Fórum 2000/4.

ZMNE honlapra
Tartalom

AZ ÁRPÁD-VONAL
SZAKMAI SZEMMEL
(1940-1944)




A Magyar Hadtudományi Társaság Mûszaki szakosztálya konferenciát szervezett, melynek témája "Az Árpád-vonal szakmai szemmel" volt. Az elõadás megtartására Dr. Szabó József János alezredes, egyetemi docens urat kértük fel, aki közismerten szakértõje a témának.

Az alábbiakban az elõadáson elhangzottakat szeretném Önökkel megosztani, mivel errõl a II. világháborús erõdítési rendszerrõl még az erõdítõ szakemberek is keveset tudnak.

"Minden ország védelmének megtervezésénél, megszervezésénél elsõdleges szerepet játszanak az adott földrajzi viszonyok. Mind a stratégia (hadászat) mind a taktika (harcászat) kiinduló pontja a terep, ahol a szembenálló felek megvívják a fegyveres küzdelmet. A honfoglalás óta esetünkben ez a terep a Kárpát-medence volt. A Kárpátok nyújtotta természetes védõvonal mindig kiemelkedõ szerepet játszott hazánk védelmi stratégiájának kidolgozásában. A magas hegyek, a keskeny völgyek szinte kínálják az erõdítés alkalmazását, de nem mindegy, hogyan használja ki a katonai vezetés ezt a természet adta lehetõséget. Mind a stratégiának, mind a taktikának a lehetõ legnagyobb összhangban kell lennie a földrajzi adottságokkal, mert ez dönti el az országerõdítés célszerû vagy célszerûtlen voltát."

"Visszaemlékezésekben, hadtörténelmi tankönyvekben, összefoglaló munkákban, - amelyek a Magyar Királyi Honvédség harcairól szólnak - gyakran olvashattunk az Árpád-vonalról, mint fontos erõdvonalról, amit 1940-tõl 1944-ig terjedõ idõszakban a Keleti-Kárpátokban épített ki a magyar hadvezetés az ezeréves határok védelmére.

A Hadtörténelmi Levéltárban hiába is keresünk azonban adatokat az Árpád-vonalra vonatkozóan, nemigen találunk. Csak elszórtan vannak utalások a vezérkar, a HM tájékoztatóiban és a beküldött jelentésekben. Az Erõdítési Parancsnokság irattára a háború folyamán az épülettel együtt elporladt. Az 1. Magyar hadsereg iratanyaga mindössze egy levéltári dobozban elfér. Mert ennek - az Árpád-vonalat védõ hadseregnek - az iratanyaga szintén megsemmisült, illetve idegen hatalom birtokába került és így nem hozzáférhetõ.

Minden nehézség ellenére, amit visszaemlékezésekbõl, a szûkös levéltári forrásokból, a korabeli katonai és polgári sajtóból, valamint a helyszín bejárásával az erõdvonal építésérõl, mûködésének elveirõl és valós mûködésérõl megtudtam, arról gyõzött meg, hogy apáink, nagyapáink az ország védelmére Európában egyedülálló erõdrendszert hoztak létre. Az Árpád-vonal mûködése nem hasonlítható sem a francia Maginot-vonalhoz, sem Európában kiépített egyetlen erõdrendszerhez sem. A korabeli magyar szakemberek tanulmányozták a különbözõ védelmi rendszerek mûködését, elõnyeit, hátrányait és ezeknek a tapasztalatoknak a felhasználásával kezdtek hozzá az ezeréves határok, a Keleti-Kárpátok megerõsítéséhez.

1939 és 1944 között a Magyar Katonai Szemle hasábjain számos tanulmány jelent meg az európai erõdrendszerek felépítésérõl, és mûködésének tapasztalatairól. A terület gyarapításokból eredõen ekkor már voltak ilyen erõdrendszerek a magyar honvédség birtokában, amelyeket behatóan lehetett tanulmányozni. Így az elsõ bécsi döntéssel a csehszlovák erõdrendszer, majd a második bécsi döntéssel a román Carol-vonal került harc nélkül 1938-ban és 1940-ben magyar kézre.

1940-ben a németek az óriási költségekkel kiépített francia Maginot-vonalat nem csak megkerülték, hanem három helyen át is törték azt. A rákövetkezõ évben a görög és jugoszláv erõdrendszerek áttörése jelentett felhasználható harci tapasztalatokat. Végül a Szovjetunió ellen végrehajtott támadás során áttört szovjet megerõdített vonalak elleni harc hozott olyan tapasztalatokat, amelyeket a magyar vezérkar, illetve Erõdítési Parancsnokság felhasználhatott az Árpád-vonal építésénél és a már megépített részek korszerûsítésénél.

Mint az eddigiekbõl is kitûnt, a magyar állami és katonai vezetés a kedvezõtlen tapasztalatok ellenére sem vetette el a keleti határok megerõsítésének gondolatát. Persze a francia erõdrendszerhez hasonló gigantikus építkezésekrõl szó sem lehetett, de erre nem is volt szükség. A Kárpátok tökéletesen megfelelnek azoknak a földrajzi követelményeknek, amelyek kedvezõek a védõ félnek és nagyon nehezítik a támadó lehetõségeit. A magas hegyek, a keskeny völgyek a mozgást rendkívüli módon korlátozzák és csak néhány irányban teszik lehetõvé a közlekedést gépjármûvekkel. Így a modern haditechnika adta lehetõségek nem érvényesülnek, de még az élõerõt sem lehet úgy alkalmazni, mint a jól járható terepen, mert nincs lehetõség a súlyképzésre. A váratlanság szerepe is háttérbe szorul, mert a védõ pontosan tudja hol várható az ellenség támadása. Persze a védõnek sincs egyszerû dolga.

Az erõdharc - derült ki a tapasztalatokból - egyike a legsúlyosabb harccselekményeknek, nem csak a támadó, hanem a védõ szempontjából is. Egy erõdrendszer tervezésénél ezt is szem elõtt kell tartani. Igyekeztek elkerülni minden olyan hibát, amely a védõk rendkívül nehéz helyzetét még súlyosbította. Az erõdökbe zárt védõk helyzete hasonló a tengeralattjárókra beosztottak helyzetével. A mozdulatlanságra való kárhoztatás fokozhatja a pánik hajlamot és kedvezõtlenül hat a harci kedvre is. Az erõdbe zárt katona nem igen számíthat felmentésre, visszavonulásra sincs lehetõsége. Ha nincs remény a gyõzelemre a pusztulás vagy a megadás között választhat.

A belga, a francia és a jugoszláv erõdrendszerek sorsa megkérdõjelezte, vajon érdemes-e egyáltalán olyan óriási ráfordítással erõdöket építeni. A magyar katonai vezetés úgy gondolta, hogy igen, érdemes, de csak bizonyos feltételekkel. Az erõdöktõl túl sokat várni - ráadásul azokat bevehetetlennek képzelni - súlyos tévedés volna. Az erõd mérete mindig az elérendõ céllal álljon arányban. Minél hosszabb ideig kell egy erõdnek ellenállni, annál erõsebbnek kell lennie és mélységben is lényegesen jobban ki kell építeni. Ahol csak rövidebb ideig kell ellenállni, ott könnyebb fajsúlyú erõddel is megelégedhetünk.

Tisztán védelmi céllal épült erõdítések nem érnek sokat, bármilyen erõsek is legyenek. Mint a francia példa jól bizonyította, az ilyen erõdrendszerek a hadsereg kiképzésének, szervezésének és elsõsorban támadó szellemének akadályozói. A tapasztalatok azt mutatták, hogy az erõdök valódi értéke abban rejlik, mennyire képesek a hadsereg offenzív szellemben vezetett hadmûveleteit megkönnyíteni. Márpedig a magyar politikai és katonai vezetés elképzeléseiben nem a védekezõ mozzanatok voltak döntõek. A fegyveres revízió végrehajtásához olyan haderõre volt szükség, amelyik ezt végre is tudja hajtani.

Az elsõ bécsi döntés, a Felvidék 1938-ban történt visszacsatolása, Kárpátalja 1939-es visszafoglalása, majd az 1940-es észak-erdélyi bevonulás idõszakában és azt követõen került elõtérbe a már visszacsatolt területek megtartása és az ezeréves határok védelme érdekében a Kárpátok erõdítése.

Nem volt ez újszerû gondolat, hiszen népünk történelme során számtalan esetben került sor e csodálatos természeti képzõdmény védelmére. Korábban elegendõ volt a hágók lezárása, eltorlaszolása, azonban a modern haditechnikával szemben ez már nem volt elegendõ. A hágók, szorosok lezárására hatalmas betonerõdök építhetõk ugyan, de a célt, az ellenség tartós feltartóztatását a gyakorlati példák szerint nem biztosította. A háború eddigi tapasztalatai azt mutatták, hogy a nagy költséggel felépített, modern technikával felszerelt hatalmas beton erõdök csodásan ellenálltak a tüzérség tûzcsapásainak, a repülõgépek bombatámadásainak, de teljesen védtelenek voltak a szökellõ, kúszó, magával robbanóanyagot cipelõ katonával szemben, aki ha - kihasználva a saját csapatok lefogó tüzét, vakítását, ködösítését, stb. - eljutott a betonmonstrumig, nagy valószínûséggel fel is robbantotta azt.

Többek között ezeket a tapasztalatokat is figyelembe kellett vennie az 1940 õszén felállított Erõdítési Parancsnokságnak, amely hozzákezdett a Keleti-Kárpátok erõdítési tervének kidolgozásához. Ekkor még nem volt ismeretes, hogy a Kárpátokban létrehozandó erõdvonal része lesz a Wermacht Szovjetunió ellen készülõ hadászati tervének, a Barbarossa tervnek."

"A fentiekbõl kitûnik, hogy a honvédség szakemberei 1940-44 között egy olyan erõdvonalat építettek ki, amelyik egyedülálló vállalkozás volt Európában. Nem a felhasznált anyagmennyiséget, az erõdök nagyságát tekintve, hanem a mûködési elve volt egyedülálló. Kímélve az anyagot, kímélve az emberi életet, a lehetõ legnagyobb teljesítményre volt képes. Természetesen nem a Vörös Hadsereg nagyszabású támadása ellen készült, - talán a szemtanukon kívül nem sokan tudják, mert nem illett róla beszélni - de azt is feltartóztatta. Csak Románia kiugrását követõen veszítette el jelentõségét, mert délrõl megkerülték a szovjet csapatok, így a további védelme értelmetlenné vált.

Az Árpád-vonal kiváló példája annak, hogy a földrajzi viszonyok figyelembe vétele mind a stratégia (az erõdvonalon alapuló védelem), mind a taktika (a völgyzárak mûködése) esetében elsõdleges szempont kell hogy legyen."

Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni Dr. Szabó József János alezredes, egyetemi docens úrnak az érdekes és tartalmas elõadásért. Kívánom, hogy az erõdvonal kutatására sajátmaga elé állított feladatokat jó erõben és egészségben megoldja, valamint kutatási eredményeit egy következõ elõadásban a tagság részére bemutassa.


Felhasznált irodalom:

Dr. Szabó József János: Az Árpád-vonal (Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények 2. évfolyam 1. szám, 1998. 33-44. old.)
Az elõadáson elhangzottak alapján.

Horváth Tibor mk. õrnagy,
egyetemi adjunktus