Fórum 2000/4.

ZMNE honlapra
Tartalom

TUDÓSÍTÁS
A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG KÜLDÖTTGYÛLÉSÉRÕL



A Magyar Hadtudományi Társaság 2000. március 31-én megtartotta évi rendes küldöttgyûlését a ZMNE dísztermében. A gyûlés Dr. Szabó József elnök megnyitó beszédével kezdõdött. Elsõ tényleges napirendi pontként az elnökség beszámolójának megtárgyalására került sor. A kiadott beszámoló rögzíti a Magyar Hadtudományi Társaság 1999. évben végzett tevékenységének legfontosabb részleteit és adatait. Kiemeli, hogy az MHTT az 1999. évben összességében eredményesen tevékenykedett. A pénzügyi nehézségek részben megszûntek, a Társaság anyagi háttere, a tudományos tevékenység anyagi alapjai jelenleg biztosítottak.

A fõ figyelem a honvédelemmel, a haderõreformmal, NATO-hoz való csatlakozással, a nemzeti biztonsági-, valamint a nemzeti katonai stratégiák kidolgozásával kapcsolatos kérdések köré összpontosult. Az éves tervben szereplõ központi rendezvények, a szakosztályok által tervezett fórumok, tudományos ülések és konferenciák túlnyomó többsége meg lett tartva.

A Társaság elismertségét bizonyítja, hogy az MHTT mûködését mind az Országgyûlés illetékes bizottsága, mind a Magyar Tudományos Akadémia támogatta. Az MHTT egyes tagjai szakértõként dolgoznak az Országgyûlés Honvédelmi Bizottsága mellett. Több tagtársunk résztvesz az MTA IX. osztályába tartozó Hadtudományi Bizottság, valamint az MTA II. osztálya Hadtörténeti Albizottsága munkájában. A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar a haderõreform és a haderõfejlesztés tudományos kérdéseinek kidolgozásánál számított a Társaság munkájára és továbbra is támogatják tevékenységünket. Az MHTT számos tagja rendszeresen elõad a különbözõ hazai egyetemeken és fõiskolákon, s többen valamely fontos beosztásban dolgoznak.

Jó a kapcsolatunk a különbözõ, a hadtudománnyal, a rendvédelemmel, a határõrizettel, a vám- és pénzügyõri tevékenységgel foglalkozó tudományos mûhelyekkel. Kedvezõ változás következett be a belügyi szervekkel való kapcsolat területén is.

A Társaság hadtudósai továbbra is aktívan kapcsolódnak be a Magyar Tudományos Akadémia által kiírt OTKA pályázati rendszerbe, illetve folytatják a korábban elnyert pályázat alapján a kutatómunkát. Szakértõink résztvesznek a különbözõ pályázatok, tanulmányok elbírálásában. A Társaságunk pályázati felhívására készített tanulmányok döntõ többsége elérte az elvárt tudományos színvonalakat.

Az MHTT két klubja - a Kiss Károly Hadtudományi- és a Láhner György Haditechnikai Klub - mint a Társaság vitafórumai nagyon hatékonyan és igényesen végezték feladataikat.

A Társaság szervezeti életérõl megtudhatjuk, hogy a tagság létszáma 746 fõ.

Újjáalakult a Belügyi Szakosztály, megindította szervezett tevékenységét az 1998. decemberében megalakult Tüzér Szakosztály, s szünetelteti tevékenységét az Egészségügyi Szakosztály. 1999. október 8-án megalakult a Társaság Debreceni Területi Tagozata 15 fõ alapító taggal. Jelenleg három szakcsoportja - a hadtudományi, a belügyi, valamint a biztonságpolitikai, harcászati-hadmûveleti és logisztikai - mûködik.

A propaganda- és sajtómunkáról szóban a beszámoló megállapítja, hogy személyes munkakapcsolatok alakultak ki a tájékoztatás területén dolgozó írott- és elektronikus média szerkesztõségeivel, bár a sajtó felé nyitás - egyenlõre - még nem hozott áttörést.

A "Hadtudomány" címû folyóirat a Társaság fórumaként ez évben is jól funkcionált, színvonala, kulturált kivitelezési formája megfelelt a követelményeknek.

A napirendi ponthoz fûzött szóbeli kiegészítésében az elnök elmondta, hogy a MHTT 1990-ben alakult, így az idén lesz tízéves. A Társaság a 10 éves tevékenységérõl egy könyvet kíván megjelentetni.

Megemlítette, hogy a jelenleg is tartó stratégiai felülvizsgálat tárgyában a Társaság nem kapott tájékoztatást, illetve felkérést sem valamely részfeladat elõkészítésére. A tájékozódás érdekében a Társaság célja az illetékes katonai vezetõk meghívása.

Ezután került sor dr. Turák Jánosnak, a Felügyelõ Bizottság elnökének beszámolójára, amely megállapította, hogy a Társaság a szabályoknak megfelelõen mûködik. A pályázatok elbírálása rendben megtörtént. A gazdálkodás szabályait betartották. A Társaság életérõl szólva kiemelte a nemzetközi kapcsolatok megteremtésének fontosságát.

Dr. Várhegyi István, az Etikai Bizottság elnöke beszámolójában kiemelte, hogy a Bizottság érdemben csak azokkal a bejelentésekkel tud foglalkozni, amelyek írásban beérkeznek. Megállapította, hogy a Társaság etikai közéletében különösebb probléma nem merült fel.

A hozzászólások után a küldöttgyûlés az Elnökség beszámolóját egyhangúlag, a Felügyelõ Bizottság és az Etikai Bizottság beszámolóit egy-egy fõ tartózkodása mellett elfogadta.

A szünet után került sor a 2000. évi Munkaterv megvitatására.

Dr. Szabó József a munkatervhez szóbeli kiegészítést fûzött. Megemlítette, hogy az elnökség úgy látja, hogy csupán a nagy kérdésekrõl célszerû konferenciát szervezni, inkább kerekasztal-beszélgetésekre kell a hangsúlyt fektetni.

A pénzügyi kapcsolatokhoz hozzászólva Gruber Nándor gazdasági elnökhelyettes elmondta, mivel a korábbi patriarchális rendszer megszûnt, ma már fel kell kutatni és meg kell nyerni a különbözõ pályázatokat ahhoz, hogy legyen a Társaságnak tõkéje. Fontos, hogy a szakosztályok is törekedjenek különbözõ pályázati, sõt szponzori lehetõségek felkutatására.

A hozzászólások után a küldöttgyûlés a 2000. évi munkatervet elfogadta, majd egyéb kérdések megtárgyalása után a küldöttgyûlés befejezõdött.

Buknicz Ferenc õrnagy