hagyományához is visszatért: az alapos képzés igénye, a katonai ismeretek mellett az általános műveltség gyarapítása, a hivatás szeretetének kialakítása egyaránt céljait képezték. A képzés a katonaságra jellemző szervezeti rend szerint, szakaszokban és századokban, nevelőtisztekkel folyt. Az általános gimnáziumi tantervet katonai tantárgyak és testgyakorlatok egészítették ki, illetve a reáliákat magasabb óraszámban tanulták.5
    1958-ban a katonai középiskola működését megszüntették, szerepkörét az 1957-től beinduló Központi Tiszthelyettes Iskolával és az ugyancsak 1957-től működő, a fegyvernemi tiszti iskolákból összevont Egyesített Tiszti Iskolával próbálták pótolni. 1956 után a Kádár-rendszer más alapokra kívánta helyezni a fegyveres erők működését és képzését is…
    A tiszti előképzés ezután mintegy másfél évtizedes szüneteltetéssel, csak 1974-ben indult újra. Az újraindítás az 1972 júliusában meghozott MSZMP KB határozatra vezethető vissza. Ez a határozat többek között kimondta azt is, hogy nem növekedett megfelelően az iskolai nevelés hatékonysága, és hogy nem bizonyult reálisnak a középfokú oktatás általánossá tételének szándéka.6 A határozat a következő évekre munkaprogram lett a párt- és állami szervek számára.7 Ennek a szellemiségnek a jegyében változott meg a tiszti előképzéshez kapcsolódó hivatalos álláspont is. A gyenge tanulmányi eredményű és kis szorgalmú katonai főiskolai hallgatók összetételén – remélve a minőségi növekedéssel párhuzamosan a jelentkezők mennyiségi növekedését is – a tiszti előképzés felelevenítésével kívántak változtatni. Az újonnan kialakítandó kollégiumi rendszert8 úgy is vonzóvá kívánták tenni, hogy a képzés mellett az ellátást is teljesen ingyenessé tették. Ennek meg is lett a várható eredménye: a 3,5-szeres túljelentkezés.9 A katonai kollégiumok közül az elsőt 1974. szeptember 1-jétől indíttatta el a honvédelmi miniszter Egerben. 1978-tól Nyíregyházán és Tatán; 1983-tól Szegeden, Győrben és Balassagyarmaton; 1985-től Zalaegerszegen; 1986-tól Pécsett és Székesfehérváron; végül 1987-től Szolnokon indult el ilyen intézményben katonatiszti előképzés. 1984 szeptemberétől a katonai kollégium elnevezés honvéd kollégiumra módosult. A 14-18 éves fiúk délutáni elfoglaltság keretében készültek a katonai pályára, középiskolai tanulmányaikat a helyi középiskolákban folytatták.10
    A kollégiumok nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket. A 14-18 éves fiúk számára fontosabb volt a délelőtti iskolatársaik életfelfogása, értékrendje, mint a katonai értékvilág – annál is inkább, mert a kollégiumokban nem volt lehetséges a katonai bentlakásos intézetek módszereit követni. A katonai főiskolákra jelentkezett kollégisták esetében – nem utolsó sorban az alkalmatlan kollégiumi igazgatók és pedagógusok miatt – semmilyen oktatási vagy nevelési többletet nem lehetett kimutatni.11 A rendszerváltás után a kollégiumi rendszer meg is szűnt, s helyét 1992-től a honvéd gimnáziumok vették át. A tiszti előképzésnek a katonai középiskola – katonai, majd honvéd kollégium – honvéd gimnázium vonulata mellett ugyancsak az 1950-es években indult meg a tiszthelyettesek képzése egészségügyi, légvédelmi tüzér és páncélos szakágakban, majd a Központi Tiszthelyettes Iskolában (KTI) 1957–1966-ig 5 (Szentendre, Debrecen, Szolnok, Börgönd, Budaörs), 1967–1973-ig 12 (az előbbiek mellett Vác, Budapest, Békéscsaba, Mezőtúr, Szabadszállás, Ságvári-liget, Orosháza), 1973–1985-ig 13 (az eddigiek mellett még Kalocsa) kiképző bázison. A KTI-ben folyó tiszthelyettesképzés folyamatos képzés volt 1957-től kezdve, s folyamatossága miatt az alábbi táblázatban áttekintett fejlődési vonalát figyelhetjük meg:12

  1957–1966 1967–1973 1973–1985 1986–1990
Kiképző
bázisok
száma
5 12 13 13
Képzés
időtartama
10 hónap 2 év 4 év
(szak-
középiskola)
1, 2, 3, 4
éves
differenciált
képzések
Képzendők
köre
továbbszol-
gáló tiszthe-
lyettesek
polgári
életből
jelentkezők
polgári
életből
jelentkezők
polgári
életből
jelentkezők
Képzési cél szakasz-
parancsnok-
-helyettesek
képzése
mennyiségi
növekedés
elérése
szakasz-
parancsno-
kok képzése,
minőségi
növekedés
igényesebb
felvételizte-
tési és kép-
zési sajátos-
ságok

    A tiszthelyettesképzés a rendszerváltás után a 4+1 évfolyamos, technikusi oktatással indult meg a további fejlődés útján, de a kiképzőbázisokat hamarosan megszüntették, s a képzés a hagyományos szakközépiskolai keretek között folytatódhatott volna csak tovább. Az 1993:LXXVI. törvény13 azonban megvonta a szakképzés kereteit, a szakközépiskolákban csak szakmai előkészítő tárgyakat lehetett tanítani a 9–12. évfolyam ún. általános képzést adó szakaszában. Így a tiszthelyettesképzés az új szakképzési rendszerben – lényegét tekintve – talaját veszítette.
    A tiszthelyettesképzés mellett létezett képzés a tisztesek számára is14, de ezek nem iskolai keretek között működtek, hanem a zászlóaljak és az ezredek szervezésében (pl. rádiótechnikai, légvédelmi, gépkocsizó tiszteseket is képeztek). A középfokú katonai képzés szocializmus kori legfontosabb formáit az alábbi táblázat foglalja össze:

Katonai középiskola 1953–1958 Esztergom, Mátyásföld
Katonai illetve honvéd
kollégium
1974–1992
1978–1992
1983–1992
1985–1992
1986–1992
1987–1992
Eger
Nyíregyháza, Tata
Szeged, Győr, Balassagyarmat
Zalaegerszeg
Pécs, Székesfehérvár
Szolnok
Központi Tiszt-
helyettes Iskola
kiképző bázisokkal
1957–1966

1967–1973


1973–1985
1986–1990
Szentendre, Debrecen, Szolnok,
Börgönd, Budaörs
fentiek, Vác, Budapest,
Békéscsaba, Mezőtúr, Szabad-
szállás, Ságvári-liget, Orosháza
fentiek, Kalocsa
fentiek

    A felsőfokú katonai képzés, vagyis a tisztképzés fejlődésére visszafogó hatással volt a II. világháborúban elszenvedett vereség, amely a hadsereg jelentőségének csökkenésével a tisztikar jelentőségét is csökkentette. A tiszteknek elbocsátással kellett számolniuk, részben a létszámfölösleg, részben az igazolóbizottsági eljárásokon való meg nem felelés ténye, részben pedig a B-listázás15 miatt. 1947 elejéig összesen 6714 tisztet bocsátottak el.16 1947. február 10-én aláírták a II. világháborút lezáró párizsi békét, s ettől kezdve Magyarország nem volt már megszállt ország, a békében megszabott mértékig (70.000 fő) fejleszthette a hadseregét. A honvédségi fejlesztés, benne a képzés fejlesztése is a rendszer fennállása alatt a kül- és belpolitikai eredők végeredménye lett. A hadsereg szerepéhez való viszony nem a már tárgyalt középfokú képzésben, hanem a tisztképzésben körvonalazódott, mivel minél előbb minél megbízhatóbb tisztikarra volt szükség, s nem volt sem idő, sem igény, sem politikai akarat a hosszas előképzésre.
    A tisztképzés a korszakban öt állomáson ment keresztül; ezek az állomások a következők: 1947 – az újrakezdés; 1949 – a tömeghadsereg kialakítása; 1950-es évek közepe – a tömeghadsereg lebontása; 1967 – a főiskolai rendszer; 1990-es évek – a katonai felsőoktatás korszerűsítése.
    1947-ben, a párizsi békeszerződés megkötése után felállították a Honvéd Kossuth Akadémiát, valamint a Honvéd Hadbiztos Akadémiát.17 Előbbi fegyvernemenkénti megoszlásban tiszteket és altiszteket, utóbbi hadbiztosi, gazdászati és ellátó tiszteket, valamint számvivő és ellátó tiszthelyetteseket képzett. Az 1949–1950-es tanévtől a fegyvernemi tiszti iskolák, illetve a Honvéd Hadtáp Iskola vette át a helyüket.
    1949-től elkezdődött a tömeghadsereg kialakítása. A folyamatnak számos politikai előzménye volt. A hidegháború kiteljesedése, a III. világháború iránti várakozás a keleti blokk országaiban, így Magyarországon is változásokat hozott. A kommunista párt 1948-ban átvette a hatalmat, s a szovjet szövetségesek így akadályok nélkül tudtak itt csapataik idetelepítésével ütközőzónát létrehozni. A hadseregfejlesztés primátusát mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy 1948 őszén Farkas Mihály, a párt főtitkárhelyettese lett a honvédelmi miniszter. Az ő irányításával történt meg a tömeghadsereg kialakítása. A feladat sikeréhez szükség volt a tisztikar cseréjére. Nem a Horthy-korszakban jól képzett, alapos szakmai és széles körű általános műveltségbeli tudással rendelkező tisztekre volt már szükség, hanem olyanokra, akik politikailag megbízhatók. Emiatt a munkás és paraszt származású tisztek kerültek számbeli fölénybe. Iskolázottságuk, műveltségbeli és katonai szakmai tudásuk, szocializációjuk azonban oly hiányos volt, hogy alkalmatlanok voltak feladatukra: a hadsereg irányítására és vezetésére. A politikai megbízhatóság nem volt elegendő ahhoz, hogy szakmai elitként szervezzék meg és fogadtassák el önmagukat.18 A leendő tisztek képzése az elérendő létszámot figyelembe véve számtalan iskolában, az ún. fegyvernemi tiszti iskolákban folyt, ahonnan 1952-ig féléves, 8 hónapos, egyéves, 1953-tól két- és három éves képzés után alhadnagyokként vagy hadnagyokként távoztak a hallgatók. Ezek a tiszti iskolák 1949-1951 között alakultak meg az Általános Katonai Szemlélőség szervezésében, és egy tanéven át a fegyvernemi parancsnokságok, majd 1950-től a HM Tanintézeti Csoportfőnöksége irányításával19 zömmel 1957-ig működtek, négy típust (katonai-politikai, fegyvernemi, hadtáp, katonai) alkotva:20

Megalakulás ideje Működés helye Iskola neve
1949 Budapest




Budaörs
Szentendre
Tata

Szolnok
Pécs
Bem Légvédelmi Tüzér Tiszti Iskola; Kossuth Tüzér Tiszti Iskola;
Petőfi Politikai Tisztképző Intézet, majd Tiszti Iskola;
Zalka Híradó Tiszti Iskola; Honvéd Hadtáp, majd Ságvári Hadtáp
Tiszti Iskola; Gábor Áron Tüzér, majd Tüzér Technikus Tiszti
Iskola; Légoltalmi, majd Légvédelmi Jelző Iskola
Vasvári Szakkiképző Tiszti Iskola, majd Repülő Műszaki Iskola
Táncsics Műszaki Tiszti Iskola
Rákosi Páncélos Tiszti Iskola, majd Dózsa Lövész-Páncélos
Tiszti Iskola
Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola
Dózsa Gyalogos Tiszti Iskola
1950 Budapest

Törökbálint
Sport Tiszti Iskola; Gépkocsi és Traktor Tiszti Iskola;
Egészségügyi Tiszti Iskola
Tolmács Tiszti Tanfolyam, majd Zrínyi Miklós Tolmács
Tiszti Iskola
1951 Budapest Térképész Tiszti Iskola; Hunyadi Lövész Tiszti Továbbképző Iskola

    Az itt végzett tisztek előképzettsége lesújtó volt. A fegyvernemi tiszti iskolákban megszerzett végzettséget leszámítva 1955-ben a Magyar Néphadsereg tisztikarának 23,1%-a 6 elemi + polgári iskolai, további 60,4%-a 8 elemi iskolai végzettséget vallhatott magáénak.21
    A fegyvernemi tiszti iskolákon kívül markáns szerep jutott a nevelőtisztek és a politikai tisztek képzésének is. Ezt a feladatot 1948 őszétől a Honvéd Petőfi Tisztképző Akadémia látta el, melynek később Honvéd Petőfi Akadémia, majd Honvéd Petőfi Politikai Tisztképző Intézet lett a neve. Ezt az iskolát 1957-től az 1955-ben létrejött Zrínyi Miklós Katonai Akadémia integrálta.
    1953-tól, a Nagy Imre-kormány hivatalba lépésétől a tömeghadsereg lebontása és ezzel párhuzamosan a tisztikar végzettségi és műveltségbeli-szakismereti szintjének emelése lett a feladat. 1955-ben létrejött a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA), amely hároméves lövész, páncélos, felderítő, hadtáp, határőr, politikai munkás, tüzér, légvédelmi tüzér, műszaki, híradó, vegyvédelmi képzéseket adott; s e képzések keretein belül különös figyelmet fordított az általános műveltséghez kapcsolódó tárgyak (pl. matematika, fizika, technikai ismeretek, hadtörténelem, egyetemes és magyar történelem, munkásmozgalom-történet, marxista tárgyak stb.) oktatására is.22 Az 1960-as években is a minőségi fejlesztés és a tudományos tevékenység szélesítése adta meg az intézmény működésének irányvonalait. 1957-re ésszerűsítés miatt befejeződött a fegyvernemi tiszti iskolák felszámolása, s helyettük budapesti székhellyel létrehozták az Egyesített Tiszti Iskolát (ETI)23. A két-, három- és négyéves képzések után az 1960-as évek elejétől olyan oklevelet kaptak az itt végzettek, amelyek katonai és polgári szakmai végzettséget is igazoltak.
    A következő állomást az 1967-es év jelzi. Ekkor az ETI-t megszüntették, és helyette három főiskolát hoztak létre.24 A budapesti Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola (ZMKMF) a technikai szakok és a szolgálati ágak képzését végezte tovább. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola (KLKF), amelynek Szentendrén volt a székhelye, a parancsnoki és a műszaki szakokon képzett, a szolnoki székhelyű Kilián György Repülő Műszaki Főiskola (KGyRMF) pedig a repülőirányító, repülő-műszaki és hajózó szakokon.25 A három főiskolán az eddigihez képest duplájára nőtt a hallgatói létszám, s magyar hallgatók számára a Szovjetunióban is folyt tisztképzés. Ez a képzés már négy éves volt, az 1961:III. törvény értelmében tervszerű oktató-nevelő munkával gondoskodott a szakmai ismeretek elsajátításáról. A törvény ugyanis erősen kiemelte az iskolai oktatás és nevelés, valamint a népgazdaság szakképzett munkaerőigényének kapcsolatát.26 A főiskolai képzés tehát jellegénél és tartalmánál fogva is behelyeződött az államilag elismert képzésformák közé. 1967–1973-ig a képzés továbbfejlesztésének igénye, a tényleges főiskolai rang elérése volt a főiskolák célja. Többek között új tantervekkel, a felvételinek a más főiskolák felvételi rendjéhez való igazodással, pályaalkalmassági vizsgálattal, egyesített (fegyvernemi tiszti és általános iskolai tanári vagy szaktechnikusi végzettséget is igazoló) diploma kiadásával törekedtek erre. 1973–1981-ig – akárcsak a ZMKA – a minőségi fejlesztés, az oktatás tudományosságának fejlesztése irányában működtek tovább, hiszen az olajárrobbanások miatt várható gazdasági nehézségek csökkentéséhez a felsőoktatás részéről ez látszott az egyetlen megfelelő lépésnek. Az 1980-as évektől a ZMKA-n és a három főiskolán is az integrált, komplex képzések irányába mozdult el az oktatás, s a minőségi elismertség megszerzése is kiemelt célnak számított. A rendszerváltás és a Varsói Szerződés 1991-es megszűnése komoly változásokat hozott: a ZMKMF 1990-ben a pákozdi csata 142. évfordulóján felvette a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola (BJKMF) nevet; 1991-ben a KGyRMF-ből Szolnoki Repülőtiszti Főiskola (SzRF) lett, s 1996-ban a KLKF, a SzRF és a ZMKA összevonásával létrejöhetett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE). A katonai felsőoktatás egyetemi szintűvé vált.27
    A korszak legfontosabb felsőfokú katonai képzésformáit az alábbi táblázat foglalja össze:

Akadémia 1947–1949
1955–1996
Kossuth, Hadbiztos (Budapest)
Zrínyi (Budapest)
Fegyvernemi
iskolák
1949–1957 Budapest, Budaörs, Szentendre,
Tata, Szolnok, Pécs, Törökbálint
Egyesített iskola 1957–1967 ETI (Budapest)
Főiskola 1967–1996 Zalka (Bolyai) – (Budapest), Kos-
suth (Szentendre), Kilián (SzRF)
– (Szolnok)
Egyetem 1996-tól Zrínyi (Budapest)

    1945 után a legfontosabb továbbképzési forma – akárcsak a dualizmus és a Horthy rendszer időszakában – a vezérkari képzés lett volna. Azonban a párizsi béke megkötéséig erre nem volt mód, csak álnéven, a két világháború közti rejtés időszakának „hagyományait” folytatva. Tiszti Továbbképző Tanfolyam néven indulhatott meg a Kossuth Akadémián a továbbképzés, amelyre 3 éves szolgálati idővel rendelkező, kiváló egészségi állapotú, általános és szakmai műveltséggel is rendelkező tisztek jelentkezhettek. 350 pályázóból végül 18-at vettek fel, közülük 14-en Ludovika vagy Bolyai Akadémiát végeztek a két világháború között.28 A ténylegesen vezérkarinak nevezett képzés 1947 decemberében indulhatott meg a Honvéd Hadiakadémián29, amelyet a miniszterelnök jelenlétében nyitottak meg. Tantermi és terepen zajló, rendkívül alapos elméleti és gyakorlati oktatásban, rendszeres sporttevékenységben (lovaglás, gimnasztika, röplabda) volt részük a hallgatóknak. Csupán a nyugati idegen nyelvek intézményes tanítása hiányzott, de ezt fakultatív módon lehetett pótolniuk. 1948-tól a szovjet mintát kellett a magyar vezérkari képzésben is követni, ezért a szovjet szabályzatok tanulmányozására került a fő hangsúly. 1949-től a továbbképzést megszüntették, mivel az akkori politikai szándék elegendőnek ítélte a Szovjetunió hadiakadémiáinak létét. Egy év múlva az ellenkező álláspont győzött, és Honvéd Törzstanfolyam, majd Honvéd Magasabbparancsnoki Tanfolyam néven ismét működni kezdett. A szovjet harcászat és a politikai ismeretek alkották a tananyag gerincét. Az 1950-es évek elején ismét Honvéd Hadiakadémia lett a vezérkari képzés neve, végül a ZMKA létrejöttével e továbbképzést is az akadémiába integrálták, s lassan elsorvadt. Csak a rendszerváltás után, 1993-ban indulhatott meg újra a ZMKA-n.30
    Sajátos továbbképzési forma volt az 1950-es években (1956-ig) működtetett Sztálin Katonai Politikai Akadémia, amelynek az volt a lényege, hogy biztosította a tisztek politikai továbbképzését. A szocializmus korszakában a korábbi korszakokhoz képest sokkal nagyobb szerep jutott a katonai továbbképzéseknek. A fentebb már kifejtett minőségi hiányosságokon így igyekezett javítani a katonai vezetés. Számos tiszti tanfolyam, továbbképző és kiképző iskola, kiképző tábor és központ, elméleti és gyakorlati oktatás működött, amelyek többnyire rövid életűek voltak.

Miklós Zoltán



    1: 1940:XX. törvény. Corpus Juris Hungarici CD tár. Budapest, KJK KERSZÖV 2000 szerint
    2: Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla: Neveléstörténet. Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Budapest, Osiris Kiadó 2003 (a továbbiakban: Neveléstörténet), 374. o.; vö. Mihály Ottó: Bevezetés a nevelésfilozófiába. Budapest, Okker Kft. 1998, 99–101. o.
    3: Köznevelés 1950. április 1. szám, melléklet
    4: 1985:I. törvény. Complex CD jogtár. Budapest, KJK KERSZÖV (a továbbiakban: CD jogtár)
    5: Kiss Géza: A II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola története a tisztképzés szolgálatában. Egyetemi doktori értekezés. Budapest, ZMKA 1989, 162. o.
    6: Az állami oktatás helyzete és fejlesztésének feladatai. Budapest, Kossuth Kiadó 1972, 9. o.
    7: Neveléstörténet 363. o.
    8: Mészáros Tibor: A középiskolai honvéd kollégiumok főbb tapasztalatai. Budapest, MH KKF 1991
    9: Dr. Holló József vezérőrnagy: Az 1945 utáni középfokú katonai képzés rendszere. In: A magyar katonai vezető- és tisztképzés története. Tanulmánygyűjtemény. Szerkesztette dr. Lengyel Ferenc, dr. Szántó Mihály. Budapest, HM OTF 1996 (a továbbiakban: Tanulmánygyűjtemény), 154–163. o. (a továbbiakban: Holló)
    10: Dr. Mészáros István: Magyar iskolatípusok 996–1990. OPKM, Budapest 1991, 73. o.
    11: Holló 158–159. o.
    12: Felvételi tájékoztató a Magyar Néphadsereg tiszthelyettes iskoláira jelentkezők részére. Gyula, Békés M. Nyomdaipari Vállalat 1971, 63 o.
    13: 1993:LXXIX. törvény. In: CD jogtár
    14: Tisztesiskolák beindulása elé. Összeállította a Katonai Szemle szerkesztőbizottsága. Katonai Szemle 1958/12. 7-16. o.
    15: A B-lista néven ismert rendelet az 5000/1946. (V. 19.) M. E. rendelet az államháztartás egyensúlyának helyreállítása érdekében szükséges egyes rendelkezések tárgyában. A 2.§ (8) bekezdés szól a katonatisztekről. A „horthysta” tiszteket végkielégítéssel, a nyugdíjba be nem számító szolgálati idővel bocsátották el. In: CJH
    16: Hadtörténelmi Levéltár HM Honvédség Felügyelője 16. doboz
    17: Závodny László: A tiszti alapképzés története (1945–1990). In: A katonai felsőoktatás korszerűsítése. Budapest, FKI 1995, 83–98. o.
    18: Dr. Okvát Imre: A magyar tisztikar a hidegháború időszakában (1945–1957). In: Tanulmánygyűjtemény 145-153. o.
    19: Ugyancsak a HM Tanintézeti Csoportfőnöksége irányította1956-ig az egyes egyetemeken (pl. BME, ELTE stb.) működő katonai karokat és tanszékeket (pl. hadmérnöki, gyalogos, vegyvédelmi, tüzér stb.)
    20: Paál György: A fegyvernemi tisztképzés kezdetének 35. évfordulója. Emlékbeszéd. Katonai Főiskolai Közlemények 1984 (VIII. évf.)/2., 8–17. o.
    21: Dr. Szabó János ezredes: A tisztek tudományos tevékenysége és elismertsége 1945 után. In: Tanulmánygyűjtemény 267–281. o.
    22: Hat évszázad magyar egyetemei és főiskolái. Szerk. Szögi László. Budapest, MKM 1994 (a továbbiakban: Felsőoktatás), 233–238. o.
    23: Bodrogi Sándor: Képességvizsgálat az Egyesített Tiszti Iskolán. Honvédségi Szemle 1962/6., 79–82. o.
    24: 1967. évi 13. törvényerejű rendelet. In: CD jogtár
    25: Felsőoktatás 370–374. o., 95–97. o., 377–379. o.
    26: In: CD jogtár
    27: Nagy László alezredes: Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola. In: Tanulmánygyűjtemény 164–177. o.; dr. Szakács Lajos alezredes: a Kossuth Lajos Katonai Főiskola története (1967–1996). In: Tanulmánygyűjtemény 178–191. o.; dr. Szani Ferenc őrnagy: A szolnoki Repülőtiszti Főiskola története (1949–1991). In: Tanulmánygyűjtemény 192–208. o.; dr. Oroszi Antal nyá. alezredes: A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia történetének összefoglalása (1947–1996). In: Tanulmánygyűjtemény 249–262. o. (a továbbiakban: Oroszi)
    28: Oroszi 249. o.
    29: Móricz Lajos: A Honvéd Hadiakadémia. Akadémiai Közlemények 1992/194. sz., 27–34. o.
    30: U.ott 249–255. o.