Fórum 2000/11-12.

ZMNE honlapra
Tartalom

Távoktatás - divatirányzat vagy szükségszerûség?

A távoktatás
lehetõségei és szükségessége
a katonai felsõoktatásban


ELÕZMÉNYEK

A 80-as évekig Magyarországon a távoktatás elõzményeként a levelezõ (a tanár és a tanuló egyidejû jelenlétét nélkülözõ) oktatás volt széles körben alkalmazott. E képzési forma nem megfelelõ hatásfokkal mûködött, ezért még ma is sokakban bizalmatlanságot kelt a távoktatással szemben. Ezt a vélekedést erõsítik az üzleti alapon mûködõ, megfelelõ szakmai-módszertani, oktatásszervezési tudással és tapasztalattal nem rendelkezõ vállalkozások által szervezett "távoktatási" kurzusok is.

A távoktatással foglalkozó elsõ hazai konferencia (Tihany, 1974.) definíciója szerint:

"A távoktatás kötött (ún. zárt rendszerû), feszesen irányított tanulási folyamat, mely meghatározott (elõírt) és pontosan felépített ismeretek elsajátítására szervezõdik, meghatározott követelmények teljesítése érdekében. A tanulás irányítása arra törekszik, hogy a tanítási-tanulási folyamat megvalósulásának minden mozzanatát kézben tartsa, ide értvén a jártasságok, készségek kifejlesztését is, és a visszacsatolás-értékelés rendszerével megteremtse az önellenõrzés - ezzel pedig a tervszerû, eredményes továbbhaladás - optimális feltételeit."

A '70-es években a távoktatás alkalmazása szakemberek szûk körén belül maradt.

Az 1980-as években néhány szakember rendszeresen jelen volt a távoktatás európai konferenciáin. 1990-ben a Budapesti Mûszaki Egyetem szervezte meg az elsõ európai távoktatási találkozót: itt alakult meg a Budapest Platform, amelybõl egy év múlva létrejött az European Distance Education Network (EDEN), amely az International Council for Distance Education (ICDE) világszervezetet is képviseli Európában.

A Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium 1991-ben létrehozta a Nemzeti Távoktatási Tanácsot (NTT), a magyar távoktatás fejlesztésének tanácsadó-koordinációs testületét. A Tanács a fejlesztést nem az "Open University"-hez hasonló új intézmény alapításával kezdte el, hanem a meglevõ felsõoktatási intézmények bázisára épített országos hálózat kiépítésével. 1992-ben - önként vállalkozó egyetemek és fõiskolák közremûködésével - hat helyen jött létre Regionális Távoktatási Központ. 1997-ben a hálózathoz már tíz regionális központ tartozott (16 egyetemre kiterjedõen).

A központok kezdetben kész nyugati távoktatási modellek és tananyagok adaptációjára törekedtek; a nekik helyet adó felsõoktatási intézmények közegében azonban gyakran csak az eredeti rendszerbõl, azok összefüggéseibõl kialakított részek felhasználására tettek kísérletet. A gyarapodó tapasztalatok és tárgyi-technikai feltételek birtokában napjainkban a saját fejlesztés dominál.

A hazai fejlesztés mellett hamar megjelentek Magyarországon az európai távoktatási intézmények is (pl. az EUROCONTACT Nyitott Vállalkozó-képzõ és Üzleti Tanácsadó Kft. a brit Open University vegyesvállalata, az "Open University Open Business School" menedzserképzõ programját és módszerét adaptálta). Jelenleg mintegy 3000 felnõttoktatással, felnõtt szakképzéssel foglalkozó vállalkozás létezik Magyarországon, melyeket a Felnõtt-képzési Vállalkozások Szövetsége fog össze.

1992-ben Gábor Dénes Mûszaki Informatikai Fõiskola néven (alapítványi magániskolaként) létrejött az elsõ olyan önálló felsõoktatási intézmény, mely kifejezetten távoktatási formában szervezi képzéseit.

A távoktatás megismertetésében és magyarországi elterjesztésében nagy segítséget jelentettek az Európai Unió oktatásfejlesztési projektjei (1993- Pannonia Tempus JEP; 1994-95 folyamán egy 11 közép-kelet- és kelet-európai országra kiterjedõ Regionális Távoktatási PHARE-program indult; 1995-ben "A képzés és a gazdaság kapcsolatainak erõsítése" címmel indult Nemzeti PHARE-program, 1995- IDEAL "Integration of Distance Education at Advanced Level" program,…).

Magyarországon a '90-es évek végére a felsõoktatási intézmények bázisán kiépült egy országos távoktatási hálózat. Nemzetközi programok segítségével beindult a távoktatási oktatóképzés, központi támogatással elkezdõdött a regionális központok korszerû technikai felszerelése, hálózati csatlakozással a hazai és az európai informatikai rendszerekhez. Folyamatosan beindultak a távoktatást meghirdetõ kurzusok. A korábbi Munkaügyi Minisztérium által létrehozott Magyar Távoktatási alapítvány mellett a szakképzés távoktatási programjainak kifejlesztését jelentõs anyagi eszközökkel segíti az 1997 végén megalakított Nyitott Szakképzésért Közalapítvány (NYITSZAK).

Megállapítható az is (sajnos!), hogy kevés az igazán hatékony és a követelményeknek mindenben megfelelõ távoktatási program. A nyitott és távoktatás (ODL) koncepciója még nem vált széles körben elfogadottá. Sok helyen tapasztalható a fogalmak téves használata (pl. távoktatásnak mondják azt is, ha a hagyományos tankönyvek mellett videokazettákat is kiküldenek, vagy ha a féléves vizsgáztatás helyett szabadabb beszámolási lehetõséget adnak; folyamatos heti 1-2 napos oktatási kurzusokból álló képzést is neveznek távoktatásnak, stb).

A fejlõdést jelentõs mértékben akadályozza az, hogy jelenleg a távoktatás nem rendelkezik megfelelõ jogi háttérrel és finanszírozási rendszerének még az alapelvei is kialakulatlanok. Megoldásra vár a távoktatás sajátosságainak megfelelõ, a távoktatás összes szereplõjére kiterjedõ minõségbiztosítási rendszer kialakítása is. A korábbi koncepció a decentralizált fejlesztést szorgalmazta, azonban egyre szükségesebbé válik az Oktatási Minisztérium "háttérintézményi" és fejlesztési-koordinációs funkcióinak tisztázása is.

Az utóbbi években a szellemi erõforrások váltak a régiók, nemzetgazdaságok és a vállalkozások gazdagságát, sikerességét és versenyképességét leginkább befolyásoló tényezõvé. A tudás felértékelõdése a minõségi és a piaci igényeknek megfelelõ oktatás, a rugalmas képzési rendszer iránti igény növekedését eredményezte. Az ismeretek mennyiségének növekedése, a munkaerõpiac gyors változása, a gyakorlatban azonnal alkalmazható tudás megszerzése szükségessé teszi a teljes életen át tartó tanulást.

Magyarországon az ezredfordulót követõen a szakmaváltás gyakorisága az egyének szempontjából a mai 1,5-2-rõl feltételezhetõen az OECD által elõre jelzett 6-ra emelkedik. E folyamat eredményeként a közeli években hazánkban a 4 millió munkavállaló 15 százalékát kell évente átképezni. A Magyar Honvédség korszerûsítése, a professzionális hadsereg kialakítása során bevezetésre kerülõ, az 1/2000. HM rendeletben elõírt továbbképzési rendszerben ez az arány jóval nagyobbra prognosztizálható.

A TÁVOKTATÁS SZEREPÉNEK VÁLTOZÁSA

Az információs és kommunikációs technológia (IKT) robbanásszerû fejlõdése által kínált új lehetõségek, valamint a távoktatás módszertani fejlõdése új minõséget hoznak létre az oktatás, képzés és továbbképzés területén. Ennek következtében a távoktatás elfogadottsága az elmúlt néhány év alatt gyökeresen megváltozott. A távoktatás az Európai Unió szellemi erõforrás politikája központi komponenseinek egyike lett (pl. a távoktatás, a korszerû informatikai technológia oktatási alkalmazása a SOCRATES és LEONARDO programok központi része). A szellemi erõforrás-fejlesztés iránt a gazdaság és az állampolgárok oldaláról egyaránt megnyilvánuló, rohamosan növekvõ igényt stagnáló vagy csökkenõ költségvetési támogatás mellett a hagyományos oktatási rendszerben nem lehet kielégíteni. A megoldást a távoktatás kínálja.

A teljes életpályára kiterjedõ tanulás során egyre nagyobb részt tesznek ki azok a feladatok (pl. munka melletti továbbképzés), amelyek nem, vagy racionálisan nem végezhetõk el a hagyományos oktatási módszerek alkalmazásával. Megoldást itt is a tanuló önálló munkájára építõ, igen hatékony távoktatási módszerek alkalmazása jelenthet.

Az európai integrációs folyamatokra való felkészülésnek az oktatás az egyik legfontosabb eleme. Mivel a hallgatók döntõ többsége nem tud részt venni külföldi részképzésben, a diákok mobilitása helyett a tananyagok határokon keresztül történõ áramlásával lehet biztosítani az oktatás nemzetközivé tételét. A rohamosan fejlõdõ IKT az oktatás és képzés számára szinte beláthatatlan lehetõséget nyitott, melyeket csak a távoktatás képes kiaknázni.

A távoktatásban a tanár szerepe nélkülözhetetlen, de a hagyományostól eltérõ: fõ feladata a tanulók motivációja, tanulmányaik elõsegítése, szükség szerint szabályozása, a diákok közötti együttmûködés létrehozása, az ismeretek elsajátításának értékelése. Különválik tehát a tananyagok elkészítése, amely szakértõi csoportok tevékenysége és az oktatás folyamata, amely tutorok, szervezõk feladata.

Az önálló tanulást biztosító korszerû tananyagok alkalmazása, a tanár megváltozott szerepe, az önálló tanulás a hagyományos oktatásban elképzelhetetlen szabadságot és rugalmasságot biztosít a tanuló számára a tananyag tartalma, a tanulás üteme, idõbeosztása és helye tekintetében. Ez a rugalmasság a szellemi erõforrás-fejlesztés hatékony módszerévé teszi a távoktatást.

A korszerû távoktatás tartalmazza a konzultációs központot és a kiscsoportos intenzív bentlakásos formát is - tehát benne van a csoport motiváló ereje és az egymástól való tanulás lehetõsége is. Az ilyen fajta távoktatás minden más oktatási formánál jobban képes kiegyenlíteni, egyénileg irányítani, személyre szabni bizonyos tananyagokat és magát a követelményt is, így a távoktatás személy-központú is lehet, megcáfolva azokat a félelmeket, amelyek a mechanikus, személytelen, elidegenítõ hatásától tartanak.

A gondosan szervezett távoktatás összköltsége általában lényegesen kisebb a hagyományos képzésénél, azonban a költségek nagy része a tananyagok elkészítésével van összefüggésben, ezért a képzés elkezdése elõtt koncentráltan jelentkezik. A hagyományos képzés nagyobb költségei idõben széthúzva (részben a meglévõ infrastruktúra költségeiben és a munkatársak fizetésében, részben pedig a diákok kiadásaiban és kiesett munkaidejében) jelentkeznek.

Az IKT korszerû vívmányainak alkalmazása jelentõs többletbefektetés nélkül és a résztvevõk számára is sokkal olcsóbban teremti meg a felsõoktatási intézmények képzésébe való bekapcsolódás lehetõségét távoli földrajzi helyeken is.

A távoktatás mellet az egész életpályára kiterjedõ tanulás megvalósítása jelenti a legnagyobb kihívást a felsõoktatási rendszerek számára. Az a körülmény, hogy az egyén szakmai elõrehaladása tekintetében a kezdeti képzéssel összemérhetõ jelentõsége van a folyamatos továbbképzésnek, alapvetõen megváltoztatja a hagyományos oktatási rendszerek mûködését: a tanterveket, az elméleti és a gyakorlati képzés kapcsolatát, a felsõfokú kezdeti képzés idõbeni ütemezését. Az egyetemek fontos feladata lesz a dolgozók munka mellett folyó továbbképzése.

A TÁVOKTATÁS LEHETÕSÉGEI ÉS
SZÜKSÉGSZERÛSÉGE
A KATONAI FELSÕOKTATÁSBAN

A jövõ honvédségében a tiszti és tiszthelyettesi létszámarány változása jelentõsen átalakítja tevékenységük tartalmát. A tisztek esetében nõ az irányító, vezetõ szerepük, képzésük iránya, tartalma a gyakorlati tevékenységek oldaláról eltolódik az elméleti és a magatartástudományi - vezetõi területek irányába. A tiszthelyettesek végzik az operatív tevékenységek zömét, felkészítésük alapvetõen gyakorlati jellegû. Tekintettel a fejlõdés ütemére, jelentõs mértékben nõ a tudás amortizációja és nõ a rendszeres, számonkérhetõ és azonnal alkalmazható ismeretek szerepe: megnõ a rendszeres továbbképzések és az önképzés szerepe.

Az egyén szempontjából a tanulás és önképzés a pályán maradás és elõrejutás feltételévé válik. Az önképzés és tanulás befektetéssé válik, amelyre áldozni kell, és nem várható el, hogy teljes egészében a honvédség erõforrásaira épüljön. A tudás, a képzettség versenyhelyzetet teremt, amelynek révén - különösen a pályázati rendszer elterjedésével és szélesedésével - gyorsan változhatnak a függõségi viszonyok. A katonai, szakmai és nyelvi ismeretek mellett nõ az általános mûveltség szerepe a társadalom- és magatartástudományok területén.

A professzionális értékek irányába fejlõdõ honvédségben a szakmai képességek gondozása, fejlesztése stratégia feladattá válik. A szakmai hozzáértés és felkészültség, valamint a hozzájuk kötõdõ képességek lesznek azok, amelyek az elõrejutás és az ezzel párhuzamosan zajló szelekció alapját biztosítják. A honvédség szociális okok alapján nem folytathatja az intellektuálisan vagy képességeikben lemaradók foglalkoztatását, ugyanis ezzel növeli mások terhelését, csökkentve így fejlõdésük esélyét. A szûkülõ létszám és a helyettesíthetõség csökkenése megnehezíti a tartós vezénylést, ezért a továbbképzések során megnõ a távoktatás, az önképzés és a folyamatos tanulás szerepe.

A honvédség prognosztizálható szakember szükséglete a legtöbb területen nem igényli alapképzés szervezését, itt a pályázati vagy más úton megvalósuló átképzés szerepe nõ meg. A hadsereg átalakulása megköveteli új szakmák megjelenését és az ezekre történõ felkészítés megszervezését, mivel az Országos Képzési Jegyzékben jelenleg elfogadott szakmák nem adnak releváns ismereteket. A megrendelõi igények gyors változása megnöveli az alkalmazók és a képzést végzõk együttmûködésének szerepét és jelentõségét.

A katonai hivatás gyakorlása oldaláról elõtérbe kerül a "tudásmenedzsment" speciális katonai formációja, mint az átalakulásra történõ felkészítés teoretikus bázisa azért is, mert a hadseregek közvetlen alkalmazása helyébe egyre inkább új szervezeti funkciók kerülnek, és ezen ismereteket elõre tekintve, jövõorientáltan kell fejleszteni. Megjelenik az a kulturális dimenzió, amely egyrészt más nemzetiségûekkel történõ együttmûködésben, másrészt idegen (külföldi) közegben végzett munkában jelenik meg - az új szituáció új magatartásformákat vár el.

A szervezeti változások és az IKT rohamos fejlõdése következtében átalakul a képzés eszközrendszere, módszertana és didaktikája:

a képzésre fordítható költségek és az oktatók terhelhetõségének korlátjai, a helyettesítés nehézségei miatt csökken az összevonások, a hosszú idejû beiskolázások aránya, megnõ a távoktatás és az önképzés szerepe, melyek megkövetelik a korszerû információhordozók és oktatástechnikai eszközök kidolgozását és alkalmazását, a multimédia szakmódszertanba illesztését, és a tananyagok hálózaton keresztül a felhasználók igényei szerinti hozzáférhetõségének biztosítását. Mindenképpen célszerûnek látszik egy tutori/mentori hálózat kiépítése;

megnõ a "csapatelõadók" szerepe, különösen a gyakorlati foglalkozások szervezésében és vezetésében;

felmerül - különösen vezetõi és kis létszámú szakmai beosztások esetében - a személyes, egyéni felkészítés igénye;

a rövid idõigényû és nagy létszámú továbbképzések megkövetelik egy mobil és rugalmas továbbképzési rendszer szervezeti, személyi és technikai kialakítását, melyben vagy az oktatókat kell "mozgatni", vagy virtuális képzési központokon keresztül kell biztosítani a(z) (ön)képzést. Ez feltételezi az alakulatok/továbbképzési központok tantermi/informatikai ellátottságának biztosítását és fejlesztését;

a haditechnikai eszközök ára és a legtöbb eszköz mennyisége kizárja, hogy a tanintézetek oktatási célra kapjanak belõlük, ezért megnõ a külföldi és a csapatfelkészítés szerepe;

az IKT eredményeképpen kialakul és rohamosan fejlõdik a virtuális tanulási környezet.

A felsõoktatás strukturális területen (a termelõi és a szolgáltatói szféra arányának változása, a piac szerepének jelentõs növekedése, verseny az oktatásban) és tartalmi kérdésekben (változnak a szakemberekkel kapcsolatos igények, nõ a gazdasági, gazdálkodási, menedzseri ismeretek iránti igény, felértékelõdik a kommunikációs készség - idegen nyelven is, nemzetközi szereplésre kell szakembereket képezni, fel kell készülni az élethosszig való tanulásra) történõ átalakulásának nemzetközi tendenciája, mûködési feltételeinek alapvetõ módosulása erõsen hat a hazai viszonyokra is.

Ezek a társadalmi hatások teljes terjedelmükben és hatásukban felerõsödve jelennek meg a katonai felsõoktatásban. Már ma is jelentõs lemaradásunk van ezeken a "relatíve" új területeken. A civil egyetemek létrehozták továbbképzõ központjaikat, ezek intenzíven dolgoznak az új módszerek elterjesztésén. A külföldi tõke is megjelent az oktatási piacon (OMEGAGLEN; EUROCONTACT, EDE Hungary, …). A versenyt a társadalmi-gazdasági változások várhatóan tovább fogják élezni. Az állomány felkészítése során figyelmet kell fordítani arra is, hogy a hivatásos katona pályájának adott szakaszán a civil életbe történõ kilépést piacképes tudás kialakításával meg kell könnyíteni.

FELADATAINK

A távoktatás során a képzési szolgáltatásnak és az oktatócsomagnak egyrészt a képzést finanszírozó igényeinek (kimeneti szint, teljesítési kritériumok, a tanulás idõtartama, szervezési, idõbeosztási, közlekedési feltételek), másrészt a tanuló igényeinek (tanulási stílus, a tanulás ütemezése, a tananyag csoporto-sítása, az ellenõrzés módja, ideje, a tananyag kivitele, kényelmes elérhetõsége, pl. megfelelõ médium választásával) is meg kell felelnie. Tehát tisztázni kell, hogy: kiket, mire, mennyi idõ alatt, hol, milyen létszámban kell oktatni. Mindezek után lehet és kell kidolgozni:

a képzési programokat;
a színvonalas képzéshez szükséges tananyagokat;
a sikeres távoktatáshoz elengedhetetlenül szükséges tanulói támogatási rendszert;
a minõségbiztosítási rendszert;
az értékelési rendszert;
a távoktatási rendszer szervezõi-adminisztrációs szervezeti struktúráját;
a megvalósítás anyagi fedezetének megteremtését.

Mindenkiben, aki a távoktatásban részt vesz, tudatosítani kell, hogy ez az oktatási forma minden elemében gyökeresen eltér minden eddigi "hagyományos" képzési formától (oktatási/tanulási módszer, tananyag, tanuló, tanár, felkészülés, értékelés, szervezés,…), ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a távoktatási szakemberek képzésére (szervezõk, tananyagkészítõk, tutorok/mentorok, adminisztrátorok,…)!

A siker elengedhetetlen feltétele továbbá az elkötelezettség és a távoktatás filozófiájának megértése, elfogadása és szakmailag helyes, következetes alkalmazása (kényszerbõl senki sem fog és nem is tud jó tananyagot készíteni!).

A fentiek tükrében az egyetemünkön megalakult Távoktatási koordinációs csoport jelenlegi legfontosabb feladatai:

a távoktatásban való reális részvételi lehetõségek felmérése tanszéki szintig (személyi feltételek, szakmai felkészültség, meglévõ tananyagok eladhatósága akár az MH, akár külsõ megrendelõ részére,…);

a honvédségen belüli és külsõ már meglévõ, látens és potenciális igények felmérése a ZMNE távoktatásos képzési kurzusai iránt;

távoktatási kínálat kialakítása;

javaslat középtávú egyetemi távoktatási stratégia elfogadására az Intézményi Tanács részére;

a középtávú stratégiának megfelelõ személyi-szervezeti-felkészítési elgondolás kialakítása (távoktatási szakemberek felkészítése/továbbképzése, önálló szervezeti alrendszer kialakítása- vagy megbízásos alapon történõ mûködés, oktatócsomag-készítés technikai feltételei, pénzügyi fedezet biztosítása…).

ÖSSZEFOGLALÁS

A Magyar Honvédség korszerûsítése, a professzionális hadsereg kialakítása az állomány ismereteinek folyamatos frissítését követeli meg. A rendelkezésre álló pénz- és anyagi eszközök mennyisége, az oktatás személyi feltételeinek és infrastruktúrájának koncentráltsága, a speciális katonai-szakmai ismeretek iránti követelmények és az alacsonyabb létszámból eredõ nehéz helyettesíthetõség miatt a hagyományos, tanfolyam-rendszerû, "bentlakásos" képzési formák aránya várhatóan jelentõsen csökkeni fog akkor, amikor a szervezett át- és továbbképzések iránti igény erõteljesen megnõ. A hagyományos képzés ennek a kihívásnak nem tud megfelelni, ezért a Magyar Honvédség részére szükségszerû, a ZMNE részére pedig létkérdés az új tanítási/tanulási módszerek, eszközök és médiumok igénybevétele, illetve bevezetése, alkalmazása és elterjesztése. A távoktatás nemzetközi és hazai téren egyaránt bizonyította, hogy az általa biztosított relevancia, minõség, kiegyenlített tartalom és színvonal, magas költséghatékonyság és az otthoni, rugalmas tanulás lehetõsége biztosítja a szükséges ismeretek megszerzését és folyamatos frissítését, a tanulást a kényszerbõl az emberek mindennapos tevékenységévé, az életforma szerves részévé alakítja át.

Vörös Miklós mk. alezredes
Repülõtiszti Intézet