Napóleon hadserege

Bonaparte NapoleonBonaparte Napóleon 1769. augusztus 15-én született a korzikai Ajaccióban. Francia állami vezető és hadvezér, a Francia Köztársaság első konzulja, majd a franciák császára. Katonai végzettségét a brienne-i és a párizsi Katonai Iskolákon szerezte. 1785 októberétől tüzér hadnagyi rangban szolgált a hadseregben. Később tüzér üteg parancsnok lett, majd Toulon város ostromának alkalmával a tüzérparancsnok segítője. A város bevételénél tanúsított magatartásáért dandártábornokká léptették elő 1794-ben. 1796-ban már hadseregparancsnok.
    A forradalmi háborúk hamar kiemelték a tehetséges tüzértisztet a hadvezérek sorából. Ez annak volt köszönhető, hogy a forradalmi lendülete mellé briliáns logika, páratlan helyzetfelismerés, elmélyült szakmai tudás és tudományos pontosságú szervezési készség és alaposság társult. Az 1799-es államcsíny alkalmával konzul, majd később örökös konzul. 1804-ben Bonaparte I. Napóleon néven császárrá koronázta magát.
    Napóleon hatalomra jutásával kezdetét vette a hódító háborúk időszaka. I. Napóleon hadvezéri művészete kétség kívül felülmúlta a volt feudális Európa hadseregeinek harcászatát. Nem csak katonai téren teremtett minőségi ugrást a vezetésben, de megreformálta a társadalmi rendszert, az államigazgatást is. I. Napóleon tökéletesítette és továbbfejlesztette azt az újat, amit a Francia forradalmi seregek létrehoztak. Hadvezéri pályája nagy hatással volt a hadművészet fejlődésére, átalakította és tovább tökéletesítette a hadsereget, szabályozta a csapatok vezetését, javította a szervezeti felépítését.
    Kortársai és az utókor egyaránt kutatták Napóleon sikerének titkát. Clausewitz, Jomini és Moltke sem tudott volna rendszert alkotni, ha nem a napóleoni vagy annak vélt elveket veszik alapul.

    Napóleoni hadművészet

    Napóleon életrajzának átfutása után nyilvánvalóvá válik katonai vezetői tehetsége. A katonai ranglétrán való gyors előrejutása tükrözi a hadvezetéshez, hadviseléshez való hozzáértését. Sorozatos sikerei és tehetsége gyorsan magas pozícióba helyezték őt a hadsereg hierachikus piramisában. Miután 1804-ben császárrá koronázta magát, hadserege gyorsan ütőképes haderővé forrta ki magát. Katonai szervezete minden téren újat hozott, nem szakítva azonban a történelemben már régóta ismert alapvető elvekkel, melyeket Róma nemes hadvezérei fektettek le.
    Napóleon által létrehozott és fenntartott szervezetre egyértelműen kijelenthető, hogy katonai szervezet, mivel fegyverrel felszerelt olyan szervezet volt, mely a francia birodalom érdekeinek érvényesítését szolgálta. Seregének hadrafoghatóságát a humán erőforrás képessége, technikai fejlettsége és társadalmi támogatottsága határozta meg. Szervezete hatalmas humán erőforrás igénnyel jelentkezett, ennek kielégítésére megreformálták a hadkötelezettség intézményét. Bevezették az általános védkötelezettségen alapuló hadkötelezettséget, mely lehetővé tette, hogy az ország lakosságának 5-7%-át besorozzák, ezáltal egy több százezres sorozott tömeghadsereget alkotva. Ennek megfelelően minden 20. életévét betöltő fiatalt 5 évi szolgálatra köteleztek. Ez azzal a nagy előnnyel járt, hogy sokkal több katonát lehetett alaposabban kiképezni.
    Békeidőszakban a sereg létszáma egymillió-kétszázezer katona volt, melyből hatszázezer ember alkotta a sorhadsereget, kétszázezer a honi hadsereget és négyszázezer a tartalék hadsereget. A méretei és szervezési sajátosságai miatt ez volt az akkori világ legütőképesebb hadereje.
    A birodalom terjeszkedésével a hadsereg szervezete változásokon esett át, melynek lehetőségét a rendelkezésre álló nagy mennyiségű humán erőforrás biztosította. Szervezeti formája nem különbözött az eddigiektől, Napóleon a római Légiók mintájára szervezte. Hadseregének szervezeti formája a lineáris szervezeti forma, ami lehetővé tette, az egyszerűsége és átláthatósága révén, a nagy tömegek összehangolt vezetését. Olyan egységek alakultak meg, melyek sok embert foglaltak magukba, mind a három fegyvernemből (gyalogság, lovasság, tüzérség). Ezekben a szervezetekben a fegyvernemek arányát mindig az adott feladatnak megfelelően változtathatták, arányaiban úgy állították össze, hogy önálló tevékenység végrehajtására is alkalmasak legyenek. Ezeket az egységeket hadosztálynak nevezték.
    A hadosztályok merőben új manővereket alkalmaztak, a harctérre önállóan vonultak fel, és ott egyesültek a többi hadosztállyal. Meggyorsítva ezzel a felvonulást, és további lehetőségeket biztosítva. Így a felvonulás magában hordozta az átkarolás vagy az áttörés lehetőségét. A hadosztályokat támadó harc megvívására szervezték, hadmozdulataik és alkalmazásuk rugalmassága mind a támadásban vívott harc sikerét hivatottak alátámasztani.
    A hadosztályok mellet megjelent egy új harcászati magasabbegység is, a hadtest (corps d'armée). Ennek kezdetben nem volt szervezetszerű formája, önálló hadműveleti feladattal kikülönített hadosztályokból vonták össze ideiglenes jelleggel, ezért létszámát is a feladat jellege határozta meg. Általában 15 000 és 40 000 fő között ingadozott. Magasabbegység harcászatában nagy jelentősséget tulajdonított Napóleon a számbeli fölény létesítésének, melyet összpontosítás révén ért el. Ha a számbeli fölény nem biztosítható, az összpontosítás akkor is vállalható. Aseregnek ebben az esetben mozgékonynak kell lennie, így részenként semmisítheti meg az ellenséget. A másik lényeges elem a hadosztályok, hadtestek harcászatában a fegyvernemek közti szoros együttműködés. Napóleon átszervezte a tüzérséget, a hadosztályok, hadtestek alárendeltségébe sorolta. Így könnyen átcsoportosítható, a feladat érdekében bizonyos helyeken összpontosítható tüzérséget hozott létre, ezzel fokozva tüzük eredményességét.
A hadsereg megnövekedett létszáma az ellátásban és az utánpótlásban is jelentős változásokat eredményezett. Az eddigi elvek szerint nagyon nagy mennyiségű és sok erőforrást igénylő utánpótlással lehetett volna ellátni a hadosztályokat, hadtesteket. A raktárellátásról átálltak a területi élelmezés módszerére. Ezért a hadosztálynak, amikor menetet hajtott verge, saját magának kellet gondoskodnia az élelemről, a takarmányról. A menetútvonalon szétbontakozva a civil lakosságtól szerezték be az élelmiszert. Ha ezek az egységek letáboroztak, az ellátást ebben az esetben segítenie kellet az utánpótlást szállító vonatoknak. Az ellátás rendszerének csökkentése kihatott a táborozásra és a pihentetésre is. Katonák a táborozáshoz nem használtak sátrakat, a szabad ég alatt pihentek, vagy ha lehetőség adódott, polgári építményekbe húzódtak. Ez a fajta táborozás illetve pihentetés bizonyos esetekben a harcérték csökkenésével járt, mivel a környezeti tényezők hatványozottabban érték a katonát.
    Napóleon katonai vezetői tevékenységének eredményeképpen megjelentek a tekintélyes mérettel rendelkező hadosztályok, hadtestek, melyek további újításokat eredményeztek mind a harc, mind pedig a harccal kapcsolatos tevékenységekben. Ezekhez az újításokhoz megfelelően a már meglévő vezetési rendszert át kellett hangolni. Egy hadsereg vezetési rendszerének a végletekig menően egyszerűnek és átláthatónak kell lennie. Egyszerűnek ezért, hogy a szervezet kerülje a bonyolultabb kialakításból, illetve vezetésből fakadó problémákat. Átláthatónak kell lennie a könnyebb alkalmazhatóság, illetve a feladatok gyorsabb tervezhetősége és végrehajtásának ellenőrizhetősége miatt.
    A hadseregre, mint erősen hierarchikus szervezetre a lineáris szervezeti forma jellemző. Így minden beosztott alegységnek, egységnek és magasabbegységnek egy parancsnoka van, mely rendezett, könnyen átlátható alá-fölérendeltségi viszonyt mutató szervezetet eredményez. A lineáris szervezeti forma egyszerűsége könnyű, viszonylag gyors kommunikációt tesz lehetővé a szervezetben. A katonai szervezetben a kommunikációs csatornán áramló információ megnyilvánulási formája a parancs és a jelentés. A parancs mindig lefelé az alárendeltek felé "áramlik", míg a jelentés az elöljáró, a parancsnok irányába mozog. De a kommunikáció egyszerűsége nehézséget is okoz, a jelentések és parancsok átfutási ideje bizonyos helyzetekben hosszú, és az elöljáró parancsa mindig veszít erejéből, elgondolása pedig eredeti formájából és pontosságából.
    Napóleon hadseregének vezetésében a változások nem az alsóbb szervezetek irányításában és a szervezeti kialakításból adódó vezetési rendszer felépítésében mutatkoztak meg. A vezetési rendszer újításai felső vezetői szinteken zajlottak le. A hadsereg legfelsőbb vezetőjét illetve annak döntéseit támogató újítások ezek. Voltak azonban "helyi sajátosságok" melyek Napóleon vezetési stílusából adódtak. Mivel Napóleon serege hatalmas méretekkel rendelkezett, a több hadosztályból álló és az ezek ellátását végző csapatok vezetése a sokrétű és bonyolult feladatok miatt előtérbe helyezett egy már meglévő szervezetet, melynek szerepe most felerősödött. Itt alakult ki a vezérkar egy új, reszortfelelős tisztekből álló formája, melynek élén a vezérkar főnöke állt. A vezérkar a funkcióját tekintve egy olyan szervezet, mely irányelveket, döntési vázlatokat és intézkedéseket dolgoz ki a csapatok tevékenységét és tevékenységének biztosítását, támogatását illetően. Napóleon vezérkara a döntés-előkészítésben segédkezett, és a biztosítási, támogatási feladatok megszervezését végezte, a hadvezér a tényleges harcvezetést nem adta ki a kezéből.
    A hadműveletekre vonatkozó parancsokat a hadosztályparancsnokoknak közvetlenül adta, ezek a parancsok általában megkötő jellegűek voltak. Nem csak a feladatot határozták meg, hanem a végrehajtás módját is. Mivel a hadosztály parancsnokait maga nevelte ki, ezért gyakran személyiségükhöz mért parancsadási formát alkalmazott. Parancsnokai végrehajtó típusú vezetők voltak, nem voltak túlságosan kezdeményezőek.
    Napóleon hadseregére végleges csapást mért 1815-ben Waterloonál a porosz sereg. Csatavesztésének oka egyik önálló alvezérének tétlensége volt, aki nem tudta feltartóztatni a vele szemben álló porosz sereget. Itt a csata megnyerése vagy elvesztése egyértelműen a vezetés sikeres vagy sikertelen tevékenységének záloga volt.

    Összegzés

    Napóleon által létrehozott katonai szervezet páratlan újításokat tartalmazott. Ezek az újítások kezdetben nem tudatos tervezés eredményei voltak, ösztönösen jelentkeztek. Napóleon volt az, aki felismerte kora hadseregének hadászati, harcászati, szervezési, lélektani és logisztikai problémáit, és ezeknek kiküszöbölésére megfelelő szabályzókat alkotott. Létrejöttek a nagy ütőerővel rendelkező tömeghadseregek, melynek létszámát egy új sorozási rendszeren alapuló általános hadkötelezettség biztosította. Ezzel párhuzamosan átalakult a kiképzés is, melynek lehetőségét az öt éves katonai szolgálat adta lehetőségek teremtették meg. A tömeghadsereg irányítása, és harcban való eredményes tevékenysége szükségessé tette egy új hadseregszervezet kialakítását. Megalakultak az önálló seregtestek, a hadosztályok, hadtestek.
    Nagy változásokat eredményezett az új hadseregszervezet a harceljárásokban. Új elvek jelentek meg a menet, a táborozás, a támadás és a védelem végrehajtásának menetében. Napóleon hadosztály és hadtest szervezésű serege különösen nagy sikereket ért el támadásban, a csatatéren való összevonással, az erők összpontosításával. Hadereje inkább támadó volt, mint védő.
    Az új hadseregszervezés és harceljárások életre hívták a hadsereg ellátás új rendjét. Az eddigi bonyolult szervezést és nagy technikai hátteret igénylő raktárellátású logisztika feladatköre csökkent. A csapatok az élelmet rekvizíció útján szerezték be, táborozásnál nem használtak sátrat és egyéb elhelyezési anyagot. Ezek a változások csökkentették az utánpótlást szállító vonatok mennyiségét és az ellátás költségeit.
    A hadosztályok és hadtestek megjelenése megváltoztatta a vezérkar funkcióját. Napóleon vezérkara reszortfelelős tisztekből állt, a harc és harccal kapcsolatos tevékenységekben irányelveket, döntési vázlatokat dolgoztak ki. A harc vezetését azonban Napóleon nem engedte ki a keze közül. Hadosztályait vezető tisztjei közvetlenül tőle kaptak parancsot.
    Annak ellenére, hogy ez a hadsereg nagyon sok korszakalkotó újítást alkalmazott, egy bizonyos idő után elérte fejlettségének korlátjait. Azt, hogy ezeket a korlátokat nem tudta leküzdeni elsősorban a vezetésbeli hiányosságoknak köszönhette. A hadjáratok késői időszakában már a nagy mennyiségű embert mozgató hadosztály és hadtestparancsnokok nem tudtak megbirkózni azokkal a kihívásokkal melyet az állandóan változó harchelyzet idézett elő. Ha az alparancsnokok önállóságának mértékét növelte volna Napóleon - változtatva ezzel vezetési stílusán -, serege fel tudta volna venni a versenyt az őt legyőzőkkel.

Felhasznált irodalom
Julier Ferenc: A hadvezetés művészete, Magyar Szemle Társaság, Budapest 1931
Dr. Kocsis Bernát: Válogatás a burzsoá hadtudományi írásokból, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1985
Perjés Géza: Clausewitz, Magvető Könyvkiadó, Budapest 1983
Rázsó Gyula - Gottreich László - Honfi József - Windisch Aladárné: A hadművészet középkori és újkori klasszikusai, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1974


Jagadics Péter hallgató