Fórum 2000/4.

ZMNE honlapra
Tartalom

KÉSZÍTSÜNK OKTATÓFILMET?
III. RÉSZ

kamera



A jelen mindennapjainak hatalmas léptékû, embert próbáló változásai és az ezzel járó munkahelyi és személyes problémák bizonyára már elhalványíthatták azokról a régi idõkrõl az emlékeket, mikor a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) jogelõdjében az Akadémián (ZMKA) a hetvenes évek végén megkezdõdhetett a tanulmányi osztályon az ún. videózás. Természetesen - mint ahogy az általában lenni szokott a kezdetekkel - szerény személyi és technikai keretek között, egy fõmunkatárs, névszerint Blazsevszki Imre okl. mérnök foglalkozott - egyéb elfoglaltságai mellett - ezzel a tevékenységgel is egy akkor még korszerûnek számító BETAMAX kamerával és "ad hoc" gyártási jelleggel, viszont azzal a nem csekély reményekkel kecsegtetõ elhatározással, hogy ha az új készülék beválik, mint oktatást segítõ eszköz, akkor egy nagyobb szervezeti keretben késõbb talán egy videóstúdió alapját is meg lehetne teremteni. Azt, hogy ezek a remények mennyire igazolták az akkori elvárásokat az is bizonyítja, hogy rá nemsokára a híradó tanszéken is szükségessé vált egy ugyanilyen berendezés beszerzése, sõt Pesta Imre alezredes úr vezetésével kezdett már körvonalazódni egy BETAMAX rendszerû videóstúdió megvalósításának gondolata is. E két nagyszerû terv megfogalmazódását valószínûleg az a tény is inspirálhatta, hogy egyrészrõl akkoriban a ZMKA hagyományosan a legellátottabb volt - felsõoktatási viszonylatban - az audiovizuális és oktatástechnikai berendezések egy tanulócsoportra jutó biztosítottsága terén, másrészrõl a tananyagok fejlesztése során a szemléltetési igény területén is elérkezettnek látszott az idõ a hagyományosan szerkesztett, filmszerû programok - a nyers kamerafelvételeknél többet nyújtó - oktatófilmek elkészítésére és a tanórákon való hatékony felhasználására. Ezt az utóbb említett progressziót természetesen nem csak az intézmény belsõ igényei parancsolták, hanem mint ahogy azt már a sorozat második részében is említettem, erre az idõre tevõdik az a korszak is, mikor a környezõ felsõoktatási intézményekben, a videótechnika gyors fejlõdésének köszönhetõen sorra megteremtõdtek az oktatási segédanyagokat gyártó videóstúdiók létrehozásának feltételei. Az 1970-es évek végén a MN-ben végbemenõ újabb haderõreform és a nyomában járó rekonstrukciós elképzelések természetesen hatással voltak a felsõfokú katonai tanintézetekre is, így nálunk is megindulhatott a nagyobb léptékû, az oktatást már az akkori legmodernebb híradásipari és videótechnikai berendezésekkel is kiszolgálni képes kabinetrendszerû képzés új alapokra való helyezése, hathatós fejlesztése. A nagyszabású tervekben - amelyekbõl a napjainkra már megvalósult új épületeken kívül - szerepelt többek között egy nagy tantermi épület, egy uszoda, valamint más kiszolgáló modern mûhelyrészlegek létesítése is, sok más egyéb mellett, tervbe volt véve egy, az akkori legkorszerûbb videó rendszertechnikai igényeket is minden tekintetben kielégíteni képes stúdió létrehozása a II. épületben, a mai szolgálati könyvtár helyén. Feladata elsõsorban annak a 38 szakkabinetnek videó oktatófilmekkel való ellátása lett volna, amelyek ekkorra már figyelemre méltó oktatás-módszertani hagyományokkal rendelkeztek és a felsõfokú katonai szakismeretek átadásában meghatározó szerepet játszottak képzési rendszerünkben. A stúdió mindennapi tevékenységéhez tartozott volna még az intézmény aktuális eseményeinek a rögzítése és archiválása is. A gyakorlati megvalósítás 1981-ben vette kezdetét, mikor megalakult az Oktatástechnikai és Bázis-fejlesztési Osztály, azaz az OTBFO, amelynek keretén belül 1986-ban került felállításra az a videócsoport (7 fõvel) amelynek az átszervezések utáni egyre fogyatkozó állománya (jelenleg 2 fõ) még a mai napig is mûködteti ezt a részleget, reméljük valamennyi egyetemi polgár javára és megelégedésére.

Azt, hogy a kezdetektõl mi miért történt és a mai helyzet hogyan alakulhatott így ki, és mind eközben milyen eredményeket sikerült elérnünk, ez kinek, vagy kiknek volt köszönhetõ, úgy gondolom érdemes lesz legalább egyszer röviden leírni, hátha a megismerés újabb támogatókat, de fõleg vállalkozó szellemû tanár kollégákat csalogat az oktatófilmeket gyártók és felhasználók táborába.

A ZMNE Videóstúdiója - mint ahogy azt már említettem - 1986-ban a ZMKA parancsnokságának egyetértésével és támogatásával alakult meg és létrejöttét ugyanaz a Blazsevszki Imre õrnagy segítette gyakorlatilag is megvalósítani, aki annak idején még polgári alkalmazottként a tanulmányi osztályon ezt olyan eltökélten eltervezte. Sok múlott rajta, hiszen a videótechnikai berendezések rendkívül borsos árkategóriát képviseltek már abban az idõben is és az OTBFO -n nem mi voltunk az egyetlen beruházást igénylõ részleg. Közben a tanszékek szakkabinetjeiben sorra kiépültek azok a videó rendszerek és képvisszaadó eszközök, amelyek már fogadhatták volna a stúdió által készített katonai szakanyagokról forgatott videó felvételeket. Az elsõ komolyabb stúdiófejlesztés 1987-ben következett be, mikor egy VHS editáló berendezést és egy a meglévõknél már modernebb (CCD-s) M-7 tip. videokamerát sikerült beszereznünk. Ekkorra már egyre nyilvánvalóbbá vált számunkra is, hogy az a stúdió, amelyet a rekonstrukciós elképzelések során elterveztek - ismert objektív okokból - nem valósulhat meg és ezért a jövõben a technikai fejlesztés és az anyagi lehetõségek koordinálása területén rögtönözni leszünk kénytelenek. Az a szûk kis technikai helyiség a lejtõs tanterem fölött, kezdetben úgy költöztünk be, mint ideiglenes elhelyezés, végül is állandó munkaterületünkké vált és egy lassú, de permanens szakmai és technikai elõrejutásra rendezkedtünk be, aminek úgy gondoltuk idõvel az lesz a kifejlete, hogy a ZMKA a végén egy jól felszerelt és megfelelõen kiképzett személyzettel rendelkezõ, professzionális oktatófilmeket és programokat elõállítani képes videóstúdió birtokosává válik. Az elsõ komolyabb filmpróbálkozások létrejötte dr. Simon Sándor altábornagy, dr. Turcsányi Károly ezredes és Havas Mihály nyá. alezredes tevékenységéhez fûzõdik, akik elsõként próbáltak meg pénzügyi, finanszírozási alapot teremteni az elkészülendõ filmek forgatókönyveinek megírására és kivitelezhetõségének elõsegítésére, eseti tiszteletdíjak odaítélésével, majd késõbb az újítási mozgalom anyagi kereteit felhasználva támogatták az oktatófilm gyártás ügyét. Az így biztosított alkotási lehetõségek birtokában ezután már évente 1-2 filmet el tudtunk készíteni úgy, hogy a munkálatok nagy részét munkaidõn kívül végeztük el. Ez a gyártási tevékenység abban az idõben rendkívül sokat jelenthetett volna - ha a tanári állományt szélesebb körben sikerült volna meggyõzni elõnyeirõl - úgy a stúdiónak, mint az oktatástechnika helyi fejlõdésének, de az egész akadémiai oktatás ügyének is, hiszen az a tény, hogy ez a tevékenység már intézményesített kereteket kaphatott jelezte, hogy új idõk küszöbéhez érkeztünk és a szemléltetõ oktatóprogramok elkészítése területén éppen olyan, a régiektõl merõben eltérõ lehetõségek kopogtatnak, mint amilyeneket napjainkban a számítógépes és a multimédiás tansegédletek nyújtanak, vagy nyújthatnának oktatóink és hallgatóink számára. Azt, hogy a dolgok mégis csak úgy történtek, ahogy azt sokunk itt az egyetemen megélte, úgy gondolom szintén elsõsorban objektív okokra vezethetnénk vissza,- amelyekre a cikk terjedelmének korlátozott lehetõsége miatt nem térnék ki - azt viszont mindenképpen kiemelném ebbõl a korszakunkból, hogy a rendszerváltást követõ átszervezések folyamán az oktatófilm gyártás területén Blazsevszki õrnagy támogatásával egy olyan presztízsre sikerült szert tennünk - legalább is szeretnénk ezt hinni - aminek hatására alosztály szintû szervezetté válhattunk és méltó helyünkre, az oktatás szervezéshez, a tanulmányi osztály alárendeltségébe kerülhettünk.

Ezt követõen nemsokára felszereltségünk is bõvült 2 db MS-4 típusú, már S-VHS komponens jelet is rögzíteni képes kamerával, amely a filmkészítés rögzítési oldalánál mutatkozó technikai hiányosságainkat egy idõre megoldotta. Hirtelen kapott önállóságunkat arra próbáltuk felhasználni, hogy kifejlesszük magunkban azt a készséget, hogy napi feladataink elvégzése mellett egyre több oktató, ill. ismeretterjesztõ filmet legyünk képesek készíteni. Ezt 1993-ra annyira sikerült felfuttatnunk, hogy 1995 májusáig a tanszékeknek 6db teljesen S-VHS technikával készített jó képminõségû filmet sikerült átadnunk:

A Magyar Királyi Honvédtüzérség története /1993./;
A tábori tüzérség 94 /1994./;
A Magyar Királyi Honvédlégierõ története /1994./;
A Magyar Honvédség Harckocsizó Csapatai /1994./;
A Magyar Honvédség Gépesített lövész Csapatai /1995/;
A Magyar Honvédség Története I.-II. (1945-1956) /1995/.

Mivel akkor még nem rendelkeztünk S-VHS utómunka stúdióval, ez csak úgy volt lehetséges, hogy megkerestük a fegyvernemi fõnökségeket és kihasználva az akkori - a honvédségnél még mai napig is tartó - krónikus oktatófilm hiányt, megbízást kértünk ezeknek a filmeknek a legyártására, amelyeket aztán a Rendõrtiszti Fõiskola Videóstúdiójában le is gyártottunk és - különösen a fegyvernemi filmeket- hadsereg szerte terjesztettük a hallgatók körében (természetesen díjmentesen). Közben eredményesen elvégeztem a felsõfokú operatõr-szerkesztõ és stúdióvezetõi iskolát, majd ezt követõen még ebben az évben alosztályunkat áthelyezték és - mivel régi fõnökünk és pártfogónk ekkorra már nyugdíjban volt - nem sokra rá leszervezték a stúdiót körülbelül az asztalosmûhely szintjére. Nem szívesen mondom ki, de az Oktatástechnikai osztály új vezetõje, akinek alárendeltségébe helyezték a videós részleget, egyszerûen képtelen volt felmérni ennek a tevékenységnek az egyetemi oktatásban betöltött szerepét és megpróbálta a stúdió munkáját súlyos pressziókkal minden szakavatottság nélkül, úgy leszabályozni, hogy nem hagyott más kiutat számunkra, mint a nyílt kiállást addigi eredményeink mellett. Mindezek ellenére azért még ennek az évnek a végén sikerült elkészítenünk a vezérkari osztály részére dr. Héjja István ezredes rendezésében a HADMÛVELETI SZEMREVÉTELEZÉS HELIKOPTEREKKEL (1995) címû filmet. Ezt követõen termelékenységünk kissé visszaesett, ami nem csak az elõbb említett sajnálatos okokra volt visszavezethetõ, hanem arra is, hogy VHS utómunka berendezésünk erre az idõre már teljesen elavult és egyre inkább alkalmatlanná vált feladatai végrehajtására. Mivel úgy éreztük, hogy az egyetem vezetése, ha hallgatólagosan is, de támogatja munkánkat, továbbra is mereven ellenálltunk mindenféle szakmai belekontárkodásnak a stúdiót érintõ feladatokba, és ha nehezen is, de 1996-ban a tüzér tanszéknek sikerült 2 db filmet is elõállítanunk: A GÉPESÍTETT LÖVÉSZZÁSZLÓALJ VEGYES PÁNCÉLTÖRÕ ÜTEG és a 9K-113 IRÁNYÍTHATÓ PÁNCÉLTÖRÕ RAKÉTAKOMPLEXUM címû módszertani oktatóprogramokat, amelyek rendezõje dr. Sajtos Sándor alezredes volt. Az 1997. év filmtermése ugyancsak 2 film volt. Dr. Héjja István ezredes és a Dr. Réger Béla alezredes rendezésében készült: AZ IFOR MAGYARORSZÁGON címû és a FEJEZETEK A MAGYAR HADIJÁRMÛ ÉS FEGYVERGYÁRTÁS TÖRTÉNETÉBÕL címû film, amelynek rendezõje dr. Kovács Vilmos õrnagy fõmuzeológus volt. Még ebben a tanévben teljesen tönkrement az editáló berendezésünk, így javaslatunkra és Dr. Szabó Miklós rektor személyes közbenjárására beszerzésre került egy alig használt, 95-ös, digitális D-Vision "PostSuite"-ra telepített, OnLine szoftver, broadcast minõségû, non-lineáris, PC rendszerû editáló berendezés, amely 3.51-es Windows NT operációs rendszer alatt fut. Ez az alkalmi vétel lehetõvé tette, hogy immáron teljesen S-VHS minõségben készülhessenek egyetemünkön is az oktatófilmek etalon példányai, amelyekrõl jó VHS minõséget tudtunk biztosítani tetszõleges példányban a felhasználó tanszékeknek, vendégeinknek, ill. a velünk együttmûködõ társintézményeknek.

Az év végére Havas Mihály nyá. alezredes mandátuma lejárt és az újítási bizottság ügyeit más vette át. Elsõ dolga az volt, hogy a filmgyártást számûzte az újítási lehetõségek közül, így tulajdonképpen egy kis idõre meg is szünt a film forgatókönyvírás. A holtpontról való kimozdulást a 289/1998. számú rektori intézkedése hozta, amely szabályozta a szinopszis és forgatókönyvírástól a film kivitelezéséig az összes gyártási munkafázis engedélyeztetésének procedúráit, beleértve az erre a célra biztosított honoráriumok kifizetésének szabályzóit is, és az egész ügy mentorává Dr. Szilágyi Tivadar ezredes, tudományos rektor-helyettest jelölte ki. Támogatásával még ennek az évnek a végén elkészült a többi fegyvernemi film mintájára, de videótechnikailag kidolgozottabb formában, dr. Sajtos Sándor alezredes rendezésében a PÁNCÉLTÖRÕ TÜZÉRSÉG 98. címû film, amelynek szereplõ gárdáját a concurs filmhez hasonlóan már majdnem 100%-ban a tüzér tanszék végzõs hallgatói alkották. Ez egy részrõl egy új gyártási attitûdbõl fakadó szempont is volt, aminek eredményeként a mai napig is mind nagyobb mértékben próbáljuk bevonni hallgatóinkat az oktatófilmek gyártási periódusaiba, segítve õket a kamerák elõtti megnyilvánulások stresszhelyzeteinek feloldásában. Más részrõl, hogy begyakorolhatják és egy felvétel kötöttségei közepette eljátszhatják, majd késõbb visszanézhetik egy komplett filmben önmagukat jövõbeni beosztásukban, azt hiszem kari szinten is rendkívüli élményt jelenthetne minden tisztjelölt számára. Persze ez csak akkor mûködik, ha a film hiteles, a szereplõk jól, fegyelmezetten és szabályosan játsszák szerepeiket, a forgatás jól elõkészített és technikailag megfelelõen kivitelezett, valamint kifogástalan az utómunka elvégzése is, de engedelmükkel nem szeretnék itt belevágni a sorozat következõ témájába. Az 1999. év elsõ felében ismét régi megrendelõnk, a tüzér tanszék részére készítettük el a FEDETT TÜZELÕÁLLÁSOK FELDERÍTÉSE címû filmet, amelyet Fodor Mihály alezredes rendezett, majd ezt követõen november végére befejeztük Dr. Réger Béla alezredes filmjét is, amely a logisztikai tanszéktõl A MAGLITE PROGRAM I. címet kapta. Természetesen a fent megnevezett alkotásokon kívül több bemutató és rendezvény kisfilmmel, valamint rengeteg esemény megörökítésével (1985-tõl - 2000-ig) gazdagítottuk archívumunkat. Végül, de nem utolsósorban itt szeretnénk köszönetet mondani a filmek lektorainak is (általában a megrendelõ tanszékek vezetõi voltak) akik szakértelmükkel jóindulatúan segítették az alkotó közösségek munkáit.

Az elsõ két részhez hasonlóan remélem itt a mi valamivel szerényebb példánkban is tetten érhetõ volt az a fajta alkotói élni akarás, amely mindig is jellemezte ezt a mûfajt. Természetesen ez csak addig tartható fenn - akár nagyban, akár kicsiben - amíg lesznek, akik szakszerûen csinálják, és fõleg lesznek, akik figyelik és támogatják ezt a tevékenységet. A kettõ egymás nélkül nem létezhet. Az oktatófilmgyártást, mint pedagógiai módszertani eszközt a jövõben sem ejthetjük ki a kezünkbõl. Az elkövetkezendõkre utalva nyugodtan elmondhatjuk: minél több igényes film fog készülni egyetemünkön ez annál több jobbító tapasztalatot fog jelenteni számunkra arra nézve, hogy egyszer sikeresen léphessünk ki megszokott kereteinkbõl és "kint" is megmutathassuk magunkat. Csináljunk oktatófilmet! Hogy hogyan? Nagyon egyszerûen, de ezt majd a következõ részben beszéljük meg.

Paulov Endre